27. alkalommal Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban

A hazai április 8-ig tudnak jelentkezni és csatlakozni a múzeumok közös ünnepéhez!
Az egyedülálló kulturális fesztivál a hazai múzeumoknak nyújt lehetőséget a bemutatkozásra, programkínálatuk ismertetésére.

„Van bennünk valami közös” címmel sorozatunk új epizódjában Tóth Csaba, régész-numizmatikus egy XIX. században használt afrikai karkötőpénzt mutat be. A Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában őrzött tárgy – ahogy arról a neve is árulkodik – kettős funkciót töltött be: egyrészt fizetőeszközként, másrészt ékszerként volt használatos.

A közösségi csatornáinkon futó „Van bennünk valami közös” című sorozatunk célja, hogy minél egyszerűbb módon elérhetővé tegyük azt az ismeret- és tudásanyagot, amit a múzeum a magyarok közös múltjáról őriz, és bemutassuk azokat a múltbeli ereklyéket, különleges tárgyakat, amelyek a köz tulajdonai.
Újdonságként a múzeum a gyűjteményeibe is betekinthetnek a nézők, amelyek a nyilvánosság számára nem elérhetők, olyan exkluzív tárgyakat láthatnak, amelyek speciális tárolást, védelmet igényelnek, sok sok kulisszatitkot árulunk el.
A sorozatban az intézmény művészettörténészei, történészei, régészei, restaurátorai mutatják majd be, melyek azok az őrzött kincsek, érdekes történetek, amikre mindannyian büszkék lehetünk és amikből tanulhatunk.
Bízunk benne sokan követik milyen kincseink vannak, honnan indultunk magyarokként és hova tartunk, és mi mindent őrzünk, amiről nagyon kevesen hallhattak eddig.

André Kertész Esztergomban! Megnyílt a világhírű fotóművész előtt tisztelgő kiállítás, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Kertész születésének 130. évfordulója alkalmából rendezett. A tárlat Esztergom legújabb kiállító terében, a Balassa Múzeumban, a Nemzeti Múzeum tagintézményében, egészen június 23-ig.

28 eredeti vintázskópia mellett két vetítés is gondoskodik arról, hogy az apró képek intim és személyes varázsa mellett a részletekben is elmerülhessünk. A Kertész negatívjait őrző francia archívumnak köszönhetően a tárlat látványos installációval mutatja meg az egyik legismertebb esztergomi kép, a Víz alatt úszó születésének előzményeit. A kiállítás egyik különlegessége pedig, hogy a levéltári dokumentumokból megismerhető történetek közül a kurátor három esztergomi jelentőségűt is megmutat a közönségnek. Megtudhatjuk például, kik azok az esztergomi versenyúszók, akiket Kertész fényképezett és ki volt az a lány, akinek első szerelme a majdani fotóművész lehetett.

A tavaly átadott új múzeumépület első időszaki kiállításán nemcsak új információkat és sosem látott, közel 110 éves fotókat, de gyermek- és ifjúsági csoportok fogadására is alkalmas, a tárlathoz kapcsolódó témákat felvető Nyitott teret is láthatunk.
A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása egyszerre különleges találkozás a fiatal Kertésszel és az általa ismert régi Esztergommal, és egy izgalmas megmerítkezés az analóg fotográfiában.

Fisli Éva történész-muzeológus, a kiállítás kurátora így fogalmazott a kiállítással kapcsolatban: „2024-ben érkezett el az idő, hogy a világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából a nagyközönségnek is bemutassuk az analóg fotográfia mesterének sosem látott képeit. Az első két kiállítás korai vintázskópiákat fog bemutatni. Az igen különleges és értékes apró képekből néhány már szerepelt korábban kiállításon, mindeddig azonban nem tárult fel előttünk Kertész korai magyarországi éveinek gazdagsága. Az eredetiben is megcsodálható korai kópiákat kortárs nagyítások és vetítések teszik többféleképpen élvezhetővé. A parányi képekből kibomló történetek pedig a magyar és külföldi közönség számára is újdonságnak számítanak. A kiállításainkban tehát a fiatal André Kertész nyomába szegődünk, amikor először Esztergomban és környékén készített, soha nem látott fotóiból válogatunk.”

A kísérőleletek és a betűtípusok alapján valószínűsíthető, hogy a szenteltvíz-hintő 11. századi keletkezés. Az aspergillumról megállapították, hogy az eszköz alapanyaga egy kiskérődző, feltehetőleg juh lábszárcsontja.

Maga a tárgytípus már a római korban is ismert volt, egyszerű izsópágból készült változatát használták tisztító szertartásoknál. Használata a keresztény liturgiában a 9. századtól adatolható: a pap az aspergillumot a fából, fémből, ritkán elefántcsontból készült kis vödörszerű szenteltvíztartóba mártva hintette meg a híveket a mise során az áldáskor, de nélkülözhetetlen kelléke volt a húsvéti körmeneteknek, temetési szertartásoknak, és a házszenteléseknek is
Az Aspergillum a Múzeum Szécsényi-termében látható.

A Magyar Nemzeti Múzeum új tárlata a legismertebb festett őskőkori barlang, a spanyolországi Altamira-falfestményeinek világát mutatja be. A barlangrajzok fényképei eredeti méretben tárulnak a látogatók szeme elé. A Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetben található magyar anyagnak hála, a közönség bepillantást nyerhet a mai Magyarország területének felső-paleolitikumába is.
A kiállítás bemutatja a barlang megtalálásának körülményeit és magát a felfedezőt. A látogatók megtekinthetik a híres bölényeket, de a barlangi művészek kéznyomait is.
Az őstörténet kutatásának egyik emblematikus dátuma 1879 volt, amikor Marcelino Sanz de Sautuola üzletember és földbirtokos, amatőr kutató a kislányával, Mariával felfedezte az Altamira-barlang falképeit. A felfedezést egy évvel később publikálta, azonban két évtizednek kellett eltelnie, mire a kritikus őstörténészek többsége elismerte, hogy nem hamisítványokkal van dolguk (ehhez az is kellett, hogy Franciaországban is találjanak barlangfestményeket, így könnyebben fogadták el a francia tudósok a spanyolországi felfedezést). Azóta már több mint ötszáz őskőkori barlangi, vagy szabad ég alatti lelőhelyről ismerünk festményeket, sziklarajzokat és karcolatokat Európában. 1985-től az őskőkor művészete, így az Altamira-barlang is a világörökség részévé vált.
Bár az Altamira-barlang falképei megismerhetőek a helyszínen – ha nem is a barlangban, hiszen az érzékenysége miatt korlátozva látogatható –, valamint az Altamira Nemzeti Múzeum és Kutatóközpontban. Ez az intézmény állított össze egy rangos fotó- és szöveganyagot, amely a készülő kiállítás alapanyagát is biztosítja.

A tárlat 2024. június 2-ig megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky-termében.
A kiállításhoz szakmai vezetések és múzeumpedagógiai foglalkozások is társulnak, valamint a Múzeum Ajándékboltjának kínálata is készült a tárlathoz illeszkedő kollekcióval.

MAGYAR MENYASSZONY
A kiállítás Nőkről szól – nemcsak Nőknek!

A Magyar Menyasszony című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású új időszaki kiállítása, amelyben több száz ismert és ismeretlen nő rejtélyes története elevenedik meg: féltve őrzött ruháik, kellékeik, szerelmes leveleiken keresztül.
A XVI. századtól napjainkig a világban szinte minden megváltozott, sokat változtak a női szerepek is, de egy dolog mégis ugyanaz maradt: 500 éve is voltak menyasszonyok, és ma is vannak. A “menyasszonyság”, a menyasszonnyá válás koroktól, irányzatoktól, ideológiáktól függetlenül ma is a nőiesség, a női szépség egyik szimbóluma.

A rendkívül sokszínűen illusztrált tárlat egyszerre világít rá arra, hogy a nők szerepe fontosabb volt, mint az a történetírók rostáján átszűrődik, illetve arra is, hogy miként változott az elmúlt öt évszázadban a nők társadalmi szerepe és harcolták ki maguknak saját sorsuk alakulásának jogát, lehetőségét.
A Magyar Menyasszony kiállítás egy nagyívű vállalkozás, méltó a Magyar Nemzeti Múzeum hagyományaihoz.

Ez a kiállítás egy széleskörű összefogás eredménye. A múzeumi szakma, a kutatók, hivatásos gyűjtők és magánemberek összefogásából, felajánlásaiból jött létre.
Csak a Magyar Menyasszony facebook csoportnak több mint 11 ezer tagja van, és a www.magyarmenyasszony.hu online gyűjteményben is több mint ezer esküvői fotót küldtek már be. Az oldalra folyamatosan lehet fotókat feltölteni, amelyek mind megjelenne az kiállításban látható interaktív installációban.

A Magyar Nemzeti Múzeum több száz párválasztással és esküvővel kapcsolatos műtárgyat őriz a kora újkortól egészen a jelenkorig. A Textilgyűjtemény legkorábbi, Európa második legrégebbi menyasszonyi öltözete a 16. század elejéről való, melyet a hagyomány szerint Mária királyné viselt Lajos királlyal való házasságkötésekor, 1522-ben. Ez a nemzetközi viszonylatban is páratlanul értékes darab jelöli ki a kiállítás által felölelt korszak kezdő dátumát.
De nemcsak a gyönyörű ruhát csodálhatják meg a látogatók, hanem megismerhetik Habsburg Mária és II. Lajos frigyének történetét is, amely például azon ritka elrendezett középkori házasság volt, melyet szerelem pecsételt meg. A két fiatal a király korai haláláig (1526) rajongva szerette egymást. Uralkodó dinasztiák és arisztokrata asszonyok történetei mellett a kiállítás foglalkozik családja előrejutását mindenekelőtt ambicionáló polgárnővel, korabeli társadalmi és öltözködési normákat felrúgó múzsával, holokauszt árnyékában igent mondó arával, vagy online társkereső oldalon párját megtaláló asszonnyal, és még sok izgalmas és tanulságos női sorssal.

A bemutatott tárgyak, ruhák igen nagy részét elkötelezett és lelkes embereknek köszönhetjük. A közösségi felajánlásoknak köszönhetően válik igazán egyedivé és különlegessé ez tárlat, hisz a történelmi személyek mellett megjelennek a jelenkor emberei és az ő történeteik is.

A kiállítás december 14-től  2024. augusztus 25-ig látható.

A Seuso-kincs ma ismert 14 ezüstedénye és az elrejtésükre használt rézüst a római császárkor késői szakaszából fennmaradt, lakoma- és tisztálkodó készleteket tartalmazó kincsleletek között a legértékesebbnek számít. Ezüstedényei saját műfajukban koruk művészetének csúcsdarabjai voltak, ábrázolásaik jól illeszkedtek a kor arisztokratikus művészetének képi világába.
Az ezüstedények egykori tulajdonosaik személyiségét és társadalomban elfoglalt helyét is tükrözik. A kincs névadó tálján nemcsak az edény tulajdonosának, Seusonak a neve olvasható, hanem az ábrázolt vadász- és piknikjelenetek egyik feliratából azt is megtudjuk, hogy villája és birtoka a Pelso, azaz a Balaton közelében feküdt.
Az edényeket díszítő görög mitológiai történetek a szerelem és a vadászat témáját járják körül, üzenetüket, erkölcsi tanulságukat csak a művelt elit tagjai tudták értelmezni. A kincs illatszeres dobozának domborművei az elit nagyasszonyainak életébe engednek betekintést, akik elsősorban Aphroditéhoz hasonlított szépségükkel emelték férjük háztartásának fényét.

Régészeti kiállításunk az őskőkortól a honfoglalásig tárja látogatóink elé a magyar föld népeinek történetét.
A használati tárgyak, ékszerek, fegyverek, hangszerek és sok egyéb lelet a Kr. e. 400 000 – Kr. u. 804-ig tartó korszakból származik, amelyeket izgalmas ásatások során, vagy épp szerencsének köszönhetően találtak meg az elmúlt évszázadokban.

Az európai textilművészet páratlan értékű kincsét eredetileg miseruhának szánták. A kazulát, a rajta olvasható hexameterben írott felirat szerint 1031-ben Szent István király és Gizella királyné rendelte meg a székesfehérvári Szent Mária egyház számára. Szinte a teljes felületet beborító mesteri arany hímzés összetett képi program szerint készült, melynek alapja egyes kutatók szerint a Te Deum vagy a Mindenszentek litániája lehetett. Jelentőségét tovább növeli, hogy a 20. századig a magyar királyok koronázó palástjaként használták.

Alapanyaga rozettamintás bizánci selyem, amelyet csaknem teljesen beborít az aranyszállal hímzett díszítés. Hátán Y alakú kereszt van. A koronázási palást villás szárain angyalok mellképei sorakoznak, a függőleges száron pedig egymás alatt, kétszer ábrázolták Krisztust. A felső képen a halál legyőzőjeként, két szörnyállatot tapos el, az alsón a világ bírájaként trónján ül. A díszítés többi részét sávokba rendezték, fölül az Ószövetség prófétái, alattuk – az adományozási felirattal elválasztva – gazdagon tagolt tornyos fülkékben az apostolok ülnek. Legalul egy-egy madárpárral elválasztott kerek medalionban a kereszténység első mártírjait ábrázolták. Közöttük, a kereszt lábánál foglal helyet az adományozó királyi pár felirattal kísért képe.

A koronázási palástról egy új kötet is megjelent a Nemzeti Múzeum gondozásában. 
Tóth Endre A koronázási palást című, gazdagon illusztrált könyve azért is különleges, mert a koronázási palást valamennyi itt közölt reprodukciója a Magyar Nemzeti Múzeumban 2022-ben végzett teljes felületű, nagy felbontású digitalizálás felvételein alapul. A fotók minden eddigi reprodukciónál részletgazdagabb és valósághűbb képet nyújtanak a palást alakjairól. A könyv további illusztrációin az első ezredforduló időszakának néhány látványos tárgya mellett a palást legelső újkori ábrázolásai – metszetek, rajzok, festmények – és néhány különleges, XX. századi fénykép is látható.

A történeti kiállítás két részből áll.

Az államalapítástól 1703-ig – Középkor:
Történeti kiállításunk első fele Magyarország történetét az államalapítástól a XVIII. század elejéig mutatja be. A honfoglalás után a magyar királyság létrehozása és megszervezése volt a legfontosabb feladat, a kereszténység felvétele biztosította az ország helyét a keresztény Európa ekkor alakuló új államai között. A magyarság átvette a nyugati kultúra értékeit, és azokat saját keleti eredetű hagyományaival ötvözte. A XI-XVII. századi, virágzó, majd részekre hulló Magyar Királyság történelmét a kiállítás jelentős tárgyi emlékeken keresztül mutatja be. Tárgyak sokasága szemlélteti, hogyan alakult évszázadokon át a társadalom szegényebb és gazdagabb rétegeinek mindennapi élete.

1703-tól 1990-ig – Újkor, legújabbkor:
Történeti kiállításunk második felében újkori és modern kori történelmünk jeles személyiségeit és történelemformáló eseményeit idézzük meg a Rákóczi-szabadságharctól a trianoni Magyarországon át a kommunista rendszer összeomlásáig.

Az ötszáz év esküvőtörténetén végigkalauzoló Magyar Menyasszony kiállításhoz kapcsolódóan megjelenő tanulmánykötetünk sokféle szempontból, több tudományterület kiváló kutatóinak segítségével járja körbe ezt a sokrétű és izgalmas témát.
A kötet első részében a házasodási hagyományok és szabályok témakörében olvashatnak arról, hogy századokkal ezelőtt és a közelmúltban mit viseltek, mit fogyasztottak erdélyi főurak és felvidéki munkások, hogyan koreografálódott az ünnepi eseménysor, ha katonatiszt volt a vőlegény, ha zsidó a menyasszony vagy özvegy, mit jelentett a nászéjszaka a tanult polgárlánynak és az álszemérem áldozatainak.
A második rész írásai valamilyen okból ismert, fontos, érdekes vagy szívszorító menyasszonytörténeteket mutatnak be: a nagyhercegnőt, a költőfeleséget, a milliomosnőt, az önfeláldozó politikusfeleséget, a dinasztikus küldetést teljesítő királyi hercegnőt, a kitelepített parasztlányt, az imádott, vagy éppen messzire bujdosó színésznőt.
A harmadik rész a menyegzői reprezentációt mutatja be a legrégibb ismert királyi menyasszonyi ruhától a lakodalmi fogásokon és rigmusokon át az ajándékokig, és nem utolsósorban a nagy pillanat megörökítéséig.
Ajánljuk ezt a kötetet a kíváncsi menyasszonyoknak és vőlegényeknek, a meghatott örömszülőknek, a büszke családnak, a nosztalgiázó érdeklődőknek és mindenkinek, aki számára fontos, hogy ötszáz év felhalmozott tudása, hagyománya, írott és tárgyi emlékei ne vesszenek el.

A tanulmánykötetet szerkesztette Kiss Erika, Orgona Angelika és Simonovics Ildikó
A 648 oldalas kötet a Múzeum boltjában és a Líra könyvesboltokban vásárolható meg.
Megvásárolható a Magyar Menyasszony Katalógus is. A 320 oldalas katalógust Simonovics Ildikó divattörténész, a Magyar Menyasszony kiállítás kurátora szerkesztette.

Az 1880-ban talált, tizennégy késő bronzkori kardot tartalmazó podheringi leletegyüttes a Kárpát-medence egyik legjelentősebb karddepója – azaz rituális céllal egyidejűleg a földbe helyezett fegyverek csoportja.
A szerző részletesen bemutatja a kimagasló technikai tudással elkészített kardokat: anyagukat, típusaikat és díszítésüket. Kötete azonban sokkal többet nyújt egy leletegyüttes ismertetésénél: mesél a bronzkori kard mint fegyvertípus kialakulásáról, készítéstechnológiájáról és használatáról, és számot ad a bronzkori kardokhoz kötődő, mára már homályba veszett temetkezési és áldozati rítusokról. Az olvasó előtt megelevenedik az olykor meglehetősen kegyetlen bronzkori csaták és ostromok világa és a korabeli harcosok élete, akik háromezer évvel ezelőtt e kardokat titokzatos okból a földbe rejtették.