K&H: több fiatal számol nagyobb fizetéssel

  • elenyésző a pesszimisták száma
Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak: a dolgozó 19-29 éves fiatalok 74 százaléka vár béremelést idén az első negyedéves K&H ifjúsági index szerint, ami az egyik legmagasabb arány az elmúlt több mint tíz évben. Emellett 22 százalékos azoknak az aránya, akik változatlan keresettel kalkulálnak a következő egy évben, a pesszimisták aránya pedig elenyésző.
Felfelé tartanak a fizetések Magyarországon. Februárban a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkeresetek összege 403 ezer forint volt, ami 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az inflációs hatást is magában foglaló, a lakosság vásárlóerejét alapvetően meghatározó reálbérek idén januárban 10,4, februárban pedig 9,9 százalékos emelkedést mutattak az előző év azonos hónapjához képest.  Ez fordulatot jelent, hiszen a múlt évben negatív tartományban volt a reálbérmutató, azaz az infláció meghaladta a béremelkedés mértékét.

mire számítanak a fiatalok?

A hivatalos adatok szerint tehát kedvezően alakulnak a reálbérek országos szinten az összes foglalkoztatottra nézve. Közben a fiatalok is derűlátónak mondhatóak a K&H ifjúsági index felmérés első negyedéves eredményei szerint. A kutatásból kiderül, hogy a 19-29 éves dolgozó fiatalok 52 százaléka az inflációt meghaladó emelkedést vár, és csak 22 százalékuk számít attól elmaradó szintű növekedésre.

Összességében a többség, az érintettek 74 százaléka vár tehát emelkedést. Ez az eredmény a felmérés 2013 óta íródó történetében a legjobbak közé tartozik, bár nem rekord: a csúcsérték éppen nemrég, 2023 második negyedévében született, akkor 80 százalékos volt a fizetésemelésre számítók aránya.

Mindenesetre az idei első negyedévben született felmérés alapján számítani lehet arra, hogy a dolgozó fiatalok többségének a vásárlóereje a korábbinál alacsonyabb inflációnak és a béremelkedésnek köszönhetően fokozódni fog. Ezáltal növekedhet a fogyasztásuk, a bővülő anyagi mozgástér pedig az alacsonyabb kamatszintekkel párosulva a hitelfelvételi kedvüket is növelheti.

Némiképp árnyalja az összképet, hogy a dolgozó fiataloknak több mint az ötöde – 22 százaléka – a teljes gazdaságban látható fizetésemelkedések ellenére azzal számol, hogy nem fog változni a jelenlegi nettó keresete. A pesszimisták 4 százalékos aránya azonban lényegében marginálisnak mondható: a kutatás hosszú távú eredményeit nézve ennél voltak jóval magasabb arányok is, 2013-ban és 2019 végén például a fiatalok tizede tartozott a borúlátók közé. Emellett akadtak olyan negyedévek is – például 2017 végén, illetve 2022 és 2023 második negyedévében -, amikor mindössze 2-3 százalékot tett ki az alacsonyabb bérre számítók aránya. Mindehhez hozzájárul az is, hogy az SZJA mentességet biztosító 25 éves életkort betöltők nettó jövedelme 26 éves korukra valóban csökkenni fog.

K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2024. február 9-19. között történt.

- bdpst24.hu

Check Also

Egy-két napos útra is fontos megkötni az utasbiztosítást

Labdarúgó EB: Biztosításokkal garantálhatjuk a felhőtlen szórakozást A mai naptól kezdve egy hónapon keresztül több …