- 4 nap, 10 zenei helyszín, több mint 120 előadó, több száz nappali sport-és kulturális program: elkezdődött az EFOTT
- Megnyílt az EFOTT: 4 napon keresztül 10 zenei helyszínnel, több mint 120 előadóval, illetve több száz nappali sport- és kulturális programmal várja a fesztiválozókat a Velencei-tó partján.
„A kormány célja, hogy vonzóvá tegye az egyetemeket. Ehhez versenyképességre, identitásőrzésre és közösségépítésre van szükség” – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szerdán Sukorón, az EFOTT fesztivált megnyitó sajtótájékoztatón.
A fesztivál szerdától szombatig, 4 napon keresztül 10 zenei helyszínnel, több mint 120 előadóval és több száz nappali sport-és kulturális programmal várja látogatóit.
„A fesztivál a közösségteremtés fontos helyszíne az egyetemisták számára. Célunk, hogy minden egyetemista forduljon meg legalább egyszer felsőoktatási tanulmányai során az EFOTT-on” – fogalmazott Eszterhai Marcell, az EFOTT tulajdonosi jogait gyakorló HÖOK elnöke.
A közösségépítés jegyében az EFOTT kiemelt figyelmet fordít a nappali programokra. Újdonság idén a nappali jegy, amely kifejezetten a családok számára kínál kedvező jegyárat és rengeteg programot, köztük a szintén újdonságnak számító House Pikniket is. A fesztiválozókat a kánikulában több mint 1200 négyzetméternyi légkondicionált területtel várják, és négyszer akkorára bővítették a Velencei-tó partján található strandot is, mint tavaly.
A július 10. és 14. között, a Velencei-tó partján megrendezett fesztivál szerdai napján többek között T. Danny, a VALMAR és a BSW indítja a bulit. Csütörtökön mások mellett a Wellhello, Beton.Hofi és Krúbi lép fel. Pénteken a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, valamint Majka veszi birtokba a nagyszínpadot, szombaton pedig többek között Azahriah, Dzsúdló és a Halott Pénz.
Az egyetemi mindennapokat bemutató UNIversumban pedig idén is számos felsőoktatási intézmény és programlehetőség várja az érdeklődőket. A felsőoktatási intézmények, a kiemelt oktatási és innovációs projektek, a civil szervezetek és a vállalati szektor szereplői közösen alkotják az EFOTT egyetemi kampuszát – mondta a megnyitón Lasztovicza Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve: a felsőoktatásban egyre hangsúlyosabbá válik a hosszútávú, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés a vállalati szféra szereplőivel.
Az idei EFOTT házigazdája az Óbudai Egyetem lesz. Az egyetem kitelepülésének központi gondolata a digitalizáció, az innováció és a fenntarthatóság. Elsősorban műszaki vívmányokat mutatnak be a fesztiválon, digitalizáció és fenntarthatóság témakörben, de különféle kiterjesztett valóság-megoldásokkal, applikációkkal is találkozhatnak a látogatók – számolt be Rácz Ervin, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese.
Lucenko Viktória, az Auchan Magyarország vezérigazgatója elmondta: a 300 négyzetméteres Auchan Placcon 400-féle termékkel várják a fesztiválozókat, kedvező fesztiválárakkal. Az EFOTT-ra érkező fiatalok ellátása mellett pedig egy kis szemléletformálásra is vállalkoznak, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelemre és az élelmiszerpazarlás csökkentésére.
L. Simon László, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány alapítója az eseményen bejelentette: elkészült a sukorói tópart kormányzat által támogatott fejlesztési terve, amely többek között egy ifjúsági központ építését is tartalmazza.