MÁS FAJ, MÁS VALLÁS, MÁS SORS?

  • A bemutatón Zima András, az intézmény igazgatójának köszöntőjét követően a tanulmánykötet szerkesztője, Jakab Attila történész, valamint Gyáni Gábor akadémikus és Klacsmann Borbála történész beszélgettek.

Provokatív címmel jelent meg vasárnap délután a Páva utcai Holokauszt Múzeum a magyar holokauszt történetét összefoglaló legújabb kiadványa. A „MÁS FAJ, MÁS VALLÁS, MÁS SORS” – A MAGYAR HOLOKAUSZT TÖRTÉNETE bemutatóján Zima András, az intézmény igazgatójának köszöntőjét követően a tanulmánykötet szerkesztője, Jakab Attila történész, valamint Gyáni Gábor akadémikus és Klacsmann Borbála történész beszélgettek. 

“Más a zsidó mint faj, mint vallás, mint sors, mint történelmi helyzet és más mindezeknek az eredménye, foglalata: a zsidó szellemiség.” Ravasz László református püspök az Országgyűlés felsőházának 86. ülésén mondott beszéde inspirálta a Múzeum legújabb kiadványát. A szerkesztő, Jakab Attila történész elmondása szerint amellett, hogy ez az utalás pontosan tükrözi a Horthy-korszak közéleti magatartását és hozzáállását, egyúttal segít megérteni, hogy ha a másságot ilyen markánsan elkülönítjük egy nemzeten belül, az óhatatlanul magában hordozza a tragédia lehetőségét. 

A könyv a magyar történész társadalom kiválóságainak munkája, amely a 2018 novemberében 96 évesen elhunyt Randolph L. Braham, romániai magyar zsidó származású amerikai történész, a holokauszt egyik legelismertebb nemzetközi kutatójának tézisein alapul, az azóta eltelt évek legfrissebb kutatási eredményeit foglalja össze, és új perspektívákat nyit a holokauszt történetének megértésében. “Fontosnak tartottuk, hogy a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tegyük ezeket az eredményeket, ezáltal sokkal elérhetőbb formában jelenjenek meg a holokauszt különböző aspektusai. Ez a könyv kronologikus sorrendben indul el a dualizmus idején uralkodó antiszemitizmustól egészen a holokausztig és a magyar sajtó 1938 és 1945 közötti időszakáig. Az egyes tanulmányokhoz kimerítő bibliográfia és szakirodalmi jegyzék is tartozik, ami lehetővé teszi az érdeklődő olvasó számára a mélyebb elmerülést a témában” – magyarázta Jakab Attila. Hozzátette: “Egy ilyen jellegű kötet összeállításánál mindig az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan lehet úgy a teljességre törekedni, hogy lényeges aspektus ne maradjon ki, és hogy az egyes szerzők 15-20 oldalban összefoglalják kutatási eredményeiket. Fontos, hogy a tartalom emészthető és hozzáférhető legyen a nem szakirányú közönség számára is, miközben felmutatja a további kutatási perspektívákat. Reméljük, hogy ez a könyv nemcsak a holokauszt oktatásában, hanem a magyar társadalmi és politikai fejlődés megértésében is fontos szerepet játszik majd.”

Gyáni Gábor kiemelte: “Historikus jelentőségű a most megjelent kötet, Braham professzor tanulmányai óta nem született ilyen kaliberű, lineáris szintézis.” A professzor szerint a mű folytatásaként nagyon fontos lenne nem csak a reál történelmet, hanem a holokauszt tudat történetét, az emlékezet kialakulását vizsgálni. “A holokauszt reál történetének kutatása fontos kérdés, de az emlékezetről is beszélnünk kell. Ezáltal az egész téma elveszítené elvont jellegét, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a múlt velünk van, bennünk él mind a mai napig.”

Klacsmann Borbála a kötet folytatásában szintén a holokauszt utóéletét, de elsősorban közvetlen hatásait, a történelem mikrotörténeteit vizsgálná. “Nagyon fontos lenne a férfiak, nők, gyerekek, családok különböző tapasztalatairól beszélni, hogy hogyan élték át ők a holokausztot. Ezek az emberek nem a régi életükhöz térhettek vissza a táborokból, hanem megnyomorítva, kisemmizve próbáltak túljutni az őket ért traumán. Volt aki újraházasodott, más emigrált. Ebben a kötetben is sok olyan fejezet van, ami kicsit közelebb hozza, emberibbé teszi mindezt, hiszen itt valóban emberek interakcióban voltak egymással. Ez nem csak a zsidók története, hanem a nem zsidóké is, pl. a házmestereké. Ők vajon hogyan álltak a zsidósághoz, a mentéshez, milyen lehetőségeik voltak, milyen rendeletek szabályozták őket, mi volt a saját lelkiismeretükre bízva?”

A kötet személyesen vásárolható meg az intézményben. 

- bdpst24.hu

Check Also

Rövidesen megkezdi az idei évi osztalékfizetést a Waberer’s

A tavalyi értéknél 20 százalékkal magasabb, 121,47 forint részvényenkénti osztalékot fizet a vállalat A múlt …