A modellügynökség vezetője nem titkolja, hogy volt olyan időszak az életében, amikor szerencsésebb volt, ha partnere egy szót sem szól. Hosszú ideje foglalkoztatja Taylor Swift követőit kedvencük párválasztása. Az énekesnő a jelek szerint ugyanis fülig beleszeretett Travis Kelce-be. A focistáról megoszlanak a vélemények, különösen azóta, hogy felbukkant egy videó, amelyben …
ÉrdekelGyermekkori emlékeket idézhetünk fel Kusnyár Eveline alkotásainak köszönhetően
a Hungarian Art & Business (HAB) szivárványos lépcsője mellett Július 4-én nyílt meg az MBH Bank Művészeti Alapítvány pályázatán nyertes művészek második kamarakiállítása, amelynek keretében a Hungarian Art & Business (HAB) a földszintjén lévő központi térben bemutatkozási lehetőséget biztosít meglévő vagy kifejezetten a helyszínre tervezett művészeti projekteknek. Az ’Art Wall …
ÉrdekelÜnnepeljük a 11 éve töretlen innovációt: A FOREO születésnapja a Te bulid is!
A FOREO, a bőrápolási technológia vezető márkája 11. születésnapját ünnepli! A 2013-ban alapított FOREO több, mint 20 millió vásárlóval már nyolcvannál is több országban van jelen. A szépségipar innovátora már a kezdetek óta. A FOREO eszközökbe épített fejlett technológiák, a díjnyertes svéd design varázsolja a mindennapi bőrápolási rutint kényeztető rituálévá. …
ÉrdekelTabletta vagy kapszula? Legyen inkább folyékony!
Ezért hódítanak a folyékony étrendkiegészítők! Energiánk növelése, szervezetünk védekezőképességének megerősítése és mindehhez persze a megfelelő étrend megtalálása fontos feladat kell, hogy legyen, hiszen ezzel életminőségünket javíthatjuk. Az egészséges életmódhoz tartozik a megfelelő étrendkiegészítők kiválasztása is, amely természetesen mindig sok kérdést vet fel. Szükségem van rá egyáltalán? Ér ez egyáltalán ennyit? …
ÉrdekelMagyarországon készült a Longines vadonatúj kisfilm-sorozata
Hét díjugrató világsztár és két sikeres fiatal hazai lovas közreműködésével Magyarországon készült a Longines vadonatúj kisfilm-sorozata A Longines, mint a Longines Global Champions Tour névadó és időmérő partnere „Rising Above” címmel büszkén mutatja be vadonatúj, inspiráló sorozatát, amelynek alapvető célja, hogy a világ legjobb díjugratóinak elképesztő útjain és erőfeszítésein keresztül …
ÉrdekelÁbrahám Edit: „Sosem késő”
„Sosem késő” – akár ez is lehetne Ábrahám Edit mottója. A színésznő hatvan felett sem hagyja el magát, bomba formában van, és nyitott az újdonságokra is. Nemrég Perepelica Claudia jógaoktató segítségével kezdett el megismerkedni egy különleges ázsiai mozgásformával és relaxációval. „Mindig is érdekelt az ázsiai, keleti kultúra. Annak titokzatossága, misztériuma, …
ÉrdekelTovábbra is alapjáraton a használtautó-import
Júniusban a DataHouse adatai szerint 8 492 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a leggyengébb havi forgalmat jelenti idén. Miközben a belföldi autók adásvétele az elmúlt hónapokban csúcsokat döntött, a használtautó-import területén továbbra is várat magára a fordulat: az első félév 9 ezres havi átlaga szinte pontosan megegyezik a tavaly …
ÉrdekelPalya Bea énekel a Gödöllői Kastély Díszudvarán
„És te úgy mész haza az utolsó dal után, hogy több vagy, mint a koncert kezdetén„ 2024. július 20. Palya Bea művészete egyfajta ősi töltést, a maga végtelenül természetes, ösztönös, szeretetteljes módján szárnyakat ad. Varázslatos estére készülhet hát az, aki effajta világzenei kalandozásra vágyik, július 20-án szombaton, a történelem során …
ÉrdekelEgyre népszerűbb befektetés a magyarok körében az aranytömb
De vajon honnan érdemes vásárolni? – szakértői tippek Az aranyat hagyományosan biztonságos menedéknek tekintik gazdasági bizonytalanságok idején. Jelenkori népszerűségét jól mutatja, hogy idén május végén a nemesfém világpiaci árfolyama elérte a történelmi 2.450 dolláros csúcsot. A fizikai arany, vagy közismert nevén aranytömb, hazánkban is elérhető befektetési forma, azonban fontos, hogy …
ÉrdekelKépekre hangolva – Nyári koncertsorozat a Danubia Zenekarral a Magyar Nemzeti Galériában
A Magyar Nemzeti Galéria és a Danubia Zenekar KÉPEKRE HANGOLVA című programsorozata koncertekre és a zenei programhoz kapcsolódó rövid tárlatvezetésekre várja az érdeklődőket. Az eseményeken a képzőművészet és a zene egymást erősíti a befogadói élményben, a sorozat zenei részletei nem egy-egy konkrét műalkotásra, hanem egy teljes korszak kiválóságaira reflektálnak. A sorozat művészeti vezetője: Balog József, a …
Érdekel