Elindult a Magyar Vöröskereszt Lányból nővé programja, ez már a hatodik tanév

A humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy a menstruációs szegénységben érintett iskoláslányokat támogassa. A tét jelentős: az érintett fiatalok akár 50 tanítási napot is elmulaszthatnak azért, mert menstruációjukkor nem tudnak iskolába menni megfelelő körülmények és feltételek híján. A Magyar Vöröskereszt programjának köszönhetően a higiéniás termékadományok és edukációs programok révén 500 iskola tanulói számára érhető el a segítség évente.

Menstruációs szegénységnek azt a jelenséget nevezzük, amikor a havi vérzés idején a nőknek nem állnak rendelkezésükre azok a feltételek, amelyek segítségével a megszokott módon és körülmények között tölthetik ezeket a napokat. Nem csak a higiéniai termékekből lehet hiány: váltásfehérnemű, szappan vagy akár otthonon belüli folyóvíz sem mindig áll a rendelkezésükre. Ez a probléma a serdülő lányok esetén azt eredményezi, hogy tanévenként akár 50 napot is kimaradnak az iskolából. Ennek a jelenségnek a visszaszorítására szervezte meg a Magyar Vöröskereszt a Lányból nővé programját.

Egy 2019-ben végzett saját felmérésünkből kiderült, hogy valamilyen mértékig minden tizedik iskoláslány érintett a problémában” – hívja fel a figyelmet Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt egészségfejlesztésért felelős országos vezetője, a Lányból nővé projektvezetője. – „Részleges megoldásként indítottuk el a programot, amelynek keretében 500 iskolát látunk el úgynevezett RedCrossBoxokkal. Ezekben a rászoruló lányok számára higiéniai termékek, edukációs anyagok találhatók. Az intézményektől azt kérjük, hogy ezek a tanári szobában kapjanak helyet, hogy a lányok természetesnek vegyék azt, hogy a problémáikat nem kell szégyellni. A menstruáció egy fontos élettani folyamat, és szabad segítséget kérni, ha szükségük van rá.”

A szervezet tapasztalatai szerint a program működtetésében a befogadó intézmények dolgozói készséges partnerek, jól működő, szoros együttműködésben tudnak tenni a jó cél érdekében. A Lányból nővé program eddig évente több mint 20.000 fiatalnak segített abban, hogy azokon a napokon is felkészülten, megfelelő higiéniai körülmények között tudjon iskolába járni.

A program főtámogatója a P&G, amely tanévenként több tízezer csomag Always márkájú betétet bocsát a szervezet rendelkezésére. A program fenntartásához – a betétek kiszállításához, elosztásához és az edukációs tevékenységekhez – a lakosság is hozzájárulhat a www.voroskereszt.hu oldalán keresztül, a Fontos ügyeink menüpontban. 

- bdpst24.hu

Check Also

Kimcsi és olaszrizling, gochujang csirke és kadarka

Korea és Magyarország közelebb van, mint gondolnád! Kiadós levesek, bátor és markáns ízek, hangsúlyos szezonalitás, …