Pezsdítsd fel a színházak éjszakáját

március 23.

A színház mindig is kulcsfontosságú szerepet töltött be az emberek életében, hiszen már az ókori görögök is színpadra vitt drámákkal szórakoztatták magukat. Temérdek előnye van egy színházi előadás átélésének: a kultúra ezen világa hatással van érzelmeinkre, tanulhatunk belőle, feltöltődhetünk vagy kikapcsolódhatunk általa. Egy színházi élmény mindig utánozhatatlan, és ehhez ma már hozzátartozik az is, hogy előtte vagy utána beüljünk valahova ráhangolódni az eseményekre. Március 23-án idén is Színházak Éjszakája Budapesten, melyre  a színházak ölelésében működő N28 Wine & Kitchen is  kedves ajánlattal készül.                                                                                                                                                                

Magyarországra a reformkor hozta el a színház élményét, amely azóta is nagy népszerűségnek örvend. Ebben az időszakban a színház nem csupán a kulturális élet központjává vált, hanem politikai törekvések, értelmiségi párbeszédek színterévé is. A magyar színháztörténet az épület nélküli színháztársulatokkal kezdődött, ahol főként diákok próbáltak szerencsét. Az ehhez hasonló színházak állandó kőszínházra való lecserélését gróf Széchenyi István szorgalmazta. Javaslatát ’A magyar játékszínről’ című röpiratában fejtette ki, mely nagy sikernek örvendett. Az ötlet támogatóivá váltak Széchenyi korának kiemelkedő alakjai is, például Katona József vagy Kölcsey Ferenc. 

Színházak régen és ma

A Nemzeti Színház, amely hajdanán a Múzeumkörút környékénél állt Grassalkovich Antal herceg tulajdona volt. Az első darabok bemutatásával a pesti kulturális élet virágzásnak indult, színpadra vittek többek között prózai darabokat például a Hamletet, Bánk bánt vagy a Rómeó és Júliát, illetve operákat is. A Centrál Színház hajdanán még a Vidám Színpad nevet viselte, de a 2000-es évek elején műfaji váltásnak köszönhetően új elnevezésnek örvendett. Napjainkban nem csak magyar, hanem külföldi előadások is megtekinthetők, mindemellett minden évben prózai, zenés-táncos, kortárs és örök klasszikus darabokkal készül. A ma Thália Színház néven ismert közkedvelt kulturális központ, akárcsak az előbb említett színház, más néven kezdett üzemelni. Az anno Jókai Színház főként magyar drámáknak adott otthont, de az epikus művek se szorultak háttérbe. Közönség kedvencnek minősült a Háború és béke vagy a Kalevala. A Thália Színház történelme során kitűnt a társai közül, mert színpadán olyan művek is előadásra kerültek, amelyek máshol tiltottak lettek volna. A Madách Színház mindig is az irodalom és a színház közti szakadékot próbálta szűkíteni, mindemellett igyekezett mindig ugyanazt a páratlan színházi élményt biztosítani nézőinek. A színház a Macskák című darab bemutatásával kezdett el musicaleket előadni, amelyek különleges világa mai napig sokakat vonzz. A Radnóti Színház egy az olyan színházak között, ahol a prózai művek ország szinten kiemelkedők. A színház témái között mindig helyet kapnak a mélyreható, komolyabb kérdéseket feszegető, a társadalmi felelősségvállalásra buzdító előadások.     

                                                                                                                        

Törzshelynek való hely

Budapesten tehát megannyi belvárosi színház közül tudnak a kultúra és színház szerelmesei választani. Kis és nagy, régies vagy modern építésű, mindenféle ízlésnek és igénynek megfelelő színház nyugszik a belváros szívében, melyek közül sok csak a „Pesti Broadway”-ként emlegetett Nagymező utca közelében található. Itt azonban nem csak színházak, de az előadás kezdetére várakozó és a színházi este után a darabot kibeszélő nézőket kiszolgáló vendéglátóegységek is helyet kaptak, melyek közül kiemelkedik az N28 Wine and Kitchen, mely a maradandó színházi élmény után ugyanilyen ízélményt nyújt az arra betérő vendégeknek. A Nagy Szabolcs séf vezette borétterem friss, szezonális ételekkel és kis tételes magyar és nemzetközi boros széles választékával várja a kultúra iránt rajongókat. Ráadásul március 23-án, a Színházak éjszakája apropóján egy kedves ajánlattal is készülnek, hiszen aki a színházi élmény előtt vagy után beül hozzájuk új fogásaik kóstolására és bemutatja színházjegyét, annak ajándék pohár pezsgő jár. A környékén található leghíresebb színházak között szerepel elsősorban a Thália Színház, de a Budapesti Operettszínház, Centrál Színház de a Hatszín Teátrum sem maradhat le a listáról. Pár utcával kijjebb egy kevéske sétával fellelhető továbbá a Katona József Színház, Játékszín és a Belvárosi Színház is.

                                                                                                                                  

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával lehetőség nyílik a Színházak Éjszakája összes eseményén részt venni, amely magába foglal 43 színházat. Érdemes a már fentebb felsorolt színházak programsorozatait és kínálatát végigköveti, illetve szemmel tartani a Madách Színház, Szkéné Színház, Örkény István Színház, Pesti Magyar Színház, Thália Színház vagy a Vígszínház programterveit is.

Itt az idő, hogy idén is átéljük a belvárosi kulturális élet csodáit és hatalmas élményekkel távozzunk a színházak éjszakájáról.

- bdpst24.hu

Check Also

A Kopaszi Gát és a CETIN Hungary együttműködési megállapodást kötött

Együttműködési megállapodást kötött a lakossági és az üzleti ingatlanokat fejlesztő Kopaszi Gát Zrt. és a …