Érkeznek a kínaiak: Nyár a Belvárosban

  • jönnek a diákok – emelkednek az ingatlanárak

Nemcsak a teraszos vendéglátóhelyek forgalma élénkül meg a nyár beköszöntével, hanem az ingatlanok iránti érdeklődés is. Lassan itt az ideje a mérlegkészítésnek, az összegzésnek, ami 2024. első félévét illeti, és egyben körvonalazódik az is, hogy mire lehet számítani a belvárosi ingatlanpiacon a nyár folyamán. 

„Egyértelműen úgy véljük, hogy az év első hónapjaiban lényegesen nagyobb aktivitás volt tapasztalható, mint egy évvel ezelőtt”– mondja Ben-Ezra Orran, a belvárosi ingatlanok specialistája, a Central Home szakértője. – „Fokozatosan térnek vissza a magyar befektetők is, egyre többen szeretnének kedvező áron lakást vásárolni, hogy utána felújítsák és továbbértékesítsék, vagy rövidtávú kiadás útján hasznosítsák.”

A másik komoly változás annak a törvénymódosításnak köszönhető, amely várhatóan júliustól lép életbe, és amely a külföldiek, elsősorban a kínaiak számára jelent letelepedési lehetőséget. Ez az úgynevezett vendégbefektetői státusz, amelynél nem kell a tízéves, majd újabb tíz évre meghosszabbítható tartózkodási engedélyért és az azzal járó szabad Unión belüli utazásért valódi befektetést végezni, elég csupán ingatlanalapokban befektetési jegyet vagy ingatlant vásárolni. Ezzel teljesíteni lehet a vízum, és a tízéves tartózkodási engedély feltételeit. A kínaiak előzetes érdeklődése már ismét nagyon jelentős, ez természetesen tovább növeli a nagyvárosi ingatlanárakat. 

„A törvénytervezet szerint három opció van: lehetséges ingatlanalapba fektetni, egyetemi intézményt támogatni vagy ingatlant vásárolni. Utóbbi esetében legalább 500 000 EUR, azaz közel 200 millió Ft értékű ingatlan vásárlása szükséges, ennek megfelelően a kínaiak elsősorban a luxusminőségben felújított, tágas, többszobás, jó lokációjú ingatlanokat keresik” – folytatja a szakértő. –„Ezen a téren egyébként nem túl bőséges mostanában a kínálat, mivel a felújítási költségek az elmúlt években az inflációnak, az alapanyagok drágulásának és a szakemberhiánynak köszönhetően olyan magasra rúgtak, hogy komoly kihívás egy-egy ilyen projektet végigvinni. Így azt mondhatom, hogy továbbra is hiány van rendezett épületekben lévő, szépen felújított lakásokból. Nem látjuk esélyét, hogy ez nagy mértékben változna a következő hónapokban.”

A nyári fellendülés egyik meghatározó eleme lehet az, hogy ha az állam által ígért hitelkonstrukciókhoz többen hozzá tudnak jutni, nagyobb költségvetéssel vághatnak bele ingatlanvásárlási projektekbe. Ugyancsak a nyárnak természetes velejárója az is, hogy nyáron nem csak turistaként érdeklődnek többen az AirBnB lakások iránt, hanem a befektetők körében is nagyobb pezsgés várható. A felvételi időszak vége után pedig ismét az 1-1,5 szobás stúdiólakások iránt ugrik meg a kereslet, sok család erre összpontosítja minden erejét, hogy a diákévekre lakhatást biztosítson gyerekeinek. 

„Minden tényezőt összevetve úgy gondoljuk, hogy ez egy izgalmas nyári időszak lesz” – foglalja össze Ben-Ezra Orran. – „A belvárosi ingatlanpiacon már jelenleg is érezhető némi áremelkedés és ha ez a jelenlegi ütemben halad tovább, akkor elérheti akár az átlag 10 %-os áremelkedést is.”

- bdpst24.hu

Check Also

A Kopaszi Gát és a CETIN Hungary együttműködési megállapodást kötött

Együttműködési megállapodást kötött a lakossági és az üzleti ingatlanokat fejlesztő Kopaszi Gát Zrt. és a …