Amilyen színben csak szeretnéd!

1989, nyári vándortábor a Zemplénben, egy iskola tornatermében alszanak a többiek, délutáni szunyóka. Én nem tudok nappal aludni, éjjel is csak nehezen, ezért elkunyerálom Jocótól a walkmanjét. Ahogy lenyomom a play gombot, elkap egy örvény, ami később forgószéllé változik, én pedig, mint Dorothy, elhagyom Szerencs-Kansast, és Óz birodalmába pottyanok. Igen, ez volt a Pink Floyd. Sok ezerszer meghallgattam már mindegyik lemezüket, de nem bírom megunni. Na és?, kérdezheti most e hírlevél olvasója, joggal, mégis bízom benne, hogy zenéjük nem csak engem varázsolt el – és varázsol el még most is. 

Ötvenhét éve kezdték, de még mindig inspirálják az új és új nemzedékeket. Amikor megszerettem őket, cseppet sem voltak aktuálisak. Persze soha nem voltak úgy sztárok, mint mondjuk a Beatles, a Stones, a Depeche Mode vagy a U2, nem néztek le poszterszemekkel a tinilányok szobájának faláról, alig volt rádióképes slágerük, nem randalíroztak floydosok az utcákon, nem haltak meg a tagok fiatalon herointúladagolásban. Mégis, néhány éve azt olvasom egy fiatal zenész interjújában, hogy legtöbbet Pink Floydot hallgatott, ők hatottak rá a leginkább. Vagy: 1997-ben interjúztam Kispál Andrással, aki elmondta, hogy David Gilmour gitárjátékát tartja a legtöbbre. A 444 remek vasárnapi mixsorozatában, a Hangoverben is rendre felbukkan a PF (2021. november 14., colorStar, If; 2021. január 31., Dodo, Any Color You Like; 2020. május 3., Törzs, Shine On You Crazy Diamond I-V.; 2019. október 20., Fehér Viktor (Kerekes Band), Childhood’s End; 2015. július 5., Bánkitó Fesztivál szervezők (Dominus Ákos), Cymbaline). A The Dark Side of the Moon című lemezük (jövőre lesz 50 éves) minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott lemeze, Waters széz évig turnézhatna a The Wall-al, mindig meg tudná tölteni a legnagyobb stadionokat. Úgy vélem, a kultuszuk nagyon is él, megérte hát lefordítani és kiadni Georg Purvis könyvét.

A Pink Floyd a ’70-es években című munka alapból különbözik az összes többi, Magyarországon megjelent könyvtől: azok ugyanis hatalmas, színes albumok, tele fotókkal; ez viszont könnyen kézben tartható, „hagyományos” könyv. Aki színes fotókat szeretne (a végén van benne 16 oldalnyi egyébként), az ne ezt vegye meg. De aki egy barátibb árú, olvasmányos kötetet preferál, annak ez tökéletes lesz. Purvis ugyanis összeszedett rengeteg olyan sztorit, amelyek nem jelentek meg sem az etalon Nick Mason-könyvben, sem pedig Glenn Povey Echoes-ában. (Szerencsére sikerült az utóbbi fordítóját, Wolf Pétert megnyerni e könyv magyarítására is, kiváló munkát végzett). 

A cím ne ijesszen meg senkit: a zenekar megalakulását és a hetvenes éveket követő korszakot is bemutatja, csak rövidebben, de az 1970-től 1979-ig, azaz az Atom Heart Mother-től a The Wall-ig terjedő időszakot vizsgálja részletesen. Így azok, akik most ismerkednek meg a zenekarral, azoknak tökéletes alapmű lehet, de a hardcore rajongók is találnak benne csemegéket.

A kedvencem ez: Roger Waters egy interjúban elmesélte, hogy honnan ered az Any Colour You Like címe: gyerekkorában a vándorárusok mindenkire rá akarták tukmálni a portékájukat, mondjuk egy inget, és ha valaki megkérdezte, milyen színben kaphatók, a fenti mondatot felelték, szabad fordításban: amilyen színben csak szeretnéd! Miközben mindenki láthatta, hogy csupán egyetlen színben létezik az az ing…

LÍRA OLDAL