Az öregedő társadalmak miatt az egy főre eső egészségügyi kiadások várhatóan 8,5 százalékkal nőnek 2035-re az EU 27 országában, Norvégiában és Svájcban. Ezt azonban további, akár 4 százalékkal súlyosbíthatják az éghajlatváltozás közvetlen következményei, például a hőhullámok, aszály vagy áradások miatti sérülések, betegségek vagy idő előtti halálesetek. A közvetett hatások, mint a …
ÉrdekelEgyre több hazai cég használ mesterséges intelligenciát, nő a szakadék a vállalatok között
A hazai vállalatok közel kétharmada már használja vagy gondolkodik a mesterséges intelligencia (MI) bevezetésén, miközben 29 százalékuk érdemben még nem is foglalkozott a területtel – derül ki az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 munkavállaló és igazgatósági tag bevonásával készült nemzetközi kutatásból. A magyar cégek 20 százaléka már aktívan …
ÉrdekelSub Bass Monster nagykoncerttel vár az őrült járgányok versenye
Vasárnap visszatér Magyarországra a Red Bull Ládaderbi Vasárnap 16 év után tér vissza Budapestre a Red Bull Ládaderbi! A saját meghajtású, sufnituning kocsik őrült versenyén Sub Bass Monster nagykoncertjén és három minikoncerten is részt vehetnek az érdeklődők, a műsorvezető Tilla lesz. A Tabánban 11 órától ingyenesen látogatható az esemény. Június …
ÉrdekelJúliusban Borszerdák a Magyar Nemzeti Galériában
A Magyar Nemzeti Galéria egyik legnépszerűbb programsorozata idén is várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény ismét színes programot kínál júliusban: szerda esténként különleges kiállítások, izgalmas tárlatvezetések, élő zene, borkóstoló és csodálatos panoráma várja a művészet rajongóit. Az idei Borszerdák tematikái a közelmúltban megújult állandó kiállítások köré épülnek. Az …
ÉrdekelIndul a nyár – a többség csak pihenne, amikor nyaral
Az Y generáció tagjai fáradtak, 83%-uk másra sem vágyik, minthogy pihenhessen és lazíthasson, amikor nyaral, de a Z generáció felnőtt tagjainak háromnegyede is erre vágyik leginkább – mutatják a Kiwi.com friss, reprezentatív felmérésének adatai. A World Travel Hacker kampány kiválasztott magyar párosának biztosan nem a pihenésről fog szólni 4 hét …
ÉrdekelGenerationZ Fesztivál – Készülj fel az év legütősebb bulijára!
2024. szeptember 27-28. Városligeti Műjégpálya és Csónakázótó Örömmel jelentjük be, hogy a Valmar és a Bruno x Spacc is fellép a GenerationZ fesztiválon! Ez az a hely, ahol a barátaiddal 2 napon keresztül együtt bulizhatsz a legmenőbb magyar előadók zenéire, miközben a Városligeti Műjégpálya és Csónakázótó gyönyörű környezetében élvezheted az …
ÉrdekelTom Cruise és Sandra Bullock összecsap idén nyáron
A Paramount nyári mozija újra beveszi az országot Nyolc magyar városban különleges, ingyenes filmvetítés várja a filmszeretőket idén nyáron. Ismét útnak indul ugyanis A Telekom Film bemutatja: Paramount Nyári Mozi, amely immár hagyományszerűen vetít le közkedvelt filmes csemegéket az ország több különböző szabadtéri vetítővásznán. Ezúttal is a közönség szavazhat arról, …
ÉrdekelEgy éve hódít Budapesten a Pay&GO
Egyéves lett a BKK tesztjelleggel bevezetett digitális fizetési szolgáltatása. A Budapest Pay&GO-t hamar megszerették a fővárosban közlekedők, a társaság adatai szerint az indulás óta összesen már több mint 1 millió jegyet vásároltak a rendszeren keresztül. A rendszert használók több mint fele bankkártyával, 45 százalékuk okoseszközzel fizet, és tízből kilencen maximum …
ÉrdekelA Sum 41 utolsó turnéja Budapestet is érinti!
A Sum 41 a 2000-es évek egyik legmeghatározóbb pop-punk zenekara tavaly úgy döntött befejezik a közös zenélést és a rajongóktól egy ütős dupla lemezzel és az eddigi legnagyobb turnéjukkal búcsúznak. A Sum 41 szerencsére a magyar rajongóktól is elköszön utolsó turnéján, így mindenkinek ott a helye 2024. november 12-én a …
ÉrdekelVisszaszámlálás elindult, csütörtökön startol az Alpárfeszt!
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét Alig pár nap van hátra, hogy megnyíljon az underground bulik földi mennyországa, vagy, ahogy még szólítani szokták, az ország legzöldebb kisfesztiválja. Na de lássuk mi várható Lakiteleken az idén! Nem túlzás azt mondani, hogy igazi ünnep ez a három nap az antimainstream …
Érdekel