Hamarosan itt a A Debreceni Advent karácsonyi vására

  • 2023. november 25. – december 23.

A Debreceni Advent karácsonyi vására 2023. november 25. és december 23. között várja a látogatókat: igazi ünnepi forgatag, vásári fogások, adventi programok, gyerekkuckó és meseváros, karácsonyi hütte és jégpálya szórakoztatja a karácsonyi közönséget. A belvárosi korzón modern és tradicionális termékek egyaránt várhatóak, hiszen 75 ünnepi hangulatú stand kínálja termékeit, melyek mellett 23 faházban kaphatóak kulináris finomságok.

 A Debreceni Református Nagytemplom előtti és belvárosi karácsonyi vásár felejthetetlen színfoltja azoknak, akik ünnepi hangulatra vágynak. A látogatók varázslatos karácsonyi légkörbe léphetnek be, melynek egyedülálló hátterét Debrecen belvárosának csodálatos épületei nyújtják. A sétány fényei, régi-szeretett és új fényinstallációi – a gömb, a szarvasok, a szán vagy a fényfa, a Dósa nádor téri Neopac fény-karácsonyfa és az új, fényekbe öltöztetett meglepetés installációk-, továbbá a hatalmas fenyő mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nézelődők kiszakadjanak a mindennapokból, és ráhangolódjanak a közelgő, meghitt ünnepre.

Hétvégente koncertek, vásári attrakciók, gyerekfoglalkozások 

Minden hétvégén szabadtéri programok várják a vásárba látogatókat. Több mint 120 programmal találkozhat a közönség a belvárosban, míg a DEMKI és a Debreceni Karitatív Testület zenés műsorokkal és kézműves foglalkozásokkal várja a családokat az Adventi Kuckóban. 

December 1-jén kikerülnek az óvodások kézzel készített dekorációjával díszített minifenyők a belvárosba, majd december 2. és 6. között a Mikulás is megjelenik a Debreceni Adventen, és a Kuckóban fogadja a gyerekeket. 

A Kölcsey Központban gyerekprogramok és nagyszabású adventi koncertek várhatóak. A Bényi Galéria ART SELECTION évadzáró, vásárral egybekötött csoportos kiállításán 23 művész festményeiből, nyakékeiből és iparművészeti munkáiból lehet válogatni a közönségnek.

Gyertyagyújtás és Debrecen fényei

Az adventi vasárnapok fő attrakciója a gyertyagyújtás, hiszen ezen szimbolikus események mutatják a fényt az ünnepek felé. December 3-án az első gyertya meggyújtását 16:45-től látványos, hagyományőrző művészeti csoportok felvonulása vezeti föl a Régi Városházától a Debreceni Református Nagytemplomig, és ekkor borul ünnepi fényekbe a belváros. A díszkivilágítás advent első vasárnapjától – december 3-tól – vízkeresztig – 2024. január 6-ig – esténként 22:30-ig látható majd.

Debrecen karácsonyfája

A 14 méter magas fenyő, amelyet 16.500 égő díszít majd 2023. november 21-én – kedden – várhatóan 10:00 óra körül érkezik a Kossuth térre. A fát Mohácsiné Tőkés Tünde és családja ajándékozta a városnak. 

Jégpálya és jégdisco

Idén is 750 négyzetméteres jégpálya szolgál szórakozásként a téli sport szerelmeseinek november 25-től egészen január 7-ig a BMW Group Gyár Debrecen támogatásának köszönhetően. A koripálya mindössze 1.200 Ft-os belépőjeggyel vehető igénybe, továbbá tanítási napokon reggel 8 és délután 14 óra között az előre regisztrált iskolák diákjai ingyenesen korcsolyázhatnak. A szabad időpontokról e-mailben lehetséges érdeklődni a kozosseg@fonixinfo.hu címre írt üzenetben létszám és életkor megjelölésével. Minden szombaton különböző tematikájú, karácsonyi hangulatú zenékkel várják a DJ-k a jégdisco-k látogatóit, ahol meglepetés látványelemek várhatóak. Január 7-éig a karácsonyi dekorációjú, otthonos hangulatú Hüttébe lehet betérni és megmelegedni, meginni egy teát, forró csokoládét vagy forralt bort, kipihenni a korizást, a vásári nézelődést.

Közösségépítés, sport és jótékonyság

A Debreceni Advent sportos életmódot hirdető és nemes célokat szolgáló eleme a jótékonysági Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás, a Bakancslista Magyarország vezetőjével, Galambos-Parti Reginával közösen szervezve. A nagy sikerű budapesti kezdeményezéssel párhuzamosan, december 9-én harmadik alkalommal Debrecenben is elrajtol a Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás, ahol a jótékonykodás kéz a kézben jár a felhőtlen hangulattal és a mozgás örömével. A sporteseményen a résztvevőknek nem kell mást tenniük, mint előkapni a leggiccsesebb, legrondább vagy legviccesebb karácsonyi pulcsijukat, sapkájukat, sáljukat és magukkal hozni az adományozásra szánt ajándékokat. A jótékonysági futás célja a közösségi sport népszerűsítése mellett a Debrecenben és vonzáskörzetében élő rászoruló, hátrányos helyzetű családok és gyermekek karácsonyának szebbé tétele. A felajánlott adományokat a Debreceni Karitatív Testület munkatársain keresztül juttatják el a szervezők a családoknak. Debrecen belvárosában, a gyönyörű adventi vásáron keresztül futnak majd a résztvevők a Baltazár Dezső térről indulva. A Mozdulj, Debrecen! tagjai is csatlakoznak a szervezéshez, a célban pedig Erdős Fruzsi fogadja a beérkezőket karácsonyi dalokkal.

A város arcai – akik inspirálják a debreceni közösséget

A Debreceni Advent idején több méter magas falra kerülnek fel kivetített portréfotók azokról a debreceni vagy debreceni kötődésű emberekről, akiket a közönség jelölt, és a zsűri kiválasztott. Azokat a debreceni közösségek mögött álló egyéniségeket láthatjuk majd, akik talán nem is sejtik, milyen nagy hatással vannak az életünkre, mindennapjainkra, és meghatározzák azt az eseményt vagy környezetet, mely összefog minket. December 2-ától, minden adventi szombaton 17 és 19 óra között a 40 inspiráló személy fotója Debrecen egyik legjobb legforgalmasabb részén, a Csapó utca 1. szám alatti épületen köszön vissza – történeteiket pedig a weboldalon lehet megismerni. 

Mesés miniváros a gyerekeknek

Meseváros épül – a Krones Hungary Kft-vel közösen megálmodva – az Adventi Kuckó mögötti területen: a mézeskalács házikó, a téli templom és a diótörők varázslatos világa ejti ámulatba a gyermekeket és a szüleiket. A Dósa nádor téren ki lehet próbálni a kisvasútat, továbbá a Zoo Debrecen  kivilágított, barokk körhintája is várja majd az érdeklődőket. 

Díjazzunk a legszebb faházat és a legkedvesebb kiszolgálást

A verseny célja, hogy a Debreceni Advent megtalálja a legszebb dekorációval díszített adventi faházat és a legjobb kiszolgálást nyújtó kereskedőt vagy vendéglátót, ezért három kategóriában lehet jelölni közönségdíjra az arra érdemeseket: (1) a legszebb megjelenésű vendéglátó egység, (2) a legszebb megjelenésű kereskedő egység, (3) a legjobb kiszolgálást nyújtó vendéglátó vagy kereskedő. Szavazni online a Debreceni Advent weboldalán lehet a faházakon található sorszám és a kategória megjelölésével 2023. november 25-től egészen december 13-án 12:00 óráig. December 16-án a nézőközönség előtt derül ki, hogy ki nyeri idén a Debreceni Advent „Legszebb Karácsonyi Faház”, „Legszebb Karácsonyi Hütte” és „Legkedvesebb Karácsonyi Árus” címeket. 

Kereskedő Vendéglátó
Hétfő-csütörtök 10:00-20:00 10:00-21:00
Péntek-szombat 09:00-21:00 09:00-22:00
Vasárnap 09:00-20:00 09:00-21:00
December 23. 09:00-19:00 09:00-19:00

Az Adventi Kuckó a DEMKI és a Debreceni Karitatív Testület által szervezett kézművesfoglalkozások és zenés programjai mellett 2023. december 4. – december 22. között minden hétköznap 15:00-20:00 óráig várja a látogatókat.

PROGRAMOK

NOVEMBER 25.

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-21:00 

Fotópont

Kossuth tér 

16:00-16:45 East Brass

17:00-17:15 Kenguru Tánc Sport Egyesület 

17:30-17:45 Balancé Tánciskola  

18:00-18:15 Harmónia-Dance Stylers 

18:30-18:45 Debreceni Majorette Együttes

19.00-19:20 Főnix Tűzzsonglőr Csoport

 

NOVEMBER 26.

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-20:00 

Fotópont

Kölcsey Központ

18:00 „Hajdú 70” – Debreceni Hajdú Táncegyüttes

DECEMBER 1.

Adventi Kuckó 

10:00-12:00 Óvodások fenyőfa díszítése 

Kossuth tér

17:15-17:45 Reschofsky György – Üveggolyó című műsora 

Apolló mozi

17:00 Adventi filmes délutánok

Bényi Galéria

18:00 Art Selection – Adventi kiállítás és vásár megnyitója 

DECEMBER 2.

Adventi vásár 

16:00-17:00 Debrecen Dixieland Jazz Band 

15:45-17:45 DuoTrio Utcaszínház 

17:00-18:00 Mesefigurák a vásárban

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-21:00 

16:00-16:10 Debrecen Dixieland Jazz Band

16.00-16:10 LESZ DANCE Tánc- és Sport Egyesület

16:00-18:00 Találkozás a Mikulással

18:30-18:45 Red Stars Dance Crew 

Kossuth tér

16:10-16:30 Debrecen Dixieland Jazz Band  

16:10-16:30 LESZ DANCE Tánc- és Sport Egyesület  

16:45-17:00 Dance Universe Tánc Sportegyesület

17:15-17:45 DuoTrio Utcaszínház

18:00-18:25 Karmazsin Csigák Tűzzsonglőr Csapat

Dósa nádor tér

16:30-16:50 DuoTrio Utcaszínház

16:45-17:00 Debrecen Dixieland Jazz Band         

16:45-17:00 LESZ DANCE Tánc- és Sportegyesület  

Jégpálya

20:30-22:00 Mikulás jégdisco

DECEMBER 3.

Debreceni Református Nagytemplom

16:45 Énekes hagyományőrző vonulás a Régi Városházától a Nagytemplomig

17:00 Első adventi gyertyagyújtás

Beszédet mond: Dr. Papp László polgármester, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke.

Ünnepi térjáték az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház, a Debreceni Népi Együttes, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen tánckara, a Hortobágyi Pásztorok, a Kuckó Művésztanya, és a Bíró zenekar közreműködésével.

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-20:00

11:00-19:00 Találkozás a Mikulással                 

15:00-15:15 Debreceni Freestyle Dance Club Tánc és Sportegyesület

18:00-18:15 Debreceni Freestyle Dance Club Tánc és Sportegyesület

Adventi vásár

15:30-17:30 DuoTrio Utcaszínház 

16:00-17:00 Mesefigurák a vásárban

Kossuth tér

15:30-15:45 DuoTrio Utcaszínház                                                              .                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                16:00-16:20 Agyagbanda Együttes

16:30-16:40 DuoTrio Utcaszínház

18:30-18:50 Kuczmog Klaudia és Horváth Marcell Adventi műsora

Dósa nádor tér

16:00-16:15 R&B Dance Hip Hop Tánciskola

16:30-16:45 Agyagbanda Együttes

17:00-17:30 DuoTrio Utcaszínház 

Kölcsey Központ

18:30 Debrecen Helyőrségi Zenekar: Adventissimo!

DECEMBER 5.

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 15:00-20:00

16:00-16:20 Mikulás várás Reschofsky György bábszínésszel

16:00-18:00 Találkozás a Mikulással 

Dósa nádor tér

18:00-18:15 Mikulás várás Reschofsky György bábszínésszel

18:00-18:20 Találkozás a Mikulással

18:15-18:30 Happy-Time Táncegyesület

DECEMBER 7.

Apolló mozi

17:00 Adventi filmes délutánok

DECEMBER 9.

Baltazár Dezső tér

10:00 Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-21:00 

14:00-18:00 DEMKI – kézműves foglalkozások, zenés műsorok 

Adventi vásár

14:00-18:00 Horváth Zsolt verklis 

16:00-17:00 Mesefigurák a vásárban 

Kossuth tér

15:00-15:45 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia – Magyar Karácsony  

16:10-16:25 Kenguru Tánc Sport Egyesület

16:25-16:40 Horváth Zsolt verklis

17:10-17:25 Lituus Rézfúvós Kvintett                                                                                                             

18:00-18:40 Kováts Flóra Trió karácsonyi műsora

Dósa nádor tér

14:00-15:00 Horváth Zsolt Verklis       

15:15-15:30 Balancé Tánciskola  

16:30-17:10 Kováts Flóra Trió karácsonyi műsora

17:45-18:00 Lituus Rézfúvós Kvintett                                                                                                     

Jégpálya:

20:15-22:00 Ronda Pulcsis jégdisco 

DECEMBER 10.

Debreceni Református Nagytemplom

15:45 Énekes hagyományőrző vonulás a Régi Városházától a Nagytemplomig a Betlehemes csoportok kíséretében

16:00 Második adventi gyertyagyújtás

Beszédet mond: Dr. Barcsa Lajos alpolgármester, Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, a Debreceni Görögkatolikus Egyház képviselője és egy itt élő külföldi bizonyságtevő. Közreműködnek: a Kuckó Művésztanya, a Bíró Zenekar és a Debreceni Népi Együttes

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-20:00 

14:00-18:00 DEMKI – kézműves foglalkozások, zenés műsorok

Adventi vásár

14:00-18:00 Horváth Zsolt verklis  

16:00-17:00 Mesefigurák a vásárban

15:00-16:00 Ort-Iki Báb- és Utcaszínház 

Kossuth tér

16:15-16:30 R&B Dance Hip Hop Tánciskola 

16:30-17:30 Ort-Iki Báb- és Utcaszínház  

17:35-18:00 Debrecen Helyőrségi Zenekar       

Dósa nádor tér

15:00-16:00 Horváth Zsolt verklis          

16:00-16:15 Debreceni Majorette Együttes

16:50-17:00 Lesz Dance Tánc- és Sportegyesület 

17:00-17:20 Debrecen Helyőrségi Zenekar

17:45-18:00 Piruett Tánc Stúdió 

Kölcsey Központ

18:00 Valcer Táncstúdió: Karácsonyi Valceremónia

DECEMBER 11.

Kölcsey Központ

19:00 DebTalk – A Kölcsey társalgó 

Vendégek: Hajdú Steve, Magyar Attila

DECEMBER 14.

Apolló mozi

17:00 Adventi filmes délutánok

DECEMBER 15.

Adventi Kuckó 

15:00-20:00 

DECEMBER 16.

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-21:00 

14:00-18:00 DEMKI – kézműves foglalkozások, zenés műsorok

Adventi vásár

14:00-18:00 Horváth Zsolt verklis 

14:00-18:00 Vágó János „Mr. Piano”

16:00-17:00 Mesefigurák a vásárban

Kossuth tér

15:00-15:45 Langaléta Garabonciások – „Pásztorok” műsora

16:15-16:30 Debreceni Majorette Együttes 

16:35-16:45 Faházszépségverseny eredményhirdetése

16:50-17:00 LESZ DANCE Tánc- és Sportegyesület 

17:00-17:30 Vágó János „Mr. Piano” 

18:00-18:45 Late Beggars karácsonyi műsora

Dósa nádor tér

14:00-15:00 Horváth Zsolt verklis       

15:00-15:15 Positive Dance – Positive Centrum Táncművészeti Egyesület 

15:35-15:50 Dance Universe Tánc Sportegyesület

16:30-17:15 Late Beggars karácsonyi műsora

17:45-18:00 Kenguru Tánc Sport Egyesület

Jégpálya

20:15-22:00 ALL-IN jégdisco

DECEMBER 17.

Debreceni Református Nagytemplom

15:45 Énekes hagyományőrző vonulás a Régi Városházától a Nagytemplomig

16:00 Harmadik adventi gyertyagyújtás

Beszédet mond: Dr. Puskás István alpolgármester, a Boldogasszony Iskolanővérek képviselője, Kiss János, a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora. Közreműködnek: Debreceni Zenede növendékei, Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Baptista Gyülekezet kórusa, a Debreceni Népi Együttes, a Kuckó Művésztanya és a Bíró zenekar

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-20:00 

14:00-18:00 DEMKI – kézműves foglalkozások, zenés műsorok

Kölcsey Központ

14:00 Vackor Karácsonya

19:00 Szent Efrém Férfikar – karácsonyi lemezbemutató koncert

Adventi vásár

14:00-18:00 Horváth Zsolt verklis 

14:00-18:00 Vágó János „Mr. Piano”

16:00-17:00 Mesefigurák a vásárban

Kossuth tér

16:10-16:35 Kórus és Vágó János „Mr Piano” közös műsora

16:40-17:20 Ort-Iki Báb- és Utcaszínház     

17:20-17:35 Happy-Time Táncegyesület

17:50-18:15 Kórus 

Dósa nádor tér

15:45-16:00 Positive Dance – Positive Centrum Táncművészeti Egyesület

16:45-17:00 Kórus és Vágó János „Mr. Piano” közös műsora                   

17:15-17:40 Kórus  

18:00-18.15 Red Stars Dance Crew

DECEMBER 21.

Apolló mozi

17:00 Adventi filmes délutánok

DECEMBER 22.

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-21:00 

14:00-18:00 DEMKI – kézműves foglalkozások, zenés műsorok

Adventi vásár

14:00-18:00 Vágó János és „Mr. Piano”

15:00-17:00 DuoTrio Utcaszínház    

17:00-18:00 Mesefigurák a vásárban                     

Kossuth tér

15:00-15:20 DuoTrio Utcaszínház       

15:30-15:45 Piruett Tánc Stúdió   

16:00-16:25 Kórus és Vágó János „Mr. Piano” közös műsora

17:00-17:15 Lituus Rézfúvós Kvintett   

17:15-17:35 Kórus  

Dósa nádor tér

14:00-15:00 Vágó János „Mr. Piano”    

15:45-16:00 Dance Universe Tánc Sportegyesület

16:35-17:00 Kórus és Vágó János „Mr. Piano” közös műsora             

17:25-17:40 Lituus Rézfúvós Kvintett

17:45-18:15 Kórus 

Jégpálya

20:15-22:00 Karácsonyi jégdisco 

DECEMBER 23.

Debreceni Református Kistemplom

16:00 Negyedik adventi gyertyagyújtás

Beszédet mond: Balázs Ákos alpolgármester, Sipos Barnabás, a Debreceni Szentháromság Magyar Ortodox Egyházközség parókusa, Tiszántúli Református Egyházkerület képviselője. Közreműködnek: Márkus Luca, a Vígszínház színművésze, a Lautitia Kóruscsalád, Sárosi Dániel, orgonaművész, Dánielfy Gergely színész, énekes, Jantyik Hanna, fuvolaművész, Dombovári Zsolt, gordonkaművész, a Debreceni Népi Együttes, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Kuckó Művésztanya, a Bíró zenekar, és a Sárkánylányok Tűzzsonglőr Csapat. A betlehemi láng a 43. Főnix Cserkészcsapat közreműködésével érkezik Debrecenbe és az est végeztével bárki otthonába viheti.

Adventi Kuckó

Nyitvatartás: 10:00-19:00 

14:00-18:00 DEMKI – kézműves foglalkozások, zenés műsorok

Adventi vásár

14:00-18:00 Vágó János „Mr. Piano”      

15:00-17:00 DuoTrio utcaszínház    

17:00-18:00 Mesefigurák a vásárban

Kossuth tér              

15:00-15:30 DuoTrio Utcaszínház

15:30-16.00 Agyagbanda Együttes

16.35-16:50 Happy-Time Táncegyesület 

17:00-17:40 Animus Csengettyű Együttes

17:50-18:00 LESZ DANCE Tánc- és Sportegyesület

18:30-18:50 Kuczmog Klaudia és Horváth Marcell karácsonyi műsora

Dósa nádor tér

16:00-16:30 Agyagbanda Együttes

16:30-17:00 DuoTrio Utcaszínház

- bdpst24.hu

Check Also

STRAND: Vakáció akció: most 5 jegyet kapsz 4 áráért!

Végre itt a vakáció, ennek örömére csoportos jegyakciót és új bejelentéseket hoztunk nektek. Jó hírünk …