A János vitézzel tér vissza az OPERA az Erkel Színházba

Az idén márciusban megtartott operaházi előbemutató után 2023. szeptember 23-án az Erkel Színházban debütál Kacsóh Pongrác daljátéka. A darab főszerepeit Boncsér Gergely, Kálnay Zsófia, Sándor Csaba, Szemere Zita és Wiedemann Bernadett alakítják, az OPERA együtteseit Dobszay-Meskó Ilona dirigálja. Az október 7-ig négy alkalommal látható előadást követően az Erkel Színház őszi évadában befogadószínházként működik tovább, műsorán számos könnyűzenei és jazzkoncerttel, valamint tánc- és musicalprodukcióval.

Az elveszett szerelem megtalálása mellett a hazatalálás foglalkoztatta a János vitéz színpadra állításakor Szabó Máté rendezőt, aki a humorban és drámaiságban egyaránt bővelkedő, a felnőtt- és a gyermekközönség számára is emlékezetes előadást kívánt színpadra állítani. A közkedvelt daljáték fülbemászó dallamait az új változatban rajzos mesevilág kíséri Füzér Anni jelmezei, Horesnyi Balázs díszletei, valamint Huszár Dániel, Berkes Bálint és Czeglédi Zsombor vetítései nyomán. Az előadás főbb szerepeit Boncsér Gergely (János vitéz), Kálnay Zsófia (Iluska), Sándor Csaba (Bagó), Hábetler András (francia király) Szemere Zita (francia királykisasszony) és Wiedemann Bernadett (mostoha) alakítják, az OPERA együtteseit Dobszay-Meskó Ilona vezényli, a Magyar Nemzeti Balett művészeinek koreográfiáját Vári Bertalan készítette.

Az évadban négy alkalommal, 2023. szeptember 23-án, 24-én, 30-án és október 7-én látható János vitéz előadásait követően az Erkel Színház az ősz folyamán ismét befogadószínházként működik: október 8-án két nagy múltú brit rockzenekar, a Colosseum és az Osibisa lép fel, október 13-án és 14-én a Puskás, a musical, október 15-én két alkalommal pedig a Kőszívű – A Baradlay-legenda vendégszerepel újra a teátrumban, majd október 21-én és 22-én összesen négy alkalommal a Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmét feldolgozó szabadakarat˃˃˃˃ című koncertszínházi előadás lesz látható. Ezt követi október 29-én az Ír Nemzeti Táncegyüttes fellépése a Rhythm of the Dance című produkcióval, majd november 5-én Tina Turner emlékkoncertnek, november 6-tól 9-ig pedig az Őszi Jazz Ünnep koncertjeinek ad otthont az Erkel Színház, ahol a Steve Gadd Band, Snétberger Ferenc, a Richard Bona Band és Patrica Barber lép fel. Az őszi programsorozat november 10-én a Samaia gúrz táncegyüttes Georgian Legend című műsorával zárul.

Fotókredit: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház

- bdpst24.hu

Check Also

Kovács Marci és a Szakértők zenekar a Vígszínházban

Úristen, zene is lesz! – címmel ad koncertet A kaposvári Csak egy szöggel kezdődött és emblematikus …