A Hankook a Földünkért Világnap alkalmával hívja fel a figyelmet a fenntartható fejlődés fontosságára

A Földünkért Világnap alkalmából a környezettudatosságra és a fenntartható fejlődés fontosságára hívja fel a figyelmet a Hankook. A világnap célja, hogy minden év október 21-én diskurzust indítson a Föld megóvásának fontosságáról, valamint cselekvésre ösztönözze a fogyasztókat és vállalatokat. A Hankook nem csak a világnapon, de egész évben elkötelezett abban, hogy a gumiabroncsok gyártása és forgalmazása során a környezetvédelem és fenntarthatóság szempontjait szem előtt tartva járuljanak hozzá egy élhetőbb jövő megteremtéséhez.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN – International Union for Conservation of Nature) 1991-ben indította el világméretű „Földünkért…” (Caring for the Earth) kampányát, melynek bejelentéseként kiadta az ENSZ Környezetvédelmi Programjával (UNEP), valamint a Természetvédelmi Világalappal (WWF International) közösen készített kiadványát „Földünkért…: az élet fenntartásának stratégiája” címmel. A dokumentum, amit többek között a dalai láma is üdvözölt, a fenntartható életmód alapelveivel, javasolt tennivalókkal és a megvalósítás és nyomonkövetés kérdéseivel foglalkozik. A kampányra és azóta is aktuális témájára minden év október 21. napján emlékezünk meg a Földünkért Világnap keretében.

„A Földünkért Világnap évről-évre emlékeztet arra, hogy a fenntarthatósági célok elérése csak közös erőfeszítéssel lehetséges. Ennek az erőfeszítésnek, szerepvállalásnak a részeként a Hankook, mint felelős nagyvállalat üzleti stratégiájának központi elemeként tekint a fenntarthatósági szempontokra. Így nem csak a világnap alkalmából, de egész évben, minden tevékenységünk során célul tűzzük ki ökológiai lábnyomunk minimalizálását. Büszkék vagyunk arra, hogy ezen törekvéseinket már számos esetben elismerték: például 2023-ban rácalmási gyárunk megszerezte a rangos ISCC PLUS tanúsítványt és ezzel iparági vezetővé vált a fenntartható gyártás terén” – mondta el Roy Katalin, a Hankook Tire kommunikációs vezetője.

A Hankook hosszú távú célkitűzése, hogy 2030-ra 46,2 százalékkal csökkentse a gyártási fázisból származó, tehát saját tevékenységei révén, valamint a közvetett, azaz az általa felhasznált villamos energia, hő vagy gőz előállítása során kibocsátott üvegházhatású gázokat, valamint 27,5 százalékkal mérsékelje a teljes ellátási láncból származó károsanyag kibocsátását. Ennek a folyamatnak a részeként 2023-ban a gyártási fázisban bevezetett 79 energiatakarékossági intézkedés révén 4,45 százalékos kibocsátáscsökkenést értek el, amivel az abroncsgyártó jelentős lépéseket tett a fenntartható működés irányába és a végső, 2050-re kitűzött cél, a nettó zéró kibocsátás eléréséhez.

Megújuló energia és körforgásos gazdasági modell

A Hankook elkötelezetten támogatja a megújuló energiaforrások széleskörű alkalmazását, ezzel is hozzájárulva a vállalat karbonlábnyomunk csökkentéséhez. A vállalat gyártóüzemeiben folyamatosan növeli a napenergia, valamint egyéb megújuló erőforrások használatát, ezzel támogatva azt a hosszú távú célkitűzést, miszerint 2030-ra energiaszükségletük jelentős részét kizárólag megújuló energiából fedezzék.

Ezzel párhuzamosan a vállalat folyamatosan dolgozik körforgásos gazdasági modelljén, hogy a használt gumiabroncsok újrahasznosításával és a gyártási hulladékok minimalizálásával olyan zárt körfolyamatokat hozzanak létre, ahol a termékek élettartamuk végén új értékes alapanyagokká alakulnak.

Fenntartható fejlesztése

A Hankook fejlesztései olyan gumiabroncsok tervezésére összpontosítanak, amelyek nemcsak kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, hanem fenntartható alapanyagok felhasználásával készülnek. Ezek az abroncsok nemcsak a hosszú élettartam és a kiváló teljesítmény biztosítékai, hanem segítenek csökkenteni a nyersanyagbeszerzés során keletkező CO2-kibocsátást is. A magyarországi gyárban már az abroncsok 45 százaléka fenntartható forrásból származó alapanyag felhasználásával készül, és olyan elektromos járművekhez készült abroncsokat is gyártanak, amelyek 70 százalékban fenntartható anyagokból készülnek. Ezek az abroncsok olyan környezetbarát összetevőket tartalmaznak, mint a bio-körforgásos szintetikus gumi, újrahasznosított PET-kábelek és bio-alapú szilícia. A Hankook célja, hogy folyamatos kutatás-fejlesztési tevékenységével hozzájáruljon a globális CO2-kibocsátás csökkentéséhez, és elérje, hogy termékei 100%-ban fenntartható anyagokból készüljenek.

A Földünkért Világnap alkalmából a Hankook hangsúlyozza, hogy a klímacélok elérése és bolygónk megóvása érdekében minden gazdasági szereplőre szükség van. Ezért a vállalat továbbra is azon dolgozik, hogy vezető szerepet töltsön be a fenntarthatóság terén, és innovatív megoldásokkal járuljon hozzá egy élhetőbb jövő megteremtéséhez. 

  www.hankooktire.com

- bdpst24.hu

Check Also

Tömegek indulnak útnak az őszi szünetben – Ezek a legnépszerűbb úti célok

Az október 26. és november 3. közötti őszi szünet időpontjai iránt élénk érdeklődés mutatkozik a …