Az őszi időszak valóban több stresszel járhat?

Ahogy véget ér a nyár, a reggelek sötétebbek, az esték hűvösebbek lesznek, és sokszor vehetjük észre azt, hogy ez a hangulatunkra is rányomja a bélyegét. Rosszkedvűek vagyunk, kevesebbet mozdulunk ki, ráadásul gyakran előfordul, hogy ingerlékenyebbek leszünk, stressz-szintünk megemelkedik. Van ennek az érzésnek alapja? És ha igen, mit tehetünk ellene? Ezt vizsgáljuk az alábbiakban. 

Mitől stresszesebb az ősz?

Természetesen az egyéni preferenciák különböznek, abban azonban talán egyetérthetünk, hogy a nyár a pihenés, kikapcsolódás és felszabadulás ideje. A legtöbben erre az időszakra időzítjük a hosszabb szabadságot, a programlehetőségek száma pedig gyorsan emelkedik: szinte minden héten találhatunk egy fesztivált, szabadtéri rendezvényt, melyek a munka után is remek kikapcsolódást jelentenek. Azoknak pedig, akik még tanulmányaikat folytatják, ezek a hónapok a teljes szabadságot jelentik.

Érthető tehát, hogy a szeptember beköszöntével nehezen szembesülünk azzal a ténnyel, hogy életünk lassan visszatér a normál kerékvágásba. 

Az őszi hónapokban folyamatosan csökken a napsütéses órák száma, így szervezetünk kevesebb D-vitaminhoz jut; reggelente már át kell gondolnunk, milyen ruhát vigyünk magunkkal, hiszen késő délutánra még jó idő esetén is lehűl az idő. Ahogy az iskolaév elindul, megkezdődik a rohanás, egyre több az autó, így munkahelyünkre is körülményesebben juthatunk el

Ahogy a napfény csökken, úgy borul fel a szervezetben a melatonin-szerotonin egyensúlya, ami hatással van a hangulatunkra és figyelmünkre is. Ráadásul egyre kevesebbet mozgunk, és közeledik a stresszes ünnepi időszak is: ki ne érezné meg ezeket a változásokat? 

A fentieket figyelembe véve a kedélyváltozás teljesen normális, az őszi depresszió valóban létezik. Tünetei lehetnek a fáradtság, a letargia, az alvászavar, a szorongás és az ingerlékenység, egyesekben nő az édesség utáni vágy, és a súlyunkra sem figyelünk már úgy oda. 

Hogyan kezeljük az őszi stresszt?

A legfontosabb, hogy ne essünk kétségbe, és tudatosítsuk magunkban azt, hogy az érzés teljesen normális, ráadásul csupán átmeneti. Ha az alábbi tippeket megfogadjuk, sokkal könnyebben fogjuk az őszi hónapokat viselni, sőt, megtanulhatjuk élvezni azok szépségeit is.

  1. Használjuk ki a napfényt!

A vénasszonyok nyara szerencsére számos meleg napot tartogathat még, igyekezzünk tehát ezeket kiaknázni. Töltsünk minél több időt a szabadban, az ősz a legjobb időszak arra, hogy kiránduljunk, túrázzunk, vagy hogy felfedezzük városunk rejtett szépségeit. Már napi 15 perc napfény is elég lehet ahhoz, hogy D-vitaminnal töltsük fel magunkat!

A sötétebb, borultabb napokon csempésszünk minél több fényt a lakásba, egy kellemes hangulatvilágítás még a borongós időt is fel fogja dobni. Aki különösen érzékeny erre az időszakra, az beszerezhet egy fényterápiás lámpát is, mely természetes módon segíthet leküzdeni a kezdődő őszi depressziót. 

  1. Mozogjunk rendszeresen!

Ahogy a rossz idő beköszönt, hajlamosak vagyunk az edzés helyett inkább a meleg lakás biztonságát választani. A stresszes napokon még kevésbé van kedvünk mozogni, ezért az őszi időszakban különösen fontos, hogy erőt vegyünk magunkon. 

Iktassunk be legalább heti 2-3 óra mozgást: ez lehet magányos futás a parkban, csapatsport a barátokkal vagy bármi, amihez kedvünk van. Sokat segíthet már az is, ha naponta 30 percet sétálunk a szabadban: a mozgás során szervezetünk endorfint termel, mely segít abban, hogy hangulatunk és közérzetünk javuljon. 

  1. Kiszámítható napirend, rendszeresség

A stresszből kivezető út a rendszer kiépítésével kezdődik: ha a felhalmozódó feladatokból, a mindennapi intéznivalókból stabil, megbízható rutint alakítunk ki, leegyszerűsítjük napjainkat, ezzel pedig automatikus csökkentjük a stressz-szintünket. A káosz csak feszültebbé tesz mindenkit, próbáljunk tehát kiszámítható napirendet kialakítani. Keljünk fel egy kicsit korábban; reggelizzünk kényelmesen, ezalatt összeszedhetjük a gondolatainkat és átgondolhatjuk az aznapi tennivalókat. Ezután rakjunk rendet, ágyazzunk be, így délután a hazaérkezéskor már csak a pihenésre kell koncentrálni. 

  1. Helyes étkezés

A nyár elmúltával hajlamosak vagyunk áttérni a szénhidrátban gazdag, nehezebb ételekre. Figyeljünk oda arra, hogy fogyasszunk sok zöldséget és idénygyümölcsöt, teljes kiőrlésű pékárut: ettől közérzetünk is javul, és általános egészségi állapotunkért is sokat tettünk.

  1. Egészséges táplálékkiegészítők

Természetesen nehéz minden szükséges tápanyagot az étkezéssel bevinni, ezért válasszunk jó minőségű vitaminokat, különösen fontos ilyenkor a C-, és D-vitamin fogyasztása. 

A stressz ellen kiváló választás lehet még a CBD-olaj, mely számos pozitív élettani hatással bír: nyugtató hatású, segít csökkenteni a fájdalmat és a depresszió, valamint a szorongás tüneteit, de segítségünkre lehet az elalvásban is.

Van megoldás!

Kétségtelen, hogy az ősz legtöbbünk számára stresszesebb időszak. Vissza kell szoknunk a hétköznapok monotonitásába, újra helyt kell állnunk a munkahelyünkön vagy az iskolában. A jór hír azonban az, hogy számos eszköz áll rendelkezésünkre a stressz kezelésében! Legyen a megoldás a rendszeres testmozgás, az egészséges étkezés vagy a természetes CBD-olaj használata, mindenképp szánjunk időt magunkra és mentális egészségünkre ebben az évszakban is.

- bdpst24.hu

Check Also

Borvörös kávéfőzőt dob piacra a Sage 

A prémium minőségű konyhai gépeiről ismert ausztrál márka, a Sage vadonatúj kávéfőzőt dobott piacra Magyarországon. …