Több mint 130-an vettek részt a Provident és az Ökumenikus Segélyszervezet…

  • pénzügyi tudatosságra és önellátásra nevelő programjában

Több mint százharmincan kerülhettek közelebb a pénzügyileg is tudatos mindennapokhoz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident Pénzügyi Zrt. partnerségének első évében. A pénzügyi szolgáltató és a segélyszervezet nem csak modellprogramot indított a hátrányos helyzetű csoportok pénzügyi tudatosságának elősegítéséért, de segítik az érintett családokat a minél nagyobb arányú önellátás megvalósításában is. Idén további lehetőségekkel bővítenék a rászorulóknak nyújtott támogatások körét.

Nyolc helyszínen, 68 fiatal és 63 felnőtt vett részt pénzügyi edukációban a Provident és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak támogatásával, valamint a hátrányos helyzetű régiók négy általános iskolájában megrendezésre került a pénzügyi ismeretek oktatásával egybekötött élménynap, és két gyermekcsoport számára pedig lehetőség nyílt a Pénzmúzeum meglátogatására is. 

„Rengeteg, pénzügyi értelemben láthatatlan emberen tudtunk a programmal segíteni. Ebben az időszakban számos olyan aktivitást valósítottunk meg, ami lehetőséget teremtett a leginkább rászoruló társadalmi rétegeknek arra, hogy újra visszakapcsolódjanak a szabályozott pénzügyek világába. Önkénteseink nagyon lelkesen vettek részt ezeken a megmozdulásokon, és örömmel jelenthetem ki, hogy a folytatásban még több segítőre számíthatunk. Nehéz sorsú embertársaink edukációval történő támogatása a napi pénzügyekben elsődleges célunk, egyúttal küldetésünk része – mondta Boczán Viktor, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

A pénzügyi szolgáltató munkatársai az együttműködés keretében az elmúlt évben két alkalommal tartottak személyes pénzügyi oktatást a segélyszervezet munkatársainak, akik így tovább adhatják tudásukat a rászorulóknak. 

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kihangsúlyozta: „Az Ökumenikus Segélyszervezet munkájának fókuszában minden területen az esélyteremtés áll. Ennek jegyében született meg mind a pénzügyi tudatosságot erősítő, mind a kiskert program a Provident támogatásával. Az eddigi tapasztalataink mind azt mutatják, hogy jó irányban indultunk el, az eddig gyűjtött értékes tapasztalatok pedig segítenek bennünket a program továbbgondolásában, kiterjesztésében is. Kiemelném a Provident munkatársainak példaértékű bevonódását a kitűzött célok megvalósításába, illetve a Segélyszervezet karitatív munkájába. Minden egyes alkalom tovább mélyíti a partnerséget és az együttgondolkodást.” 

A Provident az első év tapasztalatai alapján 2024-ben is folytatja az együttműködést a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel, hiszen ez a támogatás segít a rászorulók pénzügyi ismereteinek bővítésében és stabilabb anyagi helyzetük megteremtésében.

A Provident és az Ökumenikus Segélyszervezet együttműködésének részeként a Kiskert program is új lendületet vesz, amelynek keretében a családok palántákat és a növények gondozásához szakmai támogatást is kapnak annak érdekében, hogy sikeresen termeszthessenek saját zöldségeket és gyümölcsöket. A program célja továbbra is az, hogy ösztönözze a résztvevőket az önellátásra, a rendszeres munkavégzésre, valamint egy egészségesebb, fenntarthatóbb életmód kialakítására. 

A Pénzügyi tudatosság program kiterjesztése is a tervek között szerepel, melynek keretében a segélyszervezet 10 új helyszínen tart majd pénzügyi oktatásokat, hogy még több hátrányos helyzetű csoportnak segítsen a tudatos pénzügyi döntések meghozatalában és az adósságspirál elkerülésében.

Folytatódik a „Tudatos élet – lépésről lépésre” pályázat is, mely a nehéz sorsú családok mindennapi sikereit ismeri el, és melynek keretében a Provident az elkövetkező évben is támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet által fenntartott Családok Átmeneti Otthonaiban élőknek.

- bdpst24.hu

Check Also

K&H: nyugdíjba mehetnek a bankkártyák a fiatalok többsége szerint 

az okostelefonos biztonsága felér a bankkártyáéval A huszonévesek többsége ugyanolyan biztonságosnak tartja digitalizált kártyával történő …