FORMÁBAN LÉVŐ CSAPAT NYERI AZ EB-T?

  • A LEGDRÁGÁBB VAGY A LEGJOBB

A hétvégén következik a labdarúgó-Európa-bajnokság negyeddöntője, amelynek némelyik párosítása akár döntőnek is beillene. A Vegas.hu az Eb hajrájában is olyan különleges fogadási lehetőségeket kínál, amelyekkel a fogadás adta izgalmakat a csúcsra járathatják a szurkolók.

Óriások csatája a negyeddöntőkben

Szokták mondani a kis csapatoknak szurkolók, hogy szerencsére nem a pénz futballozik. Ugyanakkor mégis érdemes ránézni az Eb-n a nyolc közé jutott válogatottak értékére és az esélyeikre.

Ha pénzügyi szempontból nézzük, akkor Svájc győzelmére van a legkisebb sansz, hiszen a keret „mindössze” 281,5 millió eurót ér. A nyolc között Angliával játszanak, amelynél ez az adat 1,52 milliárd euró, vagyis a rivális értékének bő ötszöröse. Van olyan angol játékos, aki egyedül többet ér, mint a svájci keret kétharmada. Nem is csoda, hogy az angolokat továbbra is a torna egyik fő esélyesének tartják, és a Vegas.hun 4,8-as szorzóval lehet fogadni a szigetországiak végső sikerére. A svájciak azonban sokkal jobb teljesítményt nyújtottak eddig a kontinensviadalon, vagyis lehet esélyük akár a végső sikerre is, amely a befektetett pénz 15-szörösét hozhatja.

Az eddigi összes ellenfelüket földbe döngölő spanyolok összesen 965,5 millió eurót érnek. Azért azt érdemes megjegyezni, hogy ennek a csillagászati összegnek az egyharmadát három futballista teszi ki. A csapat persze így is értékes, nem is csoda, hogy a spanyolok a második helyen állnak a Vegas.hunál: az esélyességi sorrendben 5-ös szorzóval. Ráadásul a következő körben a németekkel játszanak, és ez az eddigi legnehezebb meccsük lesz.

A házigazda játékosainak összértéke 831 millió euró, a végső sikerük oddsa pedig 5,60.
A nagy esélyesek közé tartozik még Franciaország – annak ellenére is, hogy a csapat eddig nem szerzett akciógólt a tornán, egy büntetőt értékesítettek, a többi találatuk pedig öngól volt, de ezzel együtt az Eb-győzelmükért járó szorzó 5,6. Vagyis bőven az esélyesek között szerepelnek.

A hollandok (815 millió euró) és a portugálok (1,05 milliárd euró) sikere már a meglepetés kategóriájába tartozna. Az eddig mutatott játékuk alapján sem mondanánk, hogy nagy esélyesei a tornának, és ezt mutatja a hollandok 8-as, valamint a portugálok 10-es oddsa is. Persze láttunk már olyat, hogy egy csapat a nyolc között indul be igazán, így őket sem szabad leírni.

A negyeddöntő nyolcadik csapata Törökország, amely már azzal is némi meglepetést keltett, hogy a 324,1 millió eurós összértékű csapatával eljutott a kieséses szakasz második köréig.
Végső győzelmük gazdaggá teheti azokat, akik kockáztatva rájuk fogadnak a Vegas.hu-n, hiszen 35-szörös pénzt lehet nyerni, ha elviszik a kupát.

A szurkolóknak az Eb hajrájában természetesen nem kell beérniük azzal, hogy a végső győztesre vagy szimplán egy adott meccs kimenetelére (1X2) tippelnek. Egy mérkőzésen belül a Vegas.hu-nál a fogadási lehetőségek száma szinte határtalan, tippelhetünk a büntetők, a szögletek számára, illetve akár arra is, hogy lesz-e öngól.

További két különleges ajánlattal készült a Vegas.hu a labdarúgó-Eb-re. Azok, akik először fizetnek be az oldalon, tetemes bónuszhoz juthatnak, hiszen az első befizetést – 50 000 forintig – a Vegas.hu megduplázza. Azok tehát, akik 50 000 forinttal nyitják meg a számlájukat, azok rögtön 100 000 forintnyi eljátszható összeghez jutnak, s ennyivel gazdálkodhatnak sportfogadásaik során.

Valamennyi játékos között, akik teljesítik a nyereményjáték feltételeit, az Eb végén 50 millió forintot sorsol ki a Vegas.hu. Akár egy egészen kis összegű Eb-fogadás is 50 millió forintot érhet egy szerencsés játékos számára!

*forrás: transfermarkt.com

- bdpst24.hu

Check Also

K&H: nyugdíjba mehetnek a bankkártyák a fiatalok többsége szerint 

az okostelefonos biztonsága felér a bankkártyáéval A huszonévesek többsége ugyanolyan biztonságosnak tartja digitalizált kártyával történő …