- július 19. – október 6., Műcsarnok
Géczi saját interpretációja szerint neki máig a természet a nagy témája. A „téma” kifejezés
használata a kortárs vizuális művészet közegében eleve sikamlós. De őt mindig az élet, a
természet foglalkoztatta. Így, bár mindig művész akart lenni – biológiát tanult. Zárójelben:
biológusként nemrég az MTA doktora lett.
És igen, a létezés foglalkoztatja költői-képalkotói fantáziáját. Ezért képpé manipulálja a
szövegeket. De – hogy azok a képeiben ne mint olvasás-foszlányok jelenjenek meg – inkább
jelként, a teljesség vizuális élményeként használja őket. Torzít, felbont és ezt közvetíti.
Különféle gépekkel – xeroxszal, fénymásoló-masinákkal, plakátok lefényképezésével –
mindezeket gyűjtve készül, halad. Azután ezekkel kísérletezve alkot képet. Részekre bont és
visszaépít, hogy később a képcsináló folyamatban, szinte a rétegek szövegszerkesztésével:
kihámozza a töredékeket.
Ennek a módszernek szerelmetes megszállottja. Ezzel a módszerrel dolgozott oktató
munkájában is. A múlt héten – a kiállítás építésénél – mini work-shopok keretei között bárkit
fogadott itteni munkáját megnézni, ha lehet megbeszélni. A „tanár úr” közönségét így az alkotás
aktív részesévé avatja. Ünnepélyesen azt remélem, hogy ma este a vernisszázson a vendégek
nem fogják vissza magukat, és tetszés szerint: szemmel / szívvel kiélvezik Géczi János speciális
képi világát.
Szegő György DLA
a Műcsarnok művészeti igazgatója
- A kiállításról bővebben: https://www.mucsarnok.hu/
geczi_janos
A kiállítás 2024. október 6-ig tekinthető meg.
A megnyitót követő első kísérőprogram: A művész és a kurátor nyitó tárlatvezetése, július 20., szombat 16 óra