Egyre több hétvégi szabadidős eseményt, sportprogramot mondanak le, illetve halasztanak el a szervezők a Duna és mellékfolyóinak áradása miatt – írja a holmozogj.hu
A csillagászati nyár utolsó hétvégéje hagyományosan az egyik legzsúfoltabb időszak a szabadidős eseménynaptárban. Idén is több tucat rendezvényt hirdettek meg szerte az országban szeptember 21-re és 22-re.
A terveket azonban az árvíz felülírta. Folyamatosan jelentik be az események halasztását, illetve törlését a szervezők.
Szombaton Százhalombattán tartott volna futóversenyt és családi sportnapot a MOL. Az útvonal a Dunai Finomító kapuját is érintette volna, kedden este azonban jelezték a szervezők, hogy későbbre halasztják a rendezvényt, új időpont egyelőre nincs.
Fotó:MTI
Szintén elmarad a Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúra. A résztvevők a Börzsöny hegységet kerülik meg minden évben és közben érintik az Ipoly völgyét, valamint a Dunakanyart.
– Az áradás miatt az útvonal jelentős része víz alá kerül, míg az alternatív útszakaszok a hatékony védekezést szolgálják – olvasható a szervezők közleményében. Azt is hozzáteszik, hogy még keresik a megfelelő esőnapot.
A Komárom-Esztergom vármegyei Ácson azzal számolnak, hogy egy hét alatt normalizálódik a helyzet, így az eredetileg vasárnapra meghirdetett FutÁcs tömegrendezvényt szeptember 29-re halasztották.
– Mindannyian aggódva figyeljük az árvízhelyzetet, bár egyelőre az ácsi szakaszon reményeink szerint nem mutatkozik komolyabb veszély, mégis a környéken szükséges védekezési munkák miatt úgy döntöttünk, hogy egy héttel elhalasztjuk a rendezvényt. Sokan érintettek a védekezésben, emellett a lelkiismeretünk is ezt diktálta – közölték a FutÁcs szervezői.
Vasárnapra hirdették meg a 32. Győri Futófesztivált is. Ezzel kapcsolatban egyelőre nincs hír időpont módosításról, igaz a megyeszékhely addigra túl lesz a tetőzésen.