Szeptember 21-e kiemelkedő dátum a magyar színjátszásban. 1883-ban ezen a napon mutatták be Madách Imre művét, Az ember tragédiáját. Madách már 1860-ban befejezte drámai költeményét, de a „nagy mű” csak két évvel később jelent meg nyomtatásban. A kéziratot Madách Arany Jánoshoz vitte először bírálatra. A költő végzett is stiláris javításokat a Tragédián, mégis, a művet sokáig színpadképtelennek, előadhatatlannak tartották. Egészen 1883. …
ÉrdekelVendégjátékok májusban a Nemzeti Színházban
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok a májusi műsorban Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások a Nemzeti Színházba, amely rendszeresen fogad határon túl és vidéki előadásokat. Ezen kívül látható még a Déryné Társulat új előadása és egy monodráma, amely a 80 éve történt holokausztra emlékezik. „A …
ÉrdekelSE: Jobban vannak a Nemzeti Színház színészei
Végtagsérülésekkel szállították pénteken a mentők a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót, akiket még aznap megműtöttek. A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát. https://semmelweis.hu/mediasarok/2023/11/13/jobban-vannak-a-nemzeti-szinhaz-szineszei/
Érdekel