A MOMkultban nyílik ki a hírességek postaládája

  • Visszatér a Beszélő levelek 

Közel négy év szünet után, 2024. március 28-án újra kinyílik a hírességek postaládája, a nagy sikerű Beszélő levelek előadás-sorozat ugyanis új otthonra talált a MOMkult Kupolatermében. 

A produkció, amely korábban a Mozsár Műhelyben volt látható hat évadon keresztül, különleges utazásra hívja a nézőket: híres emberek, történelmi személyek, ismert művészek életébe pillanthatunk bele legizgalmasabb, legviccesebb, legtragikusabb leveleiken keresztül. Minden alkalom különleges és megismételhetetlen, hiszen minden este más előadók olvassák fel más-más hírességek leveleit, és nem hiányozhat az adott esthez illő zenei kíséret sem.

A márciusi előadáson csupa olyan fellépővel találkozhatnak nézőink, akik már több alkalommal álltak a Beszélő levelek színpadán, és igazi közönségkedvencnek számítanak. Az est házigazdája Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető lesz, a leveleket Eke Angéla, Grisnik Petra, Ódor Kristóf és Seress Zoltán keltik életre. Grisnik Petra nem csak színészi képességeit, de csodás énekhangját is megcsillogtatja majd, hiszen Nyitrai László zeneszerzővel közösen több izgalmas, az est témájához illő dalt is előadnak. 

Vajon hogyan viccelte meg a fivéreit Jane Austen? Mit gondol a mesterséges intelligenciáról Nick Cave? Hogyan kér bocsánatot egy Monty Python-tag? És melyik tudós hasonlította a természetet egy hatalmas macskához? Mindezekre, és még sok más titokra fény derül a Beszélő levelek legújabb előadásán. 

„Miért jó a Beszélő levelek? Mert pörgős, vicces, informatív, nagy amplitúdókkal operál, olykor visszafogott, csendes, szívbemarkoló, jutalomjáték a színészeknek, olykor új terepekre tévedés, igazi, szcenikailag eszköztelen színházi megnyilvánulás, középpontban a saját eszközeivel bátran zsonglőrködő színészekkel.” – mondja Ódor Kristóf, a márciusi est egyik fellépője. 

Előadásaink rendezője, Böhm György pedig így fogalmaz: „Beszélő levelek. Szeretem, mert ha gondod van, akkor ez az a cucc, amit érdemes beszerezni, akár még dílertől is! De ha jókedved van, akkor is, mert még jobb lesz!!!”

2016 őszén indult útjára Beszélő levelek – kinyílik a hírességek postaládája címmel az a színházi-irodalmi programsorozat, melyben egy házigazda és öt előadóművész hívja különleges utazásra a nézőket. Az Angliában rendkívüli népszerűségnek örvendő Letters Live ötlete nyomán az esteket Megyeri Léna hívta életre itthon, a budapesti Mozsár Műhelyben. 

Tartson velünk ön is, amikor kinyílik a hírességek postaládája!

További részletek és jegyvásárlás: https://momkult.hu/events/beszelo-levelek/ 

- bdpst24.hu

Check Also

Környezetbarát, csúcstechnológiás kávépörkölőt nyitott Budaörsön a Röast Coffee

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a 100 százalékban hazai tulajdonú Roastar …