A tavalyihoz hasonlóan alakult idén az utasszám, de az egy főre eső átlagos költés 40-50 ezer forinttal magasabb volt. A magyarok érdeklődése egyre inkább a minőségi ellátást kínáló utak felé fordult az IBUSZ szerint. – Már az idei előfoglalási időszakban is megelőztük a tavalyi rekordévet, s tovább erősödött a már …
ÉrdekelÖt tipp, hogy az autós nyaralás ne váljon rémálommá
Itt az augusztus, és vele tetőpontjára érnek a nyaralások. Mielőtt azonban autóba pattannánk a családdal, és útnak indulnánk valamely közeli vagy távolabbi vízpart felé, érdemes átgondoltan felkészíteni a járművet a nagy kalandra. Ezen a nyáron a szokásosnál is több horrortörténetet hallani a légi közlekedéssel kapcsolatban, ami egyben azt is jelenti, …
ÉrdekelSzomorúság és ürességérzet nyaralás után
Mit javasol a pszichológus, hogy ez ne így legyen? Ahogy beköszönt az augusztus, meglegyint bennünket a nyár végének szele, akkor is, ha még sokáig van világos, akkor is, ha még kánikula van. Valahogy az augusztusi estékben már ott lopakodik az ősz is, ráadásul a legtöbben a nyaralás és a nyári …
ÉrdekelA döntő többség spórol a nyaralása érdekében
A nyári utazást tervező felnőtt magyar lakosság 80 százaléka takarékoskodik a nyaralása érdekében, és a legtöbben folyamatosan spórolnak azért, hogy pihenni mehessenek – derül ki a CIB Bank megbízásából készült friss felmérésből. A takarékoskodókra jellemző, hogy az élet több területén is igyekeznek visszafogni a költéseiket vagy növelni a bevételüket. A …
Érdekel3+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is stílusosak lehessünk
Gyűrődéstől mentes ruhák könnyedén Az utazás remek lehetőséget kínál új kultúrák, helyek felfedezésére és természetesen a jól megérdemelt pihenésre. Ám, a divat és a stílus szerelmeseit nagy kihívás elé állíthatja, hogy a bőröndben gyakran összegyűrődnek a ruhák. Szerencsére több módszer is ismert ennek a kellemetlen helyzetnek az elkerülésére, mint a …
ÉrdekelÍgy lehetsz boldogabb és nyugodtabb az idei nyaralásodtól
Sokak számára a nyári szabadság utazásról, feltöltődésről szól. A CHERRISK biztosítási platform legújabb kutatásában* felmérte, hogyan készülünk mi magyarok a nyaralásra, mennyire vagyunk elővigyázatosak és milyen stratégiákkal igyekszünk elérni a lehető legnyugalmasabb élményt Minden negyedik kitöltő (26%) belföldre tervez idén utazni, nagyjából másfélszer ennyien (38%) külföldre készülnek, minden ötödik kitöltő …
ÉrdekelK&H: még mindig sokan mondanak le a nyaralásról
anyagilag nem mindenkinek fér bele az utazás Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul …
ÉrdekelKülföldi nyaralások: idén is három országot céloz a magyar turisták fele
7-8 százalékkal emelkedhet idén az utasbiztosítások átlagdíja Az Insura.hu legfrissebb felmérése szerint idén nyáron az ügyfelek 56 százaléka tervez külföldi utazást, többségük legalább egy hetes út keretében teszi majd ezt. A biztosításközvetítő társaság utasbiztosítási statisztikái szerint a nyaralási utazások az esetek felében Horvátországba, Olaszországba vagy Ausztriába irányulnak. Az utazni vágyók idén a …
ÉrdekelÁtélted a nyaralásod, vagy csak megosztottad?
Ha utazásunk alatt mindent dokumentálni és megosztani akarunk, nem tudjuk teljes mértékben megragadni a valós élményeket – derül ki a CHERRISK friss kutatásából*, amelynek eredményeit Mráz Kata pszichológus szakértő elemzi. Egy 2022-es, európai szintű kutatás szerint a magyarok az öt legtöbb közösségi médiát használó európai nemzet közé tartoznak. Ezen platformok …
Érdekel