A Pepita.hu a harmadik legnagyobb magyar e-kereskedő

A 2023-as online kiskereskedelmi forgalom alapján a legnagyobb forgalmú magyar cégek listájának harmadik helyén végzett a Pepita.hu a GKID rangsorán. Egyúttal a magyar e-kereskedők közül a legnagyobb növekedést érte el az eTOPLISTA teljes mezőnyében 2023-ban.

Pepita.hu az Euronics és az Aqua után a harmadik legnagyobb forgalmú magyar webáruház a 2023-as online kiskereskedelmi forgalom alapján a GKID rangsora szerint. Összesítésben is előkelő helyen végeztek: „A 15 legismertebb online kereskedők Magyarországon” listán a 6. helyezést érték el. Olyan nagy és ismert szereplőket utasítottak maguk mögé, mint például az AboutYou, az Ecipo.hu, a Notino vagy a Shein. A GKID 15 legismertebb online kereskedő listáján szereplők közül kilenc nemzetközi áruház, magyar operáció nélkül; három nemzetközi hátterű, de magyar operációval rendelkező áruház; és három 100% magyar tulajdonú áruház szerepel. „Büszkék vagyunk rá, hogy mi vagyunk az egyik a három magyar tulajdonú webáruház közül, akik a top 15-ben helyet kaptak” – mondta Dorcsinecz József, a Pepita Group Zrt. vezérigazgatója.

Dorcsinecz József

A Pepita.hu nem csak ismertségben emelkedik ki és javította tavalyi helyezését. A magyar e-kereskedők közül a Pepita.hu érte el a legnagyobb növekedést 2023-ban a teljes eTOPLISTA-t figyelembe véve. Mindezt úgy, hogy a GKID szerint a TOP15-ből hat e-kereskedő online forgalma csökkent 2023-ban, miközben kilencé nőtt, ráadásul közülük öten az éves átlag infláció (17,6%) feletti mértékben nőttek.

„A GKID rangsoraihoz a magyar forgalmat mérik – magyarázta a vezérigazgató. – A Pepita Group Zrt.-nél viszont a növekedésünkhöz az export tevékenységünk is jelentősen hozzájárul, amiben egyébként szintén növekedtünk”. Bár a Pepita.hu Magyarországon indult, a Pepita Group Zrt. új országokat nyitott az előző év folyamán, így Románia és Szlovákia mellett, már Lengyelországban, Németországban és Ausztriában is elérhető a Pepita.com. A Pepita.hu mellett a külföldi oldalak is piactérként működnek, ennek köszönhetően a magyar kis- és középvállalkozások nemcsak a magyar piacra támaszkodhatnak, hanem megnyílik előttük egy új út a külföldi terjeszkedés felé.

A kezdetben baba-mama profilon túl tudott lépni a cég, számos számára új kategóriában is megvetette a lábát, ráadásul eredményesen, például a műszaki cikkek piacán: hazai műszaki és elektronikai területen lévő erős piaci verseny ellenére a Pepita.hu ezen termékkategóriáiban Magyarországon 57% növekedést tud felmutatni a bruttó forgalomban 2024 első negyedévében 2023 ugyanezen időszakához képest.

A 15 legismertebb online kereskedő Magyarországon a GKID rangsorában:

  1. eMAG.hu
  2. Alza.hu
  3. Temu.com
  4. MediaMartk.hu
  5. Bonprix.hu
  6.  Pepita.hu
  7. AboutYou.hu
  8. Zooplus.hu
  9. eCipo.hu
  10. Notio.hu
  11. shein.com
  12. Aliexpress.com
  13. H&M
  14. Aqua.hu
  15. Euronics.hu

A 13 legnagyobb forgalmú 100% magyar online kereskedő a GKID rangsorában:

  1. Euronics.hu
  2. Aqua.hu
  3. Pepita.hu
  4. Pon.hu
  5. Libri-Bookline
  6. PCX.hu
  7. Praktiker.hu
  8. Jateknet.hu
  9. Netkazan.hu
  10. Homelux.hu
  11. 220volt.hu
  12. Pelenka.hu
  13. OnlineMarkaboltok.hu

pepita.hu

- bdpst24.hu

Check Also

Nyári újdonságokkal lepi meg a szépségrajongókat a FOREO

A június beköszöntével együtt hamarosan érkeznek az első nyári záporok – és a nyári hőhullámok …