Augusztusi időutazásra hív a Savaria Történelmi Karnevál

Különleges helyet foglal el a magyar fesztiválkultúrában a Savaria Történelmi Karnevál, amely idén XXIII. alkalommal várja az érdeklődőket. A Kárpát-medence és Magyarország egyetlen, a római kor óta folyamatosan lakott, egyben hazánk legrégebbi városi rangú településén, Szombathelyen augusztus 22-25. között idén is visszaforgatják az idő kerekét, hogy megmutassák, milyen volt az élet a történelem hajnalán.

A szombathelyi nyár immár 23 éve elképzelhetetlen a Savaria Történelmi Karnevál nélkül. Egyedül a Covid világjárvány miatti lezárások tudták a történelmi időutazás szekerét megakasztani, de az a két év- és a rendezvény hiánya – pontosan megmutatta, mennyire meghatározó élményt jelent a Karnevál a város életében. A Karnevál olyan, mint az évente egyszer nyíló virág: Szombathely teljes pompáját csak pár napig mutatja meg augusztus végén. – Mondta el Nemény András, polgármester.

Amint beköszönt a jó idő, a helyiek folyamatosan találgatják, ki lesz az idei fellépő zenekar a Fő téri Forum Színpadon, melyik közkedvelt csapat ver tábort a Történelmi Témaparkban, milyen tematikát jár körül a Karneválszínház és melyek lesznek az újonnan csatlakozó helyszínek?

Az idei év a folyamatosság és a megújulás jegyében zajlik majd, hiszen a jól bevált helyszínek mellett régi-új szereplők színesítik a programpalettát. 

 Idén a 8 kiemelt és 22 kísérő helyszínen összesen   388   program várja majd a karneváli közönséget augusztus utolsó előtti hétvégéjén: az egészen aprócska gyermekektől az idősebb korosztályig bezárólag- Tudtuk meg Horváth Soma alpolgármestertől

A programok folyamát ismét a karneváli borverseny nyitja, augusztus első napján szakavatott bírák kóstolják végig és minősítik azokat a borokat, mellyel a nagyközönség a később a Borok utcájában találkozhat barátai társaságában.

Augusztus 15-24. között nyolc alkalommal láthatja a közönség a Megyeháza udvarán a Weöres Sándor Színház karneválszínházi előadását Szombathelyi Szórakoztató Szupergála a címmel. Az előadás írója és rendezője Vinnai András. A karneválszínházi jegyek fele már elfogyott , de a színház honlapján folyamatosan  van lehetőség a vásárlásra – osztotta meg  az információt M.Kapornaki Rita, a Weöres Sándor Színház művészeti titkára.

A karneváli programokról Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője tájékoztatott részletesen. A történelmi programok centruma, autentikus katonai, és civil hagyományőrző csapatok táborhelye minden évben a Történelmi Témapark. Az „arénában” a hagyományőrzés legnevesebb és leghitelesebb személyiségei és csoportjai mutatják meg tudásokat, melynek egyik fő célja a játszva tanítás, szórakoztatás. A római kor legionáriusainak és gladiátorainak harcait és mindennapjait éppúgy megismerhetik a Témaparkba látogatók, mint a honfoglaláskori magyar életmódot, a lovasíjászat legfinomabb fogásait, a középkori vitézi virtust vagy a török háborúk korát. A tavalyi óriási siker után ismét elfogadta meghívásunkat Olaszország legnagyobb és legismertebb római legionárius egyesülete a Legio I. Italica.  A Kr. utáni 1. és 3-4. századi mintegy száz római legionárius és a Norde Gard germánjai mellett találkozhatunk többek között szarmatákkal, István király korának keleti és nyugati harcosaival, Kassai Lajos személyében a modernkori lovasíjászat világhírű apostolával.

A karnevál legnépszerűbb csapata idén ünnepli fennállásának 30. jubileumát, a Collegium Gladiatorium gladiátorai ebből az alkalomból ünnepi játékokra, minden eddiginél küzdelmesebb harcokra készülnek. 

A történelmi bemutatókon és látványos, rekonstruált csatajeleneteken kívül bepillantást nyerhetünk az antik kézművesség, a kovácsmesterség és a bronzöntés rejtelmeibe is, de lesz gyógyító füvesasszony, germán áldozati szertartás, élő történelemóra Szent Márton korának hadviseléséről is. A Colonia Rostallo táborában megismerkedhetünk a római civil viseletek szabályaival és a nemezelés technikájával, Laciarii Sabarienses palotaalakulat,-melyben Szent Márton apja is szolgált- korának viseletét és fegyvereit mutatja be.  A Nova Roma– mely az ókori római kultúra tanulmányozására létrejött nemzetközi szervezet-, közreműködésével táborozik majd a Legio Leg XIIII Comitatensis és a Legio XXI. Rapax. Táborukban magas rangú tisztviselőkkel, és testőrségükkel is találkozhatunk.

A Fő téren a nyitókoncertet – immár hagyományosan a Savaria Szimfonikus Zenekar adja a legnépszerűbb klasszikusokkal, másnap a nyolcvanas évek kultikus csapata, az újra aktívan koncertező Európa Kiadó csap a húrok közé. Szombat este a Punanny Massif eredetileg egzotikusnak számító mixtúrája, az élő hangszerekre, zenekarra épülő, magyarul előadott, funk-rockot, népzenét, elektronikát ötvöző hip-pop lesz hallható, míg vasárnap Magyarország legszínesebb egyéniségeiből összeállt szupergroup, az Irie Maffia táncoltatja meg a közönséget. Városunkban első alkalommal lép fel Zölfoki Szigetekről érkezett zenekar, a Tabanka, erre a zenére minden láb táncra mozdul!

A Sörtér is csütörtök estétől várja közönségét, kicsit fiatalos, kicsit latinos, kicsit blues-os, kicsit rockos, kicsit íres hangulattal – ez dukál a jó nedű mellé. Az biztos, hogy aki ezt a helyszínt választja, változatos tematikájú koncertek között válogathat, erről a Wolfolks, a King Bees, a Pandora Project, a M.É.Z., a Koprive, Ripoff Raskolnyikov, Meggie és barátai gondoskodnak. 

A Borok utcája kisszínpadán a baráti beszélgetések, koccintgatások minőségi kísérői lesznek a legnépszerűbb nemzetközi slágerek, vagy éppen a magyar cigányzene remekei.

A karneváli időszámítás alatt a Kossuth Lajos utca ismét átlényegül Művészetek utcájává, kinyitnak a szabadtéri műtermek, ahol a festészet, portrérajzolás, rézkarckészítés, kerámiakészítés és egyéb művészeti technikák fortélyaiba pillanthatunk be. A kész termékeket pedig színes standokon lehet megvásárolni és vásárfiaként hazavinni.  A művészeti tematikához minőségi programok járulnak: rock, és könnyűzenei koncertek, slam poetry előadások, eposzmesék felnőtteknek. 

Itt, a Kossuth Lajos utcában nyílik meg a Keleti udvar is esténként, ahol a keleti kultúra rejtelmeibe, zenéjébe, táncaiba avatnak be a táncosok.  A 11. számú épület földszinti terei egy különleges kiállításnak adnak helyet: Magyarország legnevesebb festőművészeti tejeskannákra álmodták meg elképzeléseiket – ezekből a festészeti remekekből álló tárlat négy napon át lesz látható – először Szombathelyen.

A zsidó kultúra legnevesebb képviselői egyedi hangulatú kínálattal várják a Zsidó udvar eseményeire a nagyérdeműt. Csütörtökön Brad Pitt-nek szóló levél kerül egy színdarab középpontjába. Pénteken a női erő árad: Marsall Cili, Ladies of Soul (Danics Dóra, Nagy Bakonyi Boglárka, Újvári Tímea), a Glória című darab Farkas Franciska előadásában. Szombaton a Kellene Kis Kert, a Malek Andi Soulistic és a Heavy B4G and Methodbreakz gondoskodik a jó hangulatról.

A karnevál mindig külön figyelmet fordít a legfiatalabb korosztályra, a gyerekekre: a Gayer park árnyas lombjai alatt számtalan kézműves foglalkozás, játék, tűz, víz, jég, állatsimogató, kenuzás, huszártábor, mesterségek parkja, jövőbe lövő, baba-mama jurta várja a délutáni órákig a Kalandvár  kis vendégeit. Fellép itt Gulyás László vándormuzsikus, Boka Gábor a János vitézzel, a Mesebolt Bábszínház a Fabatkák kertjével, koncertet ad a Zabszalma, a Csurgó zenekar és Korpás Éva is.  Mellettük bohócképző, zsonglőriskola, mini savaria race várja az izgő-mozgó, minden csodára éhes gyerkőcöket. Természetesen nem marad el a gyermekek karneváli felvonulása sem. A díszes, korhű római vagy magyaros ruhákba öltözött apróságok pónifogatos, kishuszárokkal kísért karneváli vonulását mindenki mosolyogva, integetve üdvözli.

A Gayer park esténként már a felnőtteké. Idén három, vicces de elgondolkodtató színdarabra invitál Thalia-kertje: Marie Jones – Kövek című előadása egy filmes történet a barátságról, reményről és az álmokról. Cserna-Szabó András: A pacal ideje – zenés gasztro vígjátéka láttán a rekeszizmok is megmozgatják a nézők gyomrát. Verebes Ernő: Koponyánk, körülbelül egyfelvonásosát, Karinthy klasszikusát, a jól ismert Utazás a koponyám körült, talán senkinek nem kell bemutatni.

Egyedi tematikával rukkol elő minden évben a Folkudvar.  Itt minden a néptáncról, a népzenéről és a népi hagyományokról szól.  A hazai folk mellett a magyar és cigány népzenei fúzió és a határainkon belüli német nemzetiségek zenéjébe és tánchagyományaiba is bepillanthatunk.  A délelőtti órákban gyermekszínházi előadások várják a kicsiket: a Kuttyomfitty Társulat: „Paprika Jancsi, vagy nem!” – és az Üstökös Kompánia, Az öreg halász és a nagyravágyó felesége –gyermek-előadása.  A helyszín házigazdája, mint mindig, az Ungaresca Táncegyüttes. 

Sosztarits Ottó, az Iseum szakmai vezetője elmondta, hogy valamennyi muzeális intézmény nyitva áll a karneválozók előtt: a Szombathelyi Képtárban, a Smidt Múzeumban, a Schrammel-gyűjteményben tárlatvezetésekkel, az Iseumban templomnyitó Isis-szertartással, Isis hajójának vízrebocsátásával, ehető tárlattal készülnek, de akár sétát is tehetnek az ókori Savaria föld alatti romjai között.

Ismét számtalan szervezet csatlakozik a karneváli forgataghoz:  

  • A Civil szervezetek a Kőszegi utcában, a Kilences udvarán települnek ki bemutatókkal, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal. Emellett foglalkoznak az egészséggel, a mozgással, a lélek dolgaival. Teret biztosítanak helyi alkotóknak, termelőknek és előadóművészeknek a bemutatkozásra.
  • Jótékonysági helyszínként működik a Savaria Mozi árkádjai alatt a Miraculum, ahol a keleti és a nyugati kultúra találkozik egymással: táncbemutatók, kiállítások, koncertek, gyermekfoglalkoztatók, háremfotózás és háremrablás színesíti a programkavalkádot.
  • Az Egyházmegye is számos – elsősorban csendesülős- elmélyülős eseményt szervez a karneváli hétvégére: imaösvény, hangos biblia, keresztény zenekarok dicsőítő koncertjei, misszió-expo, „meghallgatlak sátor”, keresztény kézművesek vására, gyertyás virrasztás szerepel a kínálatukban. De természetesen ismét megtekinthető lesz a Püspöki Palota, valamint a Székesegyház tornyaiba is fel lehet mászni vezetett túra során.
  • A Ferences Rendház Színháztermében gyönyörű lepkéket, félelmetes és mókás pókokat, rovargigászokat láthat a betérő vendég.
  • A Bajnokok terén minden sportrajongó találkozhat akár személyesen is kedvencével, fotózkodhat, beszélgethet a szombathelyi bajnokcsapatok képviselőivel. Aktívan is ki lehet itt kapcsolódni: ehhez a Falco kosárlabdásai és az Aktív Turisztikai Államtitkárság mozgást népszerűsítő standjai is hozzájárulnak majd. 
  • Régi-új helyszín a Mediterrán udvar, melynek hangulatához egyértelműen a délies életérzés, latinos temperamentum kapcsolódik: salsa estek, latin koncertek, tüzes ritmusok és koktélok szerepelnek a kínálatban.
  • Új kísérlet a karneváli forgatagban az Utcazenei színpad, ahová jelentkezés alapján lehetett bekerülni. A színpadon elsősorban helyi fiatal tehetségek mutatkoznak be, akik reményeink szerint jövőre már nagyobb színpadokon kapnak lehetőséget munkásságuk népszerűsítésére.
  • Tárt kapukkal várja a hadtörténet iránt érdeklődőket a Katonatörténeti kiállítás is az Aréna utcában. Az udvarban a fegyveres testületek bemutatói, önkéntes szervezetei is bemutatkoznak.
  • A Vas Megyei Levéltár előadó- és kiállítótermében az időutazás mozgóképeken – 50 évvel ezelőtti filmhíradók című vetítés lesz látható minden nap.
  • Szombathelyi Vásárcsarnok- Idén a piac is csatlakozik a karneválhoz. Ha vásár, hát legyen vásár! Helyi termelők, kofák idézik meg az egykori vásárok hangulatát zenével, kóstolóval, gyerekprogramokkal.
  • A – H+ Media Stúdiójában bárki betekinthet a médiagyártás kulisszatitkaiba, valamint személyesen is kipróbálhatóak lesznek a stúdió eszközei.

https://www.karnevalsavaria.hu/

https://www.facebook.com/savariakarnevalofficial/

- bdpst24.hu

Check Also

Megújult a CCC üzlet a vecsési Market Centralban!

Modern dizájnnal és kibővült árukészlettel várja a vásárlókat A népszerű cipőüzlet újranyitotta kapuit Vecsésen. Modern …