Netrisk: közel 12 ezer forint az utasbiztosítások átlagdíja

  • Beindult a nyaralási főszezon 
  • Járatkésések- és törlések esetén is segíthet a biztosítás

Felpörgött a nyaralási szezon, ez jól látszik az utasbiztosításokon is – közölte saját adatai alapján a Netrisk. Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt. A legtöbben olaszországi és horvátországi utazásra kötöttek biztosítást, de az idén látszik a foci-Eb hatása is. 2024-ben a tavalyihoz képest előretörtek a repülős utak, itt pedig az akár 10-20 órás járatkésések miatt még nagyobb szerepet kapnak a jól megválasztott utasbiztosítások. A kártérítéshez azonban fontos, hogy a biztosítás az indulástól egészen a hazaérkezésig tartson, és az sem mindegy, hány órás késés esetén térít az adott társaság, ezért érdemes összehasonlítani az elérhető ajánlatokat. 

Megkezdődött a nyaralási főszezon a tanév vége után, ez jól látszik az utasbiztosítási számokon is. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy az utasbiztosítások jelenthetnek extra védelmet az egyre szaporodó járatkésési és járatlemondási esetekre is. 

Élen az olasz és a horvát tengerpart

Idén júniusban közel 28 ezer utasbiztosítást kötöttek a Netrisknél, ami 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Míg az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt júniusban, ez lényegében megegyezik a tavaly júniusi 11 900 forinttal, ugyanakkor magasabb a májusi 8900 forintnál – közölte a társaság. 

„A díjak közti különbség azzal magyarázható, hogy júniusban hosszabb utazásokra kötöttek biztosítást az érintettek, mint májusban. Jelenleg Olaszország és Horvátország a legnépszerűbb célpont az utasbiztosítással nyaralók körében, előbbi 18, utóbbi 14 százalékos részesedéssel rendelkezett a júniusban megkötött szerződéseket nézve. A harmadik Németország volt 13 százalékkal, szemben az egy évvel korábbi 5 százalékos aránnyal. A növekedés a németországi labdarúgó-Európa-bajnoksággal magyarázható” – ismertette az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. 

Az utasbiztosítási szerződést kötők 41 százaléka tengerparti nyaralásra, míg 27 százalékuk városlátogatásra utazott külföldre a Netrisk adatai szerint. Tavaly júniushoz hasonlóan átlagosan 7 napra szóltak a biztosítások. 

Nőtt a repülős utazások száma

Változást történt az autós és repülős utazásokat tekintve. A tavalyi 43 százalékról 38 százalékra csökkent az autós nyaralások részesedése, a repülősőké pedig 43 százalékról 48 százalékra emelkedett. A tengerparti nyaralások több mint felére, 56 százalékára repülővel mennek az utasok, míg a városlátogatások esetében az arány már 62 százalékos. 

„Minden külföldi utazásnál kulcsfontosságú az utasbiztosítás, mert az utazás teljes költségéhez képest, valamint egy esetleges balesetből adódó egészségügyi ellátáshoz képest marginális összeget jelent a biztosítási díj. A repülős utazásoknál pedig a megfelelő utasbiztosítások a járatkésésekre- és törlésekre is védelmet nyújtanak. Márpedig ilyenekre szinte nap mint nap van példa a repülőtereken” – fogalmazott Besnyő Márton. 

Mi történik, ha késik a gép?

Ha valaki nem önszántából, hanem például járatkésés miatt nem tud időben el- vagy haza indulni, akkor bizonyos esetekben számolhat kártérítéssel. Az uniós szabályok szerint akkor lehetnek jogosultak az utasok kártérítésre, ha több mint 3 óra késéssel érkeznek meg az úti célhoz. A megtett távolság függvényében a kártérítés összege 250-600 euró – az aktuális árfolyamtól függően 98 ezer és 236 ezer forint közötti összeg – lehet. A késett járatok utasainak járó kártalanítási összeg a késés időtartamától és az utazás hosszától függ.

A két órát meghaladó járatkésés esetén a légitársaságnak úgynevezett ellátási kötelezettsége áll fenn, amely kiterjed például frissítők és étel biztosítására, vagy akár a szállodai elhelyezésre is. A légitársaság csak akkor nem köteles kártérítést fizetni, ha igazoltan rendkívüli körülmények okozták a késést. Ugyanakkor nem mentesül a légitársaság a kártalanítás alól, ha a késést például a repülőgép műszaki hibája, vagy a légitársaság munkavállalóinak a sztrájkja okozta. 

Mi történik, ha törlik a járatot? 

Járattörlés esetén szintén van választási lehetősége az utasoknak: az uniós jogszabály szerint jegyár-visszatérítés, átfoglalás vagy az indulási repülőtérre való visszatérés között lehet választani. Kártérítésre akkor lehet számítani, ha a légitársaság nem értesítette az utast a járattörlésről legalább 14 nappal a menetrend szerinti indulás időpontja előtt. A késéshez hasonlóan szintén nem jár a kártérítés, ha rendkívüli körülmények miatt került sor a törlésre, amelyeket észszerű intézkedésekkel nem lehetett elhárítani. 

Besnyő Márton hozzátette, hogy az utasbiztosítások jelenthetnek extra védelmet az egyre szaporodó járatkésési és járatlemondási esetekre. Szerencsére egyre több utasbiztosítás tartalmazza a fenti esetek kártérítését, de nem mindegyikük. Fontos, hogy a biztosítók által fizetett összegek jelentősen eltérhetnek, ezért mindenképpen ajánlott az utasbiztosítási ajánlatok összehasonlítása. Egyes biztosítók 4, míg mások csak 6-12 órás késés után fizetnek. 

Az ajánlatok könnyen összehasonlíthatóak a Netrisk.hu szakértői értékelési rendszerének segítségével. A járatkésésre fizetett összegek akár a személyenkénti 100 ezer forintot is meghaladhatják egyes biztosítók esetében. Fontos azonban, hogy ezek a biztosítások csak addig érvényesek, ameddig az utas kötötte. Azaz, ha péntekig szól egy biztosítás, és a járatkésés miatt szombat hajnalra ér valaki haza, akkor a szombati napra is kell, hogy biztosítással rendelkezzen.

www.netrisk.hu

- bdpst24.hu

Check Also

Keddtől már csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek

Az igazolást minden rolleresnek magánál kell tartania Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező …