Tag Archives: TELEKOM

Tesztautomatizálást, valamint ipari termékfejlesztést támogat szerverinfrastruktúrával a Magyar Telekom 

Két sikeresen pályázó vállalat veheti igénybe egy éven át a térítésmentes, extra szerverkapacitást. A dinamikusan fejlődő Ark-Sys Kft.-nek valamint a három évtizedes gyártói és fejlesztői tapasztalatát több mint 70 országban hasznosító IBV Hungária Kft.-nek szavazott bizalmat a Magyar Telekom zsűrije.  A tavaly ősszel indult pályázaton a szakmai zsűri két vállalat …

Érdekel

LEZÁRJA A 4 NAPOS MUNKAHÉT PILOT IDŐSZAKÁT A TELEKOM

MÁSFÉL ÉVNYI TESZTIDŐSZAK UTÁN LEZÁRJA A 4 NAPOS MUNKAHÉT PILOT IDŐSZAKÁT A TELEKOM, NEM LESZ VÁLTOZÁS A MUNKARENDBEN A Magyar Telekom 2022. nyarán indította el pilot programját a 4 napos munkarend tesztelésére. A magyar munkaerőpiacon egyedülálló kísérlet során a vállalat 300 kolléga részvételével tanulmányozta a 4 napos munkarend megvalósíthatóságát nagyvállalati …

Érdekel

KÖZÖSSÉGI TÉRKÉNT ÉS PODCAST SZOBAKÉNT IS MŰKÖDŐ TELEKOM ÜZLET NYÍLT

December 1-jén új üzletet nyitott a Magyar Telekom az Arena Mallban, amely mind kialakításában, mind pedig funkciójában különleges. Az üzletbelső ugyanis nem csak organikus, újrahasznosított anyagok felhasználásával készült, hanem az ügyfélélményt is megreformálja, miközben társadalmi szerepet is kapott: egyszerre üzlethelység és közösségi tér, ahol ingyenesen foglalható podcast szoba és rendezvényhelyszínként …

Érdekel

EXTRA KÉSZÜLÉKKEDVEZMÉNYEK CYBER NOVEMBERBEN A TELEKOM.HU-N!

A Magyar Telekomnál idén is nagyszerű ajánlatokkal érkezik a Cyber November, így nemcsak Black Friday napján, hanem egész novemberben extra kedvezmények várják mindazokat, akik új eszközt szeretnének vásárolni. Novemberben az érdeklődők egyes telefonok és digitális otthontuning eszközök online vásárlása esetén egy meghatározott második eszközt fél áron vásárolhatnak meg, valamint extra …

Érdekel

ELINDULT A HELLO SZÜLŐ, A TELEKOM CSALÁDOKAT SEGÍTŐ PLATFORMJA

Szülőknek, családoknak szóló új platformot indított a Magyar Telekom, melynek célja, hogy a digitális kor szülői kihívásaira adjon szakértői válaszokat és teret a nyílt párbeszédre. A Hello Szülő egy sokoldalú, folyamatosan bővülő digitális tudástár, ahol számtalan családi kérdés, dilemma, tabu kerül terítékre. A Hello Szülő oldalon rengeteg okos módszert, praktikus …

Érdekel

LEGENDÁS ÉLMÉNY A TELEKOM HÁLÓZATÁN – ISMÉT ITT AZ ESPORT CUP POWERED BY TELEKOM

Harmadik alkalommal 2023. december 2-án rendezik meg a budapesti Telekom épületben az esport CUP powered by Telekom eseményt, amely egész napra izgalmas programokat tartogat a versenyzőknek és a kilátogató érdeklődőknek egyaránt. Az Esport1-gyel közösen szervezett League of Legends és Wild Rift bajnokságon értékes nyereményekért mérhetik össze erejüket a jelentkezők az …

Érdekel

MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL FEJLESZTŐ CÉGEK PÁLYÁZATÁT VÁRJA A MAGYAR TELEKOM

A hazai vállalatok nagy része gondolkodik vagy már aktívan fejleszt mesterséges intelligenciával, amely komoly előrelépést jelenthet, ugyanakkor egyik pillanatról a másikra felboríthatja az erőforrás- és kapacitástervezést. Számukra nyújt lehetőséget a Magyar Telekom októberben induló pályázata. Olyan cégek jelentkezését várják, akik már elindították a mesterséges intelligencia használatával összefüggő, vagy használatára irányuló …

Érdekel

A MAGYAR TELEKOM JÓVÁÍRJA IZRAELBEN TARTÓZKODÓ ÜGYFELEI ROAMING DÍJÁT

A Magyar Telekom együttérzéssel figyeli az Izraelben zajló eseményeket. A kialakult helyzetre való tekintettel a vállalat 2023. október 6. és 31. között az Izraelben tartózkodó havidíjas ügyfelei roaming díját (beleértve az alapdíjas hanghívásokat, SMS-eket, MMS-eket és a mobilinternet forgalmat) teljes mértékben, összeghatár nélkül jóváírja annak érdekében, hogy kapcsolatban tudjanak maradni …

Érdekel

AZ MEGVAN, AMIKOR A MAGYAR TELEKOM, A SAMSUNG ÉS A WÜRTH EGYÜTT HEGESZTETT EGY SOROZATOT?  

Ez akár egy vicc is lehetne, pedig nem az, de a végeredmény garantáltan vicces! A KMH és a Magyar Telekom közös gyártású, az Index.hu Youtube csatornáján futó Marsra magyar! című katasztrófa dokukomédia második etapjában több márka is feltűnik és együtt szórakoztatja a közönséget.  Szeptember 18-án folytatódott a katasztrófák sorozata, a …

Érdekel

ÉRKEZNEK A FELÚJÍTOTT KÉSZÜLÉKEK A TELEKOMTÓL

TELEKOMMUNIKÁCIÓS CÉG A HASZNÁLT KÉSZÜLÉKEK PIACÁN Október 2-től A+ prémium minősítésű felújított készülékek vásárolhatók a Telekomtól. A vállalat ezzel is szeretné azt támogatni, hogy a digitális világ tüneményeihez való hozzáférés még szélesebb kör számára legyen elérhető.  A Magyar Telekom már ötödik éve a legnagyobb forgalmú mobiltelefon- és tablet értékesítő a …

Érdekel