Egyre több hétvégi szabadidős eseményt, sportprogramot mondanak le, illetve halasztanak el a szervezők a Duna és mellékfolyóinak áradása miatt – írja a holmozogj.hu A csillagászati nyár utolsó hétvégéje hagyományosan az egyik legzsúfoltabb időszak a szabadidős eseménynaptárban. Idén is több tucat rendezvényt hirdettek meg szerte az országban szeptember 21-re és 22-re. A terveket …
ÉrdekelIdén is EWoS – Európai Sporthét: Egy hét a mozgás öröméért és a közösségért!
Jövő héten, szeptember 23-30. között ismét Európai Sporthét (European Week of Sport, EWoS), amely Európa-szerte a sport és a testmozgás ünnepe. A mozgalom egyik különlegessége a #BeActive Night, egy éjszakai mozgásprogram, amely idén a kapuit újra megnyitó Nemzeti Atlétikai Központban (NAK), Budapesten kap helyet. A rendezvényen bárki részt vehet, aki …
ÉrdekelIAIO: négy magyar versenyző négy medált szerzett Rijádban
Szenzációs eredménnyel zárta Magyarország azinformatikai diákolimpiák sorát a szaúdi Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg …
ÉrdekelElindult a Magyar Triatlon Szövetség kampánya és nyíltnap-sorozata gyerekeknek
One… Two… Tri! Válaszd a triatlont! Sportág-népszerűsítési kampányt indított gyerekek és sportágválasztásban nekik segítő szüleik részére a Magyar Triatlon Szövetség. Országszerte 35 egyesület várja tárt karokkal a kisebbeket és a nagyobbakat, hogy elkezdjék az úszás, kerékpározás és futás hármasára épülő triatlont. Az erre a célra létrehozott internetes oldalon mindenki megkeresheti …
ÉrdekelElkezdődött a LaserFun, az ősz legizgalmasabb sportos kihívása
Gulyás Michelle főszereplésével, több száz érdeklődő fiatallal vasárnap elindult a DO60 LaserFun, azaz a laser run-t és az öttusát népszerűsítő országos toborzó kampány, amelynek az első állomása Csepel volt. Párizsi olimpiai bajnok öttusázónk nem csak bemutatta a sportág legizgalmasabb versenyszámát és segített a diákoknak lőni a lézerpisztollyal, de ő is …
ÉrdekelLehmann Csongort megerősítette az olimpia, éremért megy az Európa-bajnokságra
Az olimpia után néhány napot pihent a Balatonnál, feltöltődött, levonta a tanulságokat és motiváltan, komoly célokkal vág neki a szezon hajrájának Lehmann Csongor, aki Párizsban drámai körülmények között a 11. helyen zárta a triatlonversenyt. Szeptember 21-én érmet szeretne nyerni az olimpiai távú Európa-bajnokságon, október közepén pedig nagyot alkotni a világbajnoki …
ÉrdekelA BioTechUSA hivatalos sport-táplálékkiegészítő globális partnere lett az FC Barcelonának
Több éves, a térségben, illetve a piacon is egyedülálló együttműködést kötött a BioTechUSA-cégcsoport a világ egyik legpatinásabb és legnagyobb szurkolótáborával rendelkező sportklubjával, az FC Barcelonával. A hosszútávú partnerség keretében a magyar tulajdonban lévő vállalat látja el az FC Barcelona férfi és női első csapatát sport-táplálékkiegészítő termékeivel – a fehérjéktől, a vitaminokon át a regenerációt …
ÉrdekelTöbb mint 1000 versenyzővel startolt el a repülőtér jótékonysági futóversenye
Augusztus 31-én, szombaton került sor a VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport jótékonysági futóversenyére, a Runway Runra, amelyen idén több mint 1000 futó állt rajthoz. A tizenkettedik alkalommal megrendezett sportesemény hagyományaihoz híven idén is jótékony célokat szolgált; a Budapest Airport a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a SUHANJ! Alapítvány és …
ÉrdekelGymBeam: 5 ok, hogy szeptemberben állj neki mozogni
Ne várd meg az új évet az életmódváltással! A legtöbb ember számára a szeptember eleje a nyár elbúcsúztatását, az iskolakezdést és a tél közeledtével a nappalok rövidülését jelenti. De az új évszak az újrakezdés érzését is magával hozza. Itt az ideje, hogy új lendületet vegyél, ebben a GymBeam szakértői tippjei …
ÉrdekelKimagasló eredményt tűzött ki célul a triatlonos Mocsári Bence a paralimpián
Minden idők legjobb magyar eredménye, a pontszerzés a célja Mocsári Bence triatlonosnak a paralimpián, aki kedden reggel érkezik Párizsba a magyar csapattal. A férfiak versenyét – a tervek szerint – szeptember elsején rendezik Párizs belvárosában, ám ugyanúgy, ahogy egy hónapja az olimpián, ismét kérdés, hogy mit enged a Szajna. A …
Érdekel