Az Egyszülős Központ 2022-ben harmadik alkalommal hirdeti meg a Páratlan Szülő Díjat több kategóriában egyedülálló szülők részére. Ezzel a díjjal is szeretnénk az egyedülálló szülők társadalmi megbecsülését növelni, elismerni azt a fáradhatatlan munkát, amelyet két szülő helyett végeznek. A Páratlan Szülő Díjra április 18-ig várjuk a jelöléseket.
A tavalyi évben több mint 500 jelölés érkezett, ezért is tartjuk fontosnak, hogy folytassuk a hagyományt. A jelölt és a díjazott egyedülálló szülők saját életükkel mutatnak példát a mindennapokban, amivel erőt és bátorítást adnak a többieknek.
A díjazott személyére bárki tehet javaslatot, hiszen mindenki ismer „páratlan szülőket” akár a családban, a munkahelyen, a barátok között vagy éppen a szomszédban. A díjra olyan szülő nagyszülő vagy dédszülő jelölését várjuk, aki egyedül neveli a gyerekét, unokáját, netán a dédunokáját.
A döntőbe jutottak közül a zsűri – Szalóki Ági énekesnő, Huszárik Kata színész, Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezetője és Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője – választja ki az év páratlan szülőit.
Az év páratlan szülőit pénzjutalommal is díjazzuk.
A jelöléseket 2022. április 18-ig várjuk https://egyszulo.hu/page/paratlan-szulo-dij-2022 oldalon.
A díjátadóra 2022. május 27-én, az Egyszülős Központ 4. születésnapján kerül sor.