Nem új keletű keleti kapcsolat Január 21-én és 22-én, a Magyar kultúra napján nyitja meg a magyar-török kulturális évadot a Pannon Filharmonikusok Isztambulban és Ankarában. A két rangos koncertterem színpadán az egymással meghatározó kapcsolatot ápoló zeneszerzők, Bartók Béla és a török Ahmet Adnan Saygun, valamint Kodály Zoltán műveit játsszák a …
ÉrdekelCsokonai Nemzeti Színház: Veszedelmes viszonyok
A híres francia levélregény, a Veszedelmes viszonyok színpadi változatát mutatja be február 23-án a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen. Pierre Choderlos de Laclos 18. századi művét Kiss Csaba viszi színpadra Kiss Gergely Máté és Wessely Zsófia főszereplésével. Valmont vikomt és Merteuil márkiné szerelmi ármánykodása, Cécile de Volanges és Danency lovag szinte …
ÉrdekelBács Emese kiállításával köszönti az újévet a Bényi Galéria
A Bényi Galéria az ünnepek alatt a következő kiállítási évadot készítette elő, így januárban már a kendőzetlen őszinteségéről jól ismert alkotó, Bács Emese alkotásai kerülnek a galéria falaira és kiállítóterébe. A Csendesen megfigyelek, szubjektíven képezek… címet viselő kiállításnak megnyitójára január 18-án 18 órakor kerül sor, ahol az alkotót és a vendégeket Fazakas …
ÉrdekelElindult a nevezés a 2024-es Magyar Mozgókép Díjra
Idén június 12. és 15. között rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált 2024. június 12. és 15. között a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program rendezi meg Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a Magyar Mozgókép Fesztivált, melynek részeként kerül sor a Magyar Mozgókép Díjak átadására. A fesztivál …
ÉrdekelA kékszakállú herceg vára – operabemutató Miskolcon
Operával indul az új év a Miskolci Nemzeti Színházban. Szabó Máté rendezésében láthatják a nézők Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját Cser Ádám karmester vezényletével. Az operaszínpadok megunhatatlan darabjáról a rendező és a karmester is mesélnek, az előadás január 12-től látható a Nagyszínházban. A középkori Kékszakáll rejtélyes, misztikus …
ÉrdekelTizenkét alap- és három mesterszakot kínál a 2024-es felvételin az Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Január 17-én nyílt nappal, az Educatio Kiállításon saját standdal várják a felvételizőket A szakmai tapasztalatot, a nyelvtudást és a versenyeredményeket is többletpontokkal ismeri el az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, amely új pontszámítási szabályaival azoknak a szakembereknek is kedvez, akik gyerekekkel foglalkoznak, de szeretnék továbbképezni magukat. Az alap- és mesterszakokat, valamint …
ÉrdekelDebrecen: Az idei advent utolsó lángja is megérkezik
A Debreceni Advent fényekkel teli karácsonyi vására már csak ezen a hétvégén nyújt felejthetetlen élményt mindazoknak, akik ünnepi hangulatra, kikapcsolódásra vágynak. A koripálya, a barokk körhinta, a belváros csodálatos épületei, a meghitt fények, a kecsegtető ízek és illatok együttesen teremtenek varázslatos karácsonyi légkört a látogatók számára. Adunk néhány tippet, mit …
ÉrdekelVideó I Csepelyi Adrienn és Thür Ádám kalauzol a Debreceni Adventen
Kiválasztották a Debrecen Város Bora 2024 címmel kitüntetett borokat
A város hivatalos eseményein, gasztrokulturális programjain, a helyi éttermek borkínálatában találkozhatunk velük A minőségi magyar borkultúra fejlesztése és támogatása érdekében Debrecen Városa példaértékű módon sokat tesz. Ezt a célkitűzést támogatja a Debrecen Város Bora cím is. A 2015 óta meghirdetésre kerülő borverseny elsődleges célja, hogy kiválasztásra kerüljenek azok a legkiválóbb magyar …
ÉrdekelÚj üzletet nyitott Nagykátán az ALDI
Az ALDI Magyarország megnyitotta 172. hazai üzletét Nagykátán, a Jászberényi út 1/F szám alatt. Az új egység az ALDI legújabb standardjai szerint került kialakításra, így a vásárlók számára már ebben a városban is, modern környezetben elérhető az üzletlánc kedvező árú és megbízható minőségű termékeinek széles választéka. A nyitás alkalmából számos meglepetés: …
Érdekel