Rövid távon lényegében stagnált, középtávon csökkent, hosszabb időtávlatban pedig nőtt a megtakarított pénzzel rendelkező 19-29 évesek aránya a K&H ifjúsági index múlt év utolsó negyedéves eredményei alapján.
jobb és rosszabb
A felmérés szerint a fiatalok 51 százalékának volt valamekkora megtakarítása, szemben a harmadik negyedévben mért 54, illetve az egy évvel korábbi 59 százalékkal. A 2012 óta minden negyedévben megjelenő kutatás korábbi eredményeit nézve vegyes a kép: 2021 eleje és 2022 vége között az adott negyedévekben 57-60 százalékos volt az arányuk, ami meghaladja a friss adatot, ugyanakkor korábban, 2012 és 2018 között 29-48 százalék között mozgott ez a mutató.
“Összességében az látható, hogy évtizedes távlatban javult a helyzet, egyre több fiatal igyekszik spórolni, a koronavírus-járvány vagy a tavalyi bizonytalan gazdasági környezet azonban meglátszik az adatokon.” – kommentálta az adatokat Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketing vezetője. Hozzátette: “Azt is látjuk, hogy egyre több fiatal nyit a bankolás, ezen keresztül pedig banki megtakarítások felé, így a gazdasági környezet javulása bővülést eredményezhet e téren.” |