A Minaro Hotel Tokaj MGallery is rózsaszínbe öltözött a mellrák elleni küzdelem jegyében

Különböző figyelemfelhívó eszközökkel, a dolgozók és a vendégek bevonásával készült a Minaro Hotel Tokaj MGallery a „Rózsaszín októberre”. A hónap alkalmából rózsaszínbe öltözött szálloda szívügyének tekinti, hogy felhívja a figyelmet a mellrák megelőzésére, a szűrővizsgálatok fontosságára és a támogatásra.

A Minaro Hotel Tokaj MGallery a „Rózsaszín október” keretében idén is aktívan hozzájárul a tudatosság növeléséhez, és különféle figyelemfelkeltő eszközöket és programokat kínál vendégei és dolgozói számára. A magyar női lakosság körében az emlőrák a leggyakoribb rákos megbetegedés, a statisztikák szerint akár a magyar nők 8-10 százalékánál is megjelenhet életük során, azaz körülbelül minden 10-12. nőnél. A korai felismerésnek azonban óriási jelentősége van a betegség kezelésében és a gyógyulási esélyekben.

Dana Janigova, a Minaro Hotel szállodaigazgatója kiemeli: „Női vezetőként ez az ügy különösen közel áll a szívemhez. Vannak barátaim, akik megküzdöttek a mellrákkal, és sajnos ismerek olyanokat is, akik életüket vesztették ebben a betegségben. Ez a személyes kötődés felelősségtudatot ébreszt bennem, hogy felhívjam a figyelmet a megelőzésre, és a Minaro Hotelben hiszünk abban, hogy egymást, vendégeinket és a közösségünket támogatni kell ebben a küzdelemben. A megelőzés és a korai lépések életet menthetnek, és mi is szeretnénk, hogy hozzájáruljunk ehhez”.

A vendégek a „Rózsaszín október” során lehetőséget kapnak, hogy adományaikkal támogassák a mellrák elleni küzdelmet, az étterem és a szálloda belső terei rózsaszín részletekkel díszítettek, emlékeztetve mindenkit a hónap üzenetére. Miközben különleges rózsaszín tematikájú italokat is készítenek a hotel vendégei számára, mint például rózsaszín lattét, vagy „Barbie” koktélt. 

A hotel dolgozói szintén aktívan részt vettek a kampányban. A Squadeasy, csapatépítő alkalmazásban különböző napi kihívásokkal, kvízekkel és fotós feladatokkal hívták fel a figyelmet a mellrák megelőzésére. Október folyamán pedig egy jótékonysági futást is szerveztek az applikáción keresztül. Ezzel a belső kezdeményezéssel a Minaro csapata is részese a MGallery nemzetközi figyelemfelhívó aktivitásának.

- bdpst24.hu

Check Also

Küzdelem a penész ellen

nem a házi praktika a legjobb megoldás, ha tisztán akarjuk tartani a mosógépet Mosógépünk feladata, …