- Ingyenes nyáresti koncertek Érdi Tamás zongoraművésszel és barátaival
- A Cimbora Alapítvány
- 2022. július 11. és augusztus 4. között nyolcadik alkalommal rendezi meg a Klassz a pARTon! fesztivált, amit 2015-ben Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész alapított.
Idén 15 településen – Balatonalmádi, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonkenese, Balatonszárszó, Balatonszemes, Budapest, Fonyód, Keszthely, Siófok-Balatonszéplak, Szigliget, Tata, Tihany, Vászoly, Zamárdi – hallhatóak a fesztivál koncertjei.
51program lesz, ebből 38 esti koncert és 13 előadás gyermekeknek szóló koncert ill. egyéb zenés program, 42 szólista és 19 zenekar lép fel a fesztiválon.
Kihoztuk a klasszikus zenét a koncerttermek falai közül, hogy a közönség ne a megszokott keretek között, ne a megszokott formában, hanem szabadtéren, a vízparton, parkokban, ligetekben – a fűbe heveredve vagy akár egy csónakból hallgathassa a koncerteket. A vízpart mellett kiemelkedő szépségű történelmi helyszínek is otthont adnak a fesztiválnak, templomok, kastélyok – Tihany, Balatonszemes, Keszthely, Tata.
A pandémia évei után újra a Pesti Vigadóban nyitjuk meg a fesztivált, a Duna-parton, és újra fellépnek külföldi művészek is, a sziciliai GLI ARCHIE ENSEMBLE, NICOLAS KRAUZE karmester Franciaországból, PETER CAELEN zongoraművész Hollandiából és GIUSEPPE NOVA fuvolaművész Olaszországból.
A Balaton északi partján hét, a déli parton hat település ad otthont a koncerteknek,
idén két új helyszínnel, a fonyódi Panoráma Stranddal és a balatonszemesi Páduai Szent Antal templommal bővült a rendezvénysorozat.
Tatán, az Öreg-tó partján harmadik alkalommal rendezünk koncerteket, idén a város 2022-es Fellner Jakab Emlékévéhez is kapcsolódunk. 300 éve született Fellner Jakab a barokk építészet jelentős alakja, akinek számos épülete áll Tatán.
CIMBORA ZENELIGET című sorozatunk a gyerekeknek, családoknak szól. A varázsfuvola előadás kifejezetten a fesztivál számára készült Gulyás Dénes rendezésében és szinte minden évben bemutatjuk. Simon Izabella zenés-mesés gyermekműsorát, A kis piros hegedű és a nagy gonosz cselló címmel a keszthelyi kastélyban mutatja be. A strandokon különféle interaktív hangszerbemutató és zenei foglalkozások lesznek, pl. a Tóth Levente Trió DOBbantsunk együtt programja, vagy a Mocorgó koncertek, ahol a zenészek az izgő-mozgó kicsiket várják. A Cimbora Zeneliget sorozatot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt támogatja.
MINDENKIT VÁRUNK !
Keressük új közönségünket, azokat, akik csak azért nem járnak „komolyzenei” koncertekre, mert megriadnak már a szótól is, vagy anyagi, távolsági okokból elérhetetlen a számukra. Különféle interaktív, beavató programokkal is kísérletezünk, hogy még több embert megszólítsunk, és olyanokat is elérjünk, akik teljesen más céllal indulnak el otthonról egy nyári estén.
FIATAL TEHETSÉGEK
Az elmúlt közel egy évtizedben tanúi voltunk egy fiatal zenészgeneráció felnövekedésének, hiszen kezdetektől az egyik legfontosabb célunk, hogy lehetőséget adjunk ifjú tehetségeknek. A hajdani zeneakadémisták ma már érett művészként térnek vissza a fesztiválra.
A FESZTIVÁL SZÁMOKBAN 2015-2022
395 koncert – ebből 110 gyermekprogram
200 szólista, 70 zenekar, 33 település, 72 helyszín
„A Klassz a pARTon! fesztivál szokatlan helyszínekre is eljuttatja a klasszikus zenét, hogy a koncerttermeket ritkábban látogatók is találkozhassanak a legnagyobb zeneszerzők műveivel. A vízparton vagy a közparkokban megtartott koncertek könnyen befogadható műsora meghozhatja a hallgatóság kedvét, hogy felfedezze a zenetörténet fontos alkotásait. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjainak tervezésénél nemcsak a zene, hanem az irodalom, a színház és más művészeti ágak esetében is fontosnak tartjuk, hogy rendhagyó terekben, szokatlan helyszínekkel, új ötletekkel is segítsük a minőségi kultúrát minél több emberhez eljuttatni.”
A 2022. ÉVI FESZTIVÁL ADATAI:
IDŐPONT: 2022. július 11. – 2022. augusztus 4.
HELYSZÍNEK: 15 település – 21 helyszín
- BALATONALMÁDI, Szent Erzsébet Liget
- BALATONALMÁDI, Budatava Strand
- BALATONFÖLDVÁR, Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtár
- BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
- BALATONKENESE, Széchenyi park
- BALATONKENESE, Vak Bottyán Strand
- BALATONSZÁRSZÓ, Balatonszárszói Központi Strand
- BALATONSZEMES, Páduai Szent Antal -templom
- BUDAPEST, Pesti Vigadó
- FONYÓD, Panoráma Strand
- KESZTHELY, Festetics-kastély, park
- KESZTHELY, Helikon Kastélymúzeum, Nagy Bálterem
- KESZTHELY, Zenepavilon
- SIÓFOK-BALATONSZÉPLAK, Tükörház-kert
- SZIGLIGET, MANK Szigligeti Alkotóház
- TATA, Esterházy-kastély
- TATA, Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplom
- TATA, Kossuth tér
- TIHANY, Apátsági Templom
- VÁSZOLY, Viziszínpad
- ZAMÁRDI, Rendezvénytér
PROGRAMOK: összesen 51 program
- 38 koncert
- 13 gyermek/családi koncert, program
FELLÉPŐK: 220 művész
- 42 szólista
- 19 zenekar
FELLÉPŐ MŰVÉSZEK
Bábel Klára hárfaművész
Balog Alexandra zongoraművész Bánfi Barna szaxofonművész Bánfi-Nemes Réka fuvolaművész Bress Bálint gitárművész Peter Caelen zongoraművész Csordás Klára operaénekes Csőke Flóra gordonkaművész Érdi Tamás zongoraművész Fodor Beatrix operaénekes Győry Noémi fuvolaművész Horti Lilla operaénekes Karosi Bálint orgonaművész Kárászy Szilvia zongoraművész Kertesi Ingrid operaénekes Keszei Bori operaénekes Kocsis Krisztián zongoraművész Nicolas Krauze karmester Illés Eszter fuvolaművész, Lakatos György fagottművész Madaras Gergely fuvolaművész Marczi Mariann zongoraművész Másik János zeneszerző Molnár Imola fuvolaművész Giuseppe Nova fuvolaművész, Puskás Levente klarinétművész Schöck Atala operaénekes Sík Dóra gordonkaművész Simon Izabella zongoraművész Várady Judit zongoraművész Váray-Major Zsófia zongoraművész Vásáry Tamás zongoraművész Vékes Erzsébet zongoraművész Vörös Eszter bandoneonművész |
BalatonSax mesterkurzus tanárai
BalatonSax Mesterkurzus Zenekara BDZ – A la cARTe Ensemble BDZ – Vonós Kamarazenekara Budapesti Vonósok Kamarazenekara Cimbora Együttes Ensemble Cantilene Era Nova Kamarazenekar FareMido Operatársulat Four Bones Quartet Gli Archie Ensemble Görög Sisters Grazioso Kamaraegyüttes Grazioso Kamarazenekar Haydn Baryton Trió Budapest Hungarian Saxophone Consort Korossy Quartet Melodika Project Tóth Levente Trió Vörös Eszter Tango Kvintett |
A Klassz a pARTon! Fesztivál ingyenességét szponzori és pályázati támogatások biztosítják. Együttműködő partnereink a települési önkormányzatok és a helyi kulturális intézmények is.
A KLASSZ a pARTon! Fesztivál kiemelt támogatója 2022-ben
TÁMOGATÓK:
Tata Város Önkormányzata
Balatonalmádi Város Önkormányzata
Balatonfüred Város Önkormányzata
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata
Balatonföldvár, Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtár
Balatonkenese Város Önkormányzata
Balaton Színház, Keszthely
Helikon Kastélymúzeum, Festetics Kastély, Keszthely
Magyar Művészeti Akadémia
EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK:
Bartók Rádió
Balatonalmádi Városgondnokság
Balatonalmádi, Tourinform
Balatonalmádi, Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár
Balatonkenese, Kultúra Háza
Balatonszemesi Páduai Szent Antal-templom
Fonyódi Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény
Balatonfüred, Füredkult
Szigliget, MANK, Szigligeti Alkotóház
Tata, NÖF, Esterházy-kastély
Tata, Tatai Rend-Ház Kft.
Tata, Szent Kereszt Plébánia
Tihanyi Bencés Apátság
Vászoly Fennmaradásáért Közalapítvány
Zamárdi Város Önkormányzata
További információk: www.klasszaparton.hu
R É S Z L E T E S P R O G R A M
Klassz a pARTon! Fesztivál 2022
július 11. 19.30 – BUDAPEST Pesti Vigadó
Csordás Klára operaénekes, Érdi Tamás zongoraművész, Grazioso Kamarazenekar, Nicolas Krauze karmester
július 12. 15.30 – FONYÓD, Panoráma Strand
Cimbora Együttes – verskoncert -gyermekprogram
július 12. 17.30 – FONYÓD, Panoráma Strand
Cimbora Zeneliget – DOBbantsunk együtt! a Tóth Levente Trió gyermekprogramja
július 12. 20 óra – FONYÓD, Panoráma Strand
Tóth Levente Trió
július 13. 17 óra – FONYÓD, Panoráma Strand
CIMBORA ZENELIGET –Varázsliget – interaktív gyermekprogram
július 13. 20 óra – FONYÓD, Panoráma Strand
CIMBORA ZENELIGET – A varázsfuvola – családi program
július 14. 20.30 – TIHANY, Apátsági Templom
Érdi Tamás zongoraművész, Gli Archie Ensemble
július 15. 20.30 –TIHANY, Apátsági Templom
Horti Lilla operaénekes, Era Nova Kamarazenekar
július 15. 19 óra-ZAMÁRDI, Rendezvénytér
Görög Sisters
július 15. 19 óra – SIÓFOK -BALATONSZÉPLAK, Tükörház, kert
Tátrai Vilmos 110 – emlékest – km. Kárászy Szilvia zongoraművész
július 16. 20.30 – TIHANY, Apátsági Templom
Karosi Bálint orgonaművész
július 16. 17 óra –BALATONKENESE, Széchenyi Park
Cimbora Zeneliget –Varázsliget – interaktív gyermekprogram
július 16. 19 óra – BALATONKENESE, Széchenyi Park
Cimbora Zeneliget A varázsfuvola – családi program
július 16. 19 óra – ZAMÁRDI, Rendezvénytér
BDZ – A la cARTe Ensemble
július 16. 19 óra –SIÓFOK -BALATONSZÉPLAK, Tükörház, kert
Zenés beszélgetés Vásáry Tamás zongora-művésszel – beszélgetőtárs: Kárászy Szilvia zongoraművész
július 17. 17 óra – BALATONKENESE, Széchenyi Park
Cimbora Zeneliget –Varázsliget – interaktív gyermekprogram
július 17. 19 óra – BALATONKENESE, Széchenyi Park
Vörös Eszter Tango Kvintett
július 17. 19 óra – SIÓFOK -BALATONSZÉPLAK, Tükörház, kert
Kocsis Krisztián zongoraművész
július 17. 20 óra – SZIGLIGET, MANK Szigligeti Alkotóház
Érdi Tamás zongoraművész
július 18. 19.30 óra – BALATONALMÁDI, Szent Erzsébet liget
FareMido Operatársulat
július 18. 20 óra – BALATONSZÁRSZÓ, Központi Strand
Schöck Atala és a Melodika Project
július 19.19.30 – BALATONALMÁDI Szent Erzsébet liget
Győry Noémi, Madaras Gergely fuvolaművészek
július 19. 20 óra – BALATONSZÁRSZÓ, Központi Strand
Kertesi Ingrid operaénekes, Era Nova Kamarazenekar
július 20. 19.30 – BALATONALMÁDI, Szent Erzsébet liget
Bánfi-Nemes Réka, Molnár Imola fuvolaművészek, Bánfi Barna szaxofonművész,
Bress Bálint gitárművész, Csőke Flóra gordonkaművész
július 20. 20 óra – BALATONSZÁRSZÓ, Központi Strand
Vékes Erzsébet zongoraművész, Sík Dóra gordonkaművész
július 21.19.30 – BALATONALMÁDI, Szent Erzsébet liget
Balog Alexandra zongoraművész
július 21. 18 óra – BALATONSZÁRSZÓ, Központi Strand
Cimbora Zeneliget – Mocorgó koncert -gyermekprogram
július 22. 17 óra – BALATONALMÁDI, Budatava Strand
Cimbora Zeneliget – Mocorgó koncert – gyermekprogram
július 22.,18 óra – BALATONSZÁRSZÓ, Központi Strand
Cimbora Zeneliget – a Four Bones Quartet ifjúsági programj
július 22. 20 óra – TATA, Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplom
Ensemble Cantilene
július 23. 19 óra – TATA, Kossuth tér
Illés Eszter fuvolaművész, Bábel Klára hárfaművész
július 23.18 óra – BALATONSZÁRSZÓ, Központi Strand
Cimbora Együttes verskoncert
július 23. 19.30 VÁSZOLY, Vízi Színpad
Hungarian Saxophone Consort
július 24. 10 óra – TATA, Esterházy-kastély
Bánfi-Nemes Réka fuvolaművész és Bánfi Barna szaxofonművész gyermekprogramja
július 24. 19 óra – TATA, Kossuth tér
Érdi Tamás zongoraművész
július 26. 20 óra – BALATONFÖLDVÁR, Bajor Gizi Közösségi Ház
Érdi Tamás zongoraművész
július 27. 20 óra – BALATONFÖLDVÁR, Bajor Gizi Közösségi Ház
Váradi Judit zongoraművész, Puskás Levente klarinétművész
július 27. 19.30 –BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Lakatos György fagottművész és tanítványai
július 28. 19.30 – BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Keszei Bori és Fodor Beatrix operaénekesek, BDZ Vonószenekar
július 28. 20 óra – KESZTHELY, Zenepavilon
Four Bones Quartet
július 28. 19 óra – BALATONSZEMES, Páduai Szent Antal -templom
Csordás Klára operaénekes, Grazioso Kamaraegyüttes
július 29. 19.30 – BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Vörös Eszter bandoneonművész, Másik János zeneszerző, Budapesti Vonósok Kamarazenekara
július 29. 20 óra – KESZTHELY, Zenepavilon
Keszei Bori és Fodor Beatrix operaénekesek, BDZ Vonószenekar
július 30. 19.30 – BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
BalatonSax mesterkurzus zárókoncertje
július 30. 20 óra – KESZTHELY, Zenepavilon
Csordás Klára operaénekes, Grazioso Kamaraegyüttes
július 31. 19.30 – BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Bánfi-Nemes Réka, Molnár Imola fuvolaművészek, Bánfi Barna szaxofonművész,
Bress Bálint gitárművész, Csőke Flóra gordonkaművész
július 31. 15 óra – KESZTHELY, Helikon Kastélymúzeum
Cimbora Zeneliget, Simon Izabella gyerekprogramja
- július 31. 20 óra – KESZTHELY, Helikon Kastélymúzeum
Peter Caelen zongoraművész
augusztus 1. 20 óra – KESZTHELY, Helikon Kastélymúzeum
Haydn Baryton Trio Budapest
augusztus 2. 20 óra – KESZTHELY, Helikon Kastélymúzeum
Simon Izabella zongoraművész, Korossy Quartet
augusztus 3., 20 óra – KESZTHELY, Helikon Kastélymúzeum
Giuseppe Nova fuvolaművész, Marczi Mariann zongoraművész
augusztus 4., 19 óra – KESZTHELY, kastélypark
Érdi Tamás zongoraművész