NEM VIGYÁZUNK ELÉGGÉ A DUNÁRA

  • DERÜL KI A MAGYAR FELMENŐKKEL RENDELKEZŐ BRAŇO MOLNÁR ÚJ DOKUMENTUMFILMJÉBŐL

Azt gondolnánk, hogy a Dunát nekünk, magyaroknak nem kell bemutatni, ám BRAŇO MOLNÁR, a magyar gyökerekkel rendelkező szlovák filmes olyan, pusztulásra ítélt oldalát tárja fel a magasztos folyónak, amit majdnem mi is megéltünk. Személyes hangvételű Utazás a Dunán című dokumentumfilmje július 21-én vasárnap 14 órakor debütál a Viasat Nature műsorán. Ennek nyomán mutatjuk be az óriási károkat okozó Bős-nagymarosi vízlépcső szomorú történetét.

„Először a fák kezdtek el pusztulni”

2850 km-es hosszával a Duna Európa második leghosszabb folyója a Volga után. A Fekete-Erdőből ered, a Fekete-tengerig tartó hosszú és kacskaringós útja során összesen 10 országot érint és további hétből gyűjt vizet. Az Ősduna valamikor a pliocén korban, évmilliókkal ezelőtt alakult ki, akkor még észak-déli folyású volt, később fordult csak nyugat-keleti irányba. A Kisalföldet nagyjából 2 millió évvel ezelőtt érte el, a Fekete-tengerig pedig csupán néhány tízezer éve jutott el. Deltája alig több tízezer évesnél és a legnagyobb az Unióban; 45 különböző édesvízi halfajtának ad otthont és 1991 óta a világörökség részét képezi.

Molnár a Duna mellett nőtt fel. Nagyapja határtalanul lelkesedett a folyóért, ez az odaadás átragadt a fiúra. „Egész életemben kapcsolatban álltam a természettel, különösen az Alacsony-Tátrával és a Dunával: életem javarészét itt töltöttem, kamerával a kezemben” – nyilatkozta filmje kapcsán, amelyben rendkívül személyes érzelmekkel mutatja be, mivé vált a folyó egy elátkozott projekt során.

A Gabčíkovo-nagymarosi vízlépcső a Duna magyarországi és szlovákiai szakaszát érintette volna, a célja az energiatermelés és az árvízvédelem volt. A tervek része lett volna két duzzasztómű, egy erőmű (Bősnél) és egy vízlépcső (Nagymarosnál) építése is, amelyet 1986 és 1990 között kívántak üzembe helyezni. Igen ám, de a beruházásra a magyar és a szlovák fél is anélkül bólintott rá, hogy annak környezeti és társadalmi hatásait megvizsgálták volna… Az építkezést szerencsére leállították, ám így is visszafordíthatatlan károkat okozott: a folyó lelassult, ülepedni kezdett, ami rengeteg szennyeződéssel jár.

Molnár sem hallja már azokat az énekeket, amit az egykoron sebes folyású Duna dalolt neki gyerekkorában. „Először a fák kezdtek el pusztulni” – emlékszik vissza keserűen az 1992 őszét követő eseményekre. A fűzfák gyökerei nem bírták a permanensen vizes talajt – már amelyik egyáltalán megmaradt, hiszen a területrendezés során betonfalak közé szorították a folyót, a partmenti fákat pedig kiirtották. A betonon túl szennyeződéssel teli mocsarak jöttek létre, amiket a természetes áradások immáron nem tudtak már elmosni. Az élővilág is megritkult. A horgászok panaszkodnak, hogy a kapás 70%-kal esett vissza. A madárpopuláció is jóval alacsonyabb lett a fészekrakó helyek eltűnésével, illetve legfőbb élelmüknek, a rovaroknak is nyoma veszett a Dunát övező füves területek visszahúzódásával.

Járhattunk volna mi is rosszabbul, de hazánkban a Duna végül nagyjából érintetlen maradt, annak gazdag élővilágával együtt. És reménykedhetünk, mert úgy tűnik, a természet visszafoglalja a betonnal megerőszakolt partokat, és talán a folyó is elkezd egyszer úgy énekelni, mint fiatalkorában.

Check Also

45 helyszín és közel 50 program várja az ART WEEKEND BUDAPEST látogatóit

Már lehet regisztrálni az eseményekre. Advent első hétvégéjén, 2026. november 27. és 29. között már …