Ezer színben – november az Óbudai Társaskörben

Négynapos rendezvénysorozattal indítja a novembert a Társaskör, az Óbudai zsidó kulturális napok keretében, a szolidaritás égisze alatt irodalmi programok, gasztrofesztivál, az Óbudai Zsinagóga imaórája és esti koncertek várják a közönséget. A MAZSIKE és a Budapest150 eseményein közreműködik többek közt Molnár Piroska, Hegedűs D. Géza, a Budapest Bossanova Quartett és Oláh Krisztián, a Szent Efrém Férfikar, valamint László Boldizsár. A Társaskör Világítótornyok sorozatának vendége Csányi Vilmos etológus lesz a hónapban, a további kínálatban számos koncert szerepel, érkezik Wolf Péter, Hacki Tamás és a Nyáry Krisztián-Bősze Ádám páros A nagy Himnusz sztorival.

November 2-án veszi kezdetét az Óbudai zsidó kulturális napok – irodalom, zene, gasztronómia. A gasztrofesztivált a Rosenstein étterem nyitja: flódnival, borrral, pálinkával készülnek 16 órától. 17 órától Az igazi „Napfény íze” címmel a Zwack család és az Unicum történetét mutatja be Bóni György, 18 órától Neumark Zoltán és Klein Judit koncertje várja a közönséget.

3-án zsidó ételekkel készül a Rosenstein étterem, a kamarateremben pedig az Óbudai ízek kezdődik délután ötkor. Gelléri Andor Endre novelláiból és Gelléri Ágnes most megjelent Szeretet-bibliámban lapozgatok című verseskötetéből olvas fel Molnár Piroska és Lestyán Attila. Közreműködik Áchim Kovács Anikó hegedűművész és Szemadám György Tamás gitárművész. Az est végén Gelléri Ágnes dedikál.

A rendezvénysorozat része az Óbudai Zsinagóga Nyitott Sábesz eseménye 18 órától: a közönség egy valódi szombatfogadás részese lehet. Gyönyörű haszid dallamok csendülnek fel a zsidók egyik legfontosabb ünnepnapján, a szombaton, amely péntek napnyugtakor köszönt be. A péntek esti imán öt fogásos kóser menüsor várja a vendégeket.

A Zsidó Napok esti koncertjei a Pest-Buda-Óbuda egyesítésének, azaz Budapest születésének 150. évfordulóját ünneplő egyéves programsorozathoz tartoznak: a Társasköri koncerteken jórészt olyan együttesek lépnek fel, amelyek nevükben hordozzák Budapest nevét is. A Zsidó Napok nyitó programjait a Budapest Bossanova Quartet, a BJC Big Band (a Budapest Jazz Club házi nagyzenekara), valamint Oláh Krisztián jazz-zongorista és kvartettje zárja. A brazil zene mesterei és a nemzetközi elismertségű big band, valamint a Junior Prima-, Creative Art-, Orszácky- és Gramofon Díjas zongorista egy estén!

November első szombatján, 4-én, a „szomszéd”, azaz a nagymúltú Kéhli Vendéglő települ át a Társaskörbe, délután négytől. 17 órakor kezdődik a Márai és Lola című esemény; a világhírű író és felesége emigrációs naplójából készült összeállítást a szerkesztő, Takáts Andrea, és Hegedűs D. Géza tolmácsolja. A program a beharangozója a két művész négy részből álló felolvasó színházi sorozatának. Este héttől Magyarország első professzionális big bandje, a kortárs zene világszinten is elismert reprezentálója, a magyar tradicionális jazzélet talán legpatinásabb együttese, és a klasszikus és könnyű műfajban is elismert énekes lép színpadra: a Budapest Jazz Orchestra Big Band és a Budapest Ragtime Band sztárvendégével, László Boldizsárral

László Boldizsár

November 5-én 10 órától várja a felfedezőket az Óbuda zsidó arca városnéző séta Lakos Borcsával, Óbuda zsidó emlékei nyomában. Indulás az Óbudai Társaskör elől. Regisztráció: informacio@obudaitarsaskor.hu. Délután négytől Mit, hogyan és hol? – beszélgetés a zsidó konyha műhelytitkairól, az étkezési szokásokról és a vendéglátás híres helyeiről. Akik felfedik a titkokat: Saly Noémi irodalom- és Budapest történész, Fűszeres Eszter gasztroblogger. A beszélgetést vezeti Fiala Borcsa a vnm.hu főszerkesztő-helyettese. 17 órától Zsoltárhangok – zsidó-keresztény liturgikus zenei párbeszéd címmel ad koncertet a Szent Efrém Férfikar. A közönségkedvenc énekegyüttest ezúttal Fekete László főkántor és Farkas Domonkos orgonaművész egészíti ki vendégművészként. 

November 9-én harmadik alkalommal várja a közönséget a két legenda: Hacki Tamás füttyvirtuóz, orvosprofesszor és Wolf Péter zeneszerző, karmester. A zenés beszélgetés, akár csak a két főhős, kalandos utat jár be a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek szokatlan zenei formáitól a klasszikus életművekig. Hogyan éltek, miért úgy, és vajon mi változott mára? Az est háziasszonya: Várkonyi Judit.

10-én, péntek este hét órától Kortárs és Jazz – az MMA, a Magyar Jazz Szövetség és az Óbudai Társaskör rendezésében a fellépők a jazz és a klasszikus zene kapcsolatáról, zenetörténeti fejlődéséről mesélnek, felvillantják, milyen hatással volt ez a két nagyszerű műfaj egymásra. Közreműködik Csapó Krisztián (harsona), Varga Tivadar (zongora), Zsoldos Béla – vibrafon; a Nagy János „Yancha” trió: Nagy János (zongora), Kéri Samu (basszusgitár), Fábry Adonisz (dob), és a Free Style Quartet: Csonka Gábor (hegedű), Frankie Lato (hegedű), Haraszti Krisztina (brácsa), Pribay Valéria (cselló).

A Társaskör Budapest150-koncertjeinek utolsó eseménye november 15-én, szerda 19 órától a Talány Akusztik estéje, Krúdy Puzzle 2023. Egy koncert, amely egyszerre tisztelgés az idén 90 éve elhunyt Krúdy Gyula életműve előtt, egyszerre jazzes, rockos (olykor reggae-vel „fűszerezett”), kortárs versekre épülő buli, és felolvasószínház, amelyben a főhős: Szindbád, aki úgy ismerte Pest-Budát, Óbudát, mint senki más. Művészeti vezető: Szabó Zoltán Attila, közreműködik a Váci utcai Ének-zenei Általános Iskola gyermekkórusa.

Csányi Vilmos

Csellóval a világ körül – a MÁV Szimfonikus Zenekar csellószólamának koncertje november 16-án este lesz a nagyteremben, a koncerten csellóegyüttesre írt darabok és átiratok hangoznak el, többek közt Popper, Vivaldi, Offenbach, Fauré, Grieg, Casals és Piazzolla műveiből. Közreműködik: Kántor Balázs, a NFZ szólamvezető csellistája és Novotny Tibor ütőhangszeres művész.

Októberben indult a Világítótornyok Óbudán című sorozat. A második estet Veiszer Alinda vezeti, november 18-án Csányi Vilmos etológussal várják a közönséget. Csányi Vilmos sokféle témában fogalmazta már meg rendkívül széleskörű világképét – ezúttal kötetlen párbeszéddel és aktualitásokkal várják a közönséget. Az új sorozat a generációk találkozásáról is szól olyan művészek és tudósok közreműködésével, akik korszakokon át művelték a mesterségüket. A sorozatban különféle területről, a legkülönfélébb hitvallású gondolkodók szólalnak meg.

Fehér Csaba hegedűművész és Taraszova Brigitta zongoraművész Beethoven G-dúr szonátáját, C. Franck A-dúr szonátáját és Weiner Leó D-dúr szonátáját játssza el november 20-i koncertjén a Till Ottó-teremben. A két művész a Zeneakadémián Gulyás Márta kamaraosztályában kezdett együtt muzsikálni. 2010-ben, majd 2013-ban hegedű-zongora szonáta kategóriában első díjat nyertek az Országos Weiner Leó Kamarazene Versenyen. Második győzelmük adja most 10 éves jubileumi koncertjük apropóját.

A Gitármuzsika az állandóságot képviseli a Társaskörben. Ezúttal gálakoncerttel jelentkezik a sorozat: november 29-én három ismert formáció mutatja be zenei anyagát. A Tritonus Guitar Trio első és eddig egyetlen magyar csapatként 2019-ben megnyerte a világhírű Guitar Foundation of America által Miamiban szervezett kamarazene versenyt. Az együttes tagjai Molnár Levente, Szurgyi Gergely és Varga Bálint. A DuoCorde gitárduót 2017-ben Roth Ede két növendéke, Szűcs Renáta és Szeghy Eszter hozta létre a Széchényi István Egyetem Zeneművészeti Karán. Tavaly önálló estjük volt a Magyar Zene Háza szabadtéri színpadán, áprilisban pedig Kyustendilben és Szófiában koncerteztek. A Melodika csoport, azaz Csernus Katalin, Antal Gábor, Pödör Bálint zenepedagógusok, de nem „klasszikus” klasszikus zenészek, akik a kottába mélyedve játszanak, hanem olyan muzsikusok, akik kreatív zenei foglalkozásokkal, élményszerű átadással kommunikálnak.

30-án ismét a Nyáry KrisztiánBősze Ádám párosé a színpad. A nagy Himnusz sztori című, humorral átszőtt, improvizatív ismeretterjesztő show elsöprő sikerrel fut a bemutató óta, a jegyeket érdemes mielőbb beszerezni.

Simon Zoltán grafikusművész kiállítása november 15-én, délután ötkor nyílik a Társaskör galériájában. A művész az utóbbi egy két évben készült alkotásait hozza el – a kétezres évek óta kialakított, úgynevezett papírmetszéses technikáján túllépve a szabadabb, expresszívebb, tussal, krétával, acryllal készített munkáival jelentkezik. Tárlata megtekinthető egészen december 20-ig.

- bdpst24.hu

Check Also

Perspektíva Összművészeti Fesztivál // Karaván Fesztivál

május 24-27., Karaván Színház; Független Színház Az első alkalommal megvalósuló Perspektíva Összművészeti Fesztivál fókuszában a …