Augusztus 31-én, szombaton került sor a VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport jótékonysági futóversenyére, a Runway Runra, amelyen idén több mint 1000 futó állt rajthoz. A tizenkettedik alkalommal megrendezett sportesemény hagyományaihoz híven idén is jótékony célokat szolgált; a Budapest Airport a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a SUHANJ! Alapítvány és a Ments Életet Közhasznú Alapítvány számára ajánlja fel, akik sérült és fogyatékkal élő emberek, valamint beteg gyermekek sportolását és gyógyulását támogatják.
A felnőtt futók négy órakor vágtak neki az általuk választott távnak, amelyet ezúttal új útvonalon teljesíthettek a tizenkettedik repülőtéri jótékonysági futóversenyen, a Runway Runon.
A mezőny ezúttal a hajtóműpróbázó területtől indult, majd a lezárt I. futópályáról letérve a repülőtéri hangárak mellett haladt el, idén is útba ejtve a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) kezelésében álló, korábban a Malév flottájában repülő és nemrégiben felújított Tu-154-es repülőgépet. Ezzel a versenyzők nemcsak egyedi helyszínen teljesítették a jótékony cél érdekében vállalt távot, hanem bepillantást nyerhettek az eddig kevesek által ismert, vagy csak távolról látott területekre is.
A Runway Run hagyományosan a légiközlekedési iparág összefogását szimbolizálja, de évről évre civilek is csatlakozhatnak a közösségi média játék révén, nevezési díj megfizetése mellett. Az idei év magas létszáma jól tükrözi, hogy a repülőtér különleges hangulata és a jótékony cél milyen sokakat ösztönöz a részvételre: a szervezők több mint 1000 indulót regisztráltak.
A résztvevők száma idén még több hivatalos Runway Run sportpóló értékesítését tette lehetővé, amelyek bevételéből szintén teljes egészében a támogatott alapítványok részesülnek. Az elmúlt tizenkét évben a futóverseny bevételeiből összegyűlt adomány összege meghaladja a százmillió forintot. Az idén átadott összegről a Budapest Airport a későbbiekben ad részletes tájékoztatást.
A 12. Runway Run keretében a felnőttek és gyermekek számára szervezett távok mellett idén is megnyílt az Örömfutás kategória, amelyben a legkisebbek pusztán a mozgás öröméért, önállóan vagy szülői kísérettel állhattak rajthoz.
Az egyes kategóriák leggyorsabb futóinak az eredményhirdetés során a repülőtér-üzemeltető képviselői mellett a Ments Életet Alapítvány kiemelt támogatói, Dr. Wladár Sándor olimpiai bajnok magyar úszó, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Darnyi Tamás, négyszeres olimpiai bajnok magyar úszó adták át a díjakat.
Eredmények | |
Kategória | Leggyorsabb versenyző |
Felnőtt női – 5 km | Gelencsér Gabriella (00:20:47) |
Felnőtt férfi – 5 km | Murányi Máté (00:17:22) |
Felnőtt női – 10 km | Gerzsényi Bodza Virág (00:46:56) |
Felnőtt férfi – 10 km | Sean Hill (00:37:55) |
Látássérült | Geszti Eszter (00:33:47) |
Kézi meghajtású kerékpáros | Schober László (00:30:41) |
Futókocsi | Marián Márk (00:49:34) |
Leggyorsabb repülőtéri hatóság | Légirendészeti Szolgálat |
Leggyorsabb aviatikai szolgáltató csapat | Airport Service Budapest Zrt. |
Leggyorsabb repülőtéri kereskedelmi csapat | Magyar Pénzváltó Kft. |
Leggyorsabb üzleti szolgáltatások csapat | Expeditive Futárszolgálat Kft. |
Leggyorsabb logisztikai csapat | DSV Solutions Hungary Kft. |
Leggyorsabb légitársasági csapat | Wizz Air Hungary Zrt. |
A verseny támogatói: Aeropark, ArrivaBus Kft., BONUS SCHILD Kft., Celebi, Fercom Systems, Ghibli, Heinemann Duty Free, KLM, Lufthansa Systems Ltd., Lufthansa Technik, Menzies Cargo, Plaza Premium, Pomodorini, SITA, Smarteq, SSP, Z&Z