Új elnök irányítja a Magyar Korfball Szövetséget!

Dr. Cselik Bence váltotta az elnöki poszton Bóné Zoltánt. A sportvezető négy évre kapott megbízást a sportág közgyűlésétől. Munkáját az elnökségben Erdei Attila és Szederkényi Márton segíti majd.

A Németh Angéla érdemrenddel kitüntetett sportszervező elmondta, céljuk a sportág népszerűsítése. „Nagy hangsúlyt fektetünk az egyetemi sport hazai megerősítésére korfballban, és szintén kiemelt projektként kezeljük a szakember képzést. Mindezeken túl nagyon fontos a láthatóság is. Ezen nagyot lendíthet áprilisban a válogatott kijutása a soron következő, Kínában megrendezendő Világjátékokra, melyre jó esélyeink vannak. Reméljük, hogy a korfball egyre nagyobb nyomot tud hagyni az előttünk álló időszakban a magyar sportpalettán.” – mondta Cselik Bence.

Cselik Bence, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának adjunktusa. Okleveles sportszervező, rekreációs szakember, valamint kosárlabda és sportoktató. A Magyar Sporttudományi Társaság tagja, korábban több vidéki sportszervezetnél látott már el különféle sportszervezői-sportvezetői feladatokat.

A korfball a világ egyetlen koedukált labdajátéka, és Magyarországon is egyre jobban fejlődik.

- bdpst24.hu

Check Also

A zöld jövő és 25 millió forint a tét az E.ON Föld bajnokai pályázatán

Óvodai és iskolai közösségek fenntarthatósági ötleteit várják Az E.ON Hungária Csoport második alkalommal hirdeti meg …