NAV: Veszélyes túlsúly

Nem a testtömeg indexükkel akadt gondja azoknak a sofőröknek, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szakaszon állítottak meg.

Egymás után akadtak fenn a román kisteherautók a pénzügyőri ellenőrzésen, Cigánd belterületén. Lengyelországból tartott Romániába az a két furgon, amik szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedtek, így a pénzügyőrök azonnal mérlegre irányították őket. A mérlegeléskor a gyanú gyorsan beigazolódott, amikor kiderült, hogy a járművek súlya a megengedett 3,5 tonna helyett több mint 10 és 13 tonnát nyomtak. Egyikük 7320 kilogramm túlsúllyal, másikuk több mint kilencezer kiló plusszal közlekedett. A két férfi különböző magyarázatot adott a jogsértésre: az egyik sofőr azt mondta, hogy a saját áruját szállítja és nem gondolta, hogy ekkora tömeget pakoltatott fel, míg a másik arról nyilatkozott, hogy a rakodásnál nem volt ott és nem is ellenőrizte szállítmányát. 

A jogszabályok szigorítása értelmében szeptember 1-től, akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti.

A pénzügyőrök közigazgatási eljárást indítottak a két szabálytalankodóval szemben, akiknek 1,3 millió forint bírságot kell fizetniük. 

Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988 évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.

- bdpst24.hu

Check Also

490 oktatási intézmény pályázott az állatbarát címre

Minden eddiginél nagyobb népszerűségnek örvendett az oktatási intézményeknek kiírt állatvédelmi pályázat Negyedik alkalommal, kibővített tartalommal …