Rock Out! – A Wolfmother a Dürer Kertben is bemutatja új lemezét

Az ausztrál Wolfmother a klasszikus hard rock egyik legismertebb bandája, a zenekar Andrew Stockdale frontember kreativitása köré épült. Legutóbbi, Rock Out című lemezük a covid alatt született és hangzásával egyfajta kiszabadulást jelentett a karanténból. Noha szerencsére már a lezárásoktól megszabadultuk, a Rock Out-ot és a Wolfmother korábbi dalait hallgatva kaphatunk egy jó nagy szeletet a szabadságérzésből. Július 23-án a zenekar a Dürer Kertben csap le fékezhetetlen erejével. 

Az ausztrál Wolfmother 2005-ben jelentette meg debütáló, Wolfmother című lemezét, amellyel egyből az eladási listák élére ugrottak, a Woman című szerzeményükért Grammy-díjat is kaptak, nyomban világsztárrá emelve ezzel a formációt. A zenekar egyetlen állandó tagja Andrew Stockdale énekes, aki már többször is lecserélte a körülötte lévő zenészeket, a Wolfmother elsősorban az ő kreativitására épül. Pont úgy, ahogy legutóbbi, Rock Out című lemezük is, amely a világjárvány alatt született. Amikor a turnézás leállt és mindenki a négy fal közé szorult, Stockdale beült az otthoni stúdiójába az összes hangszerével és elkészítette a zenekar hatodik nagylemezét. Mivel a mentális egészség a járvány alatt az egyik legerőteljesebb problémává vált, Stockdale úgy döntött, hogy a rock fenséges erejét használja fel, hogy annak minden csakra gyógyító tulajdonságával együtt, a Rock Out megírásával irányt mutasson magának. A rock’n’roll ugyanis képes az embert jobb helyekre repíteni, egyfajta katartikus felszabadulást adni még akkor is, ha a valóságban ez éppen nem lehetséges. 

Ezúttal ahelyett, hogy egy menő Los Angeles-i stúdióban vette volna fel az anyagot, tapasztalt hangmérnökökkel, Stockdale egy helyi, 19 éves diák segítségét kérte a rögzítésben.  Igen, a Grammy-díjas, többszörös platinalemezes művész egy helyi, kevés tapasztalattal rendelkező kezdő művész kezébe adta kreatív elképzeléseit. Persze, Stockdale maga is tapasztalat nélküli kezdő volt anno, néha a féktelen fiatalos lelkesedés is képes váratlan eredményeket hozni. És tudjuk, a fül nem hazudik, ha jól hangzik, akkor csak az számít. Azóta szerencsére mind kiszabadulhattunk otthonaikból, ahogy a Wolfmother is visszatérhetett természetes közegébe, a koncertek és a fesztiválok világába, július 23-án pedig a Dürer Kertet rengetik majd meg felszabadító dalaikkal.

Jegyek a regisztrált Live Nation tagok számára már kaphatók, a teljeskörű jegyértékesítés pedig május 31-én, 10 órakor indul. 

- bdpst24.hu

Check Also

Nemzeti színű kivilágítással szurkolnak a Bridgestone gyár kollégái a magyar válogatottnak

Az abroncsgyár kollégái a szívükön viselik a magyar válogatott sikerét, ezért a csoportmeccsek idejére piros-fehér-zöld …