Kutatás: Kiderült, mi marad az újévi fogadalmakból

Hagyomány az új év kezdetével „az új élet” ígéreteként fogadalmakat tenni magunknak és környezetünknek bizonyos szokásaink megváltoztatásáról. A betartott és a hamar feladott újévi fogadalmak között egyaránt az életmóddal összefüggő vállalások viszik el a pálmát – derül ki a Micra Market Research reprezentatív kutatásából. Az elemzés szerint a dohányzás elhagyására, az elfogyasztott mennyiségek csökkentésére, esetleg a hagyományos cigaretták füstmentes termékre cserélésére minden ötödik magyar tett már saját magának ígéretet – több-kevesebb sikerrel.

Nem csupán a megtett újévi fogadalmakra volt kíváncsi a Micra Market Research (MicraMR): a kutatócég annak is utánajárt friss kutatásában, hol tartanak az ígéretek betartásával a korábban megkérdezettek. Így három héttel az első felmérést követően a résztvevőket újra felkereste országos, reprezentatív kutatásában*.

A kétlépcsős kutatásból kiderült, hogy a nagyságrendileg 6 millió 18 és 65 év közötti magyar közül minden tizedik, tehát 600 ezer ember évente tesz újévi fogadalmat. További 1,8 millió – bár nem minden évben, de – élete során már többször, további 600 ezer pedig mindössze egyszer tett ilyen fogadalmat. Az újévi fogadkozások jellemzően az életmóddal kapcsolatosak (ezt a válaszadók 63%-a jelölte meg), ezt követik az egészség (36%), a káros szenvedélyek (27%), valamint az egyéb magánéleti dolgok (25%). A felmérésből viszont az is kiolvasható, hogy a 18-65 éves internetezők 48 százaléka, azaz 2,9 millió ember még soha életében nem tett újévi fogadalmat.

Ami pedig a fogadalmak teljesülését illeti: a válaszadók zöme (60%) hol eredményes ezekben, hol nem. Csupán 17 százalékuk állította azt magáról, hogy rendszeresen betartja a fogadalmakat, csaknem negyedük (23%) viszont azt vallotta be, hogy eddig még nem járt sikerrel vagy nem is hisz ebben. A maguknak tett ígéreteket betartók csoportján belül a legtöbben szintén az életmódjukkal összefüggő célokat jelölték meg (64%), ezt követi az egészségük (38%), valamint a karrier és a káros szenvedélyek (26-26%). A sikertelenül próbálkozóknál ugyancsak az életmód vezet, közel 60 százalék bukja el ezt a fogadalmat, míg minden harmadik személy adja fel a káros szenvedélyekkel (34%) és az egészséggel (31%) kapcsolatos fogadalmát.

„Vélhetően a világjárvány miatti riadalom és bizonytalanság volt az oka, hogy 2021-re kevesebben tettek (17%) újévi fogadalmat, ám 2022-re ismét bevállalósabbak lettünk ezen a téren” – összegzi a tapasztalatokat Sasvári Gabriella, a MicraMR kutatásvezetője. A 2022-es fogadalmak 58 százaléka az egészséghez, 55 százaléka pedig az életmódhoz kapcsolódik, miközben nagyjából minden ötödik fogadalom kapcsolódik a pénzügyi szokásokhoz, párkapcsolathoz, káros szenvedélyekhez vagy a munkához.

Népszerű újévi fogadalom a dohányzási szokások megváltoztatása, a 18-65 év között valaha dohányterméket fogyasztó válaszadók egyharmada tett már élete során ilyen jellegű vállalást, a jelenleg dohányterméket fogyasztóknál még magasabb ez az érték, 41% élete során legalább egyszer megpróbált változtatni a nikotinfogyasztási szokásain. A kutatás arra a tendenciára is rávilágított, hogy általánosságban sikeresebben tartják azokat a fogadalmakat, amelyek a dohányzás csökkentését, vagy valamilyen alternatív termék (e-cigaretta, hevítéses dohánytermék, nikotinpárna) használatát tűzték ki célul, mint amikor a káros szenvedély teljes feladására ígérkeztek.

2021 év végén a dohánytermék fogyasztó 18-65 évesek közül csaknem minden harmadik, nagyjából 550 ezren fontolgatták, hogy változtatnak a dohányzási szokásaikon vagy hogy áttérnek valamilyen alternatív nikotinfogyasztási formára. A tényleges fogadalomtételig azonban csak alig több, mint felük jutott el szilveszterkor, és a ténylegesen megtett fogadalmak további 36 százaléka már január első három hetében „füstbe ment”.

­* A kutatás a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. támogatásával jött létre.

- bdpst24.hu

Check Also

10 év után megújul az Auchan hűségprogramja, a Bizalomprogram 

Az Auchan törzsvásárlói programja éppen tíz éve indult, és most a jubileum alkalmából jelentősen megújulnak …