Fergeteges ovációval zárult Jason Robert Brown „Volt öt évünk” című musicaljének premierje a Karinthy Színházban. A közönség vastapssal köszönte meg a felejthetetlen élményt! Az előadás egy különleges, két szereplős musical, amely Cathy és Jamie kapcsolatának öt évét mutatja be két nézőpontból. Cathy története a kapcsolat végéből indulva halad visszafelé, míg Jamie …
ÉrdekelDUPLA PREMIER HÉTVÉGE A KARINTHY SZÍNHÁZBAN!
Hagyományokhoz híven szeptember 1-jén, Karinthy Márton alapító igazgató születésnapján került sor a Karinthy Színház első bemutatójára. Hatalmas sikerrel fogadta a közönség a budapesti Karinthy Színház Florian Zeller, Az anya című fekete komédiájának budapesti bemutatóját. Az előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával együttműködésben valósult meg, amit az üzbég származású, …
ÉrdekelBodrogi Gyulával ünnepelt a Karinthy Színház
A Karinthy Színház Bodrogi Gyula 90. születésnapjához közeledve egy igazán különleges programra invitálta vendégeit múlt szombaton, az idei Színházak Éjszakáján. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész és barátai egy zenés talkshow keretében szórakoztatták a páratlan eseményre érkező nézőket. A hangulatról Bodrogi Gyula mellett a tiszteletére …
ÉrdekelA Karinthy Színház ismét kitárta kapuit a gyerekeknek
Több, mint 8 alapítvány 200 nehéz sorsú gyermekének tartotta meg új gyerekelőadását a Karinthy Színház. A budai teátrum már gyereknapon elindította a hagyományteremtőnek szánt programját, miszerint kitárja kapuit a nehezebb sorsú családok, szülő nélkül nevelkedő gyermekek számára olyan kiemelt napokon, mint a Gyereknap és a Mikulás nap. Ezeken az eseményeken …
ÉrdekelA Broadway üzent a Karinthy Színháznak
2023. december 2-án mutatta be a Karinthy Színház Peter Quilter világhírű drámaíró komédiáját, a Bestsellert. Az egyik legnépszerűbb színdarabíró műveit 40 országban játszák szerte a világon, írásait pedig több, mint 30 nyelvre fordították már le. A szerző már a próbafolyamat megkezdése előtt felkereste a színházat, az előadás előtti napokban pedig …
Érdekel