„Cigány mesterségek”? Tárlatvezetés Szuhay Péterrel

  • 2023. november 9-én, Szuhay Péter kurátor rendhagyó tárlatvezetésével indul az Istennel talállak, testvérem. Cigány történetek című kiállítás tematikus sorozata.

Bár az Erdős Kamill által 1956 és 1961 között készített fotók döntően nem a kovács, rézműves, csengőöntő, kosárfonó, jós, zenész, teknővájó, köszörűs, vályogvető, mutatványos mesterségek dokumentálását célozták, a tárlatvezetésen kurátori segítséggel betekintést nyerhetünk az azóta már javarészt eltűnt hagyományos mesterségek izgalmas részleteibe. A technológiai folyamatok mellett feltárul a cigány mesterségeket űző közösségek nyelvi-kulturális háttere és kapcsolatrendszere a megrendelőik zömét kitevő magyar parasztsággal.

Tárlatvezetés időpontja: 16:30

A programon való részvételhez belépőjegy váltása és tárlatvezetési díj is szükséges. Mindkét jegy megvásárolható online és a helyszínen is.

Az eseményről részletesen itt:

„Cigány mesterségek”? Tárlatvezetés Szuhay Péterrel | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu)

A fotókon túl: romák és janomami indiánok

  1. november 10-én, a Néprajzi Múzeum két időszaki kiállítását összekötő rendhagyó kurátori tárlatvezetést tartunk.

Az Istennel talállak testvérem! Cigány történetek és az Indiánok, lelkek, túlélők című kiállítások fotói magyarországi roma és brazíliai janomami indián közösségeket ábrázolnak. A képeket két alapvetően eltérő szemléletű és indíttatású fotós készítette két különböző földrészen. Erdős Kamill amatőr volt, fekete-fehér képei lényegében néprajzi kutatásainak vizuális jegyzeteiként is felfoghatóak. Claudia Andujar, a gyermekkorát Nagyváradon töltő, édesapját és annak családját a deportálások következtében elvesztőprofi fotóművész időről-időre megújuló műfajokban és eszközökkel alkotott. A két kiállításban azonban mégis felfedezhetők közös vonások, párhuzamosságok: a képeken ábrázolt emberek kiszolgáltatottsága, a fotósok aktivizmusba hajló érzékenysége és – bár a kiállított fotókon közvetlenül nem jelenik meg — a holokauszt: a zsidó és roma emberek szisztematikus népirtása. A tárlatvezetés e rejtett párhuzamosságot keresi meg és fedi fel a két kiállításban, napra pontosan 79 évvel azután, hogy az óbudai téglagyári gettóból Auschwitz-Birkenauba deportálták az ott összezsúfolt többszáz romát.

A tárlatvezetésre 11 órakor kerül sor.

A program ára: 500 Ft

A programról részletesen itt:

A fotókon túl: romák és janomami indiánok | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu)

Márton-napi MÉTA MATINÉ

  1. november 11-én, Játékos csalingázással készül a Néprajzi Múzeum családok számára. 

MÉTA MATINÉ = egy lehetőség, hogy töviről-hegyire, alkalomról alkalomra, egyre jobban megismerjétek és élményekkel béleljétek ki a Néprajzi Múzeum kiállítási tereit. 

A választásaink alakítják sorsunkat. Márton-nap alkalmából megkeressük Szent Márton történetének kellékeit, és kiválasztjuk a fényképek közül a legenda szereplőit a ZOOM kiállításban. Ezután elképzeljük a történet egyéb lehetséges variációit is, így értelmezzük döntéseink következményeit.  Szent Márton történetét rajzokkal, játékkal elevenítjük fel, amit egy Márton-napi táncos mulatsággal zárunk.

Jegyek – gyermekeknek és felnőtteknek: 2000 Ft/fő

A program kezdésének időpontja: 10:30

Részletesen itt:

Márton-napi MÉTA MATINÉ | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu)

Márton-napi lakoma kerámiákkal

  1. november 11-én, a Kerámia Kalendárium ezen programján a Márton-napi lakomák kerülnek fókuszba.

Szent Márton pannóniai születésű, 4. századi szent, akinek az életéről elég sok feljegyzés maradt fenn. Személyéhez több néphagyomány kötődik, melyek közös jellemzője, hogy mind a gazdasági év lezárásához, a termények végső betakarításához, ezzel együtt a téli ünnepek előtt az adventre való felkészüléshez kapcsolódik. November 11-re, Szent Márton napjára már kiforrt az új bor, meghíztak a libák, lehetett ünnepelni, nagyokat enni és inni. Szent Márton életének megismerése mellett a Márton napi lakomák elkészítéséhez, az italok tárolásához és elfogyasztásához használt kerámiákat is sorra vesszük a Néprajzi Múzeum kerámia kiállításának megtekintésekor.

A tárlatvezetésre 11 órakor kerül sor.

Az eseményen való részvételhez csak tárlatvezetési díj fizetendő, külön belépőjegy nincs.

A programról részletesen itt:

Márton-napi lakoma kerámiákkal | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu)

WAMP design vásár

November 12-én újra WAMP Design vásár a Néprajzi Múzeumba!

A WAMP Design vásáron magyar tervezők mutatkoznak be saját tervezésű, kisszériás termékeikkel, legyen az ruha, ékszer, kiegészítő, lakberendezési tárgy, fotó vagy akár gasztronómiai finomság.

A WAMP egy olyan közösségi hely, ahol találkozhat egymással alkotó, vásárló, fiatal, családos, kreatív szakember és érdeklődő laikus, ezáltal a dizájn nem egy elvont művészeti fogalomként jelenik meg, hanem egy izgalmas lehetőség, ami becsempészhető az emberek mindennapjaiba. A WAMP Magyarország egyik legnagyobb és leghosszabb ideje designnal foglalkozó magánkezdeményezéseként kiemelt hangsúlyt fektet az általa közvetített társadalmi felelősség- és értékvállalásra is: a fast fashion és a plázák ellensúlyozójaként egy fenntartható, emberközpontú alternatívát teremt havi rendszerességű vásárjaival.

Látogatóinkat ingyenes belépéssel a 2. emeleti rendezvényterembe várjuk.

A rendezvény gyerek-és kutyabarát!

A program ideje: 10-18

Részletesen itt: 

WAMP Design vásár a Néprajzi Múzeumban | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu)

WAMP |

Felrajzolt könyvek – Letörölt lények (Finisszázs)

  1. november 13-án búcsúzunk a MaDok-program Felrajzolt könyvek című sorozatának első rajzától.

Eged Enikő Katalin Varázskert című munkájának lemosása közben Szabó Magdolna muzeológus mesél az inspirációt jelentő A Tükrös című könyvben fellelhető tárgyak motívumainak eredetéről és történetéről, miközben az alkotóval kötetlen beszélgetésbe elegyedhetünk.

Kezdés: 19:30

Részletek itt:

 Felrajzolt könyvek – Letörölt lények (Finisszázs) | Facebook

Pásztorok, betyárok, szeretők

  1. november 16-án raktármerülések. Tematikus raktárlátogatás az NMGYK-ban.

A Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központja nem látogatható, de időközönként lehetőséget nyújt a raktári betekintésre. Ezúttal a tárgygyűjtemények egyes részletei tárulnak fel, havi rendszerességgel. Az adott témákhoz kapcsolódó raktárakat és tárgyakat a múzeum szakemberei mutatják be. A látogatást vezeti: Szabó Magdolna muzeológus.

Pásztorok, betyárok, szeretők címmel a raktármerülések soron következő alkalmával az Állattartás- pásztorművészet gyűjtemény jellemző használati eszközeit, és faragott, karcolt, spanyolozott pásztortárgyait szemlélhetik meg egészen közelről a résztvevők. Alföldi, dunántúli híres betyárok történetei, mulatozásai, elfogásuk is megelevenedik a több mint száz éves tárgyakon.

A program kezdete: 17 óra

A programhoz online jegyvásárlás szükséges, amely egyben a regisztrációt is jelenti!

Jegyár: 3000 Ft/fő (kedvezmény nem vehető igénybe)

- bdpst24.hu

Check Also

A Night Verses lesz PLINI előzenekara 

A Night Verses rajongókra jó idők járnak, az instrumentális trió ugyanis idén nyáron PLINI vendégeként …