Miért vallanak sokszor kudarcot az előítéletcsökkentő módszerek romák esetében?

Tizennyolc európai ország kutatási eredményeit elemezve Kende Anna és munkatársai arra jutottak, hogy az előítéletcsökkentő módszerek jelentős része csak korlátozottan alkalmas a romaellenesség csökkentésére. A legtöbb sikerrel a csoportközi érintkezés kecsegtet, ám sztereotípiáink tartalmát ez is csak akkor változtathatja meg, ha a normák ellenében következetesen előítéletmentesen viselkedünk.

A romaellenesség az egyik legsúlyosabb etnikai előítélet ma Európában, ennek ellenére a szociálpszichológia egyelőre nem azonosított olyan módszereket, amelyek valóban hatékonyan csökkentenék a romákkal szembeni előítéletességet a társadalom egészében. A European Review of Social Psychology folyóiratban publikált tanulmány szerint ennek az etnikai csoportnak az esetében számos olyan társadalmi, történelmi és politikai körülmény áll fenn, amelyek nehezítik a pszichológiai intervenciók alkalmazását: a romák helyzete több szempontból eltér azoknak a kisebbségeknek a helyzetétől, amelyekre az előítéletcsökkentő módszereket kifejlesztették.

A romák többsége Európa szegényebb országaiban él, ezért – sok más etnikai konfliktustól eltérően – a romák és nem romák viszonyára hangsúlyozottan jellemző a versengés. Mivel ezekben az országokban aránylag kevesebb erőforrással lehet gazdálkodni, ez okozhatja az elutasító hozzáállást és a támogatás hiányát.

Fontos továbbá, hogy az előítéletcsökkentő módszerek hatékonyságának alapját nagyrészt az adja, hogy az emberek nem szeretnének előítéletesnek tűnni mások szemében, a romákkal szembeni előítéletek esetén azonban az emberek egy jelentős részéből hiányzik ez az igyekezet. Mivel a közbeszéd is jellemzően romaellenes, sokan érezhetik úgy, hogy nyugodtan tehetnek derogáló megjegyzéseket, hiszen a többség egyet fog velük érteni, tehát nem kell tartaniuk a negatív visszajelzésektől.

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a romaellenesség megértéséhez szükség lenne a történelmi áldozatiság elismerésére és azzal kapcsolatban egy jóvátételi szándékra is a társadalom részéről. Ettől nem teljesen független, hogy a romák kulturális autonómiájának elismerése is hiányos: a romákra elsősorban mint társadalmi osztályra tekint a többség, és elvárja, hogy a többségi társadalom kulturális szokásai, normái szerint éljen. Erős tehát az az elvárás, hogy a romák asszimilálódjanak a többségi társadalomba azért cserébe, hogy egyenlő bánásmódban részesülhessenek.

A sztereotípiáknak két fő dimenziója van: a szerethetőség dimenziója azt mutatja, hogy a csoport tagjaira mennyire tekintünk pozitív vagy negatív érzelmekkel, a kompetencia dimenziója pedig azt, hogy jó vagy rossz képességekkel ruházzuk fel őket. A romák elutasítása mindkét dimenziót érinti, az előítéletcsökkentő módszerek azonban elsősorban a szerethetőséget tudják hatékonyan megváltoztatni. Az intervenciók hatására tehát legtöbbször azt érhetjük el, hogy a kisebbség tagjait a többségi társadalom kedvelhetőbbnek tartja. A szimpátia növelésére összpontosító beavatkozások sokszor inkább megszilárdítják a státuszkülönbségeket azzal, hogy gyámolításra szoruló csoportnak tüntetik fel a romákat.

Kende Anna, az ELTE PPK Pszichológiai Intézet egyetemi tanára és munkatársainak kutatása azt tárta fel, hogy a csoportközi érintkezés – a leggyakrabban alkalmazott előítéletcsökkentő módszer – milyen összefüggést mutat a romaellenesség mértékével. A kutatók 18 olyan, zömében kelet-közép- és dél-európai ország 169 vizsgálati eredményét elemezték, ahol a romák nagy számban élnek.

Az eredmények szerint a romák és nem romák közti kapcsolódás gyakorisága a kedveléssel, azaz a szerethetőség dimenziójával mutatott összefüggést: a roma barátok megléte alacsonyabb előítéletességgel járt együtt.

A 2019-es Eurobarometer-adatok másodelemzéséből pedig az derült ki, hogy a roma barátok száma ott mutat szorosabb összefüggést az előítéletmentességgel, ahol relatív magas a roma népesség aránya, és az előítéletek erősek és általánosan elfogadottak, mint más, egalitariánusabb kontextusban.

Ugyan a szociálpszichológiai módszerek jelentős része csak korlátozottan alkalmas a romaellenesség csökkentésére, érdemes a társadalmi normákkal szembe helyezkedve előítéletmentesen viselkednünk: ha így teszünk, akár maguk a normák is megváltozhatnak – mutatnak rá a szerzők.