50 millió forintért kelt el Keserü Ilona festménye a Virág Judit Galéria aukcióján

A háború utáni és kortárs festészet szinte teljes élvonalát felvonultatta a Virág Judit Galéria tavaszi aukciója, amelyen az Idézetek Kornissnak (1990) című Keserü Ilona mű 50 millió forintért kelt el. Az árverésen Bak Imre, Rozsda Endre és a hazai aukciókon csak nagyon ritkán felbukkanó Fredric Karoly egy-egy alkotása is új tulajdonosra lelt. 

Minden magyar rekordot megdöntött már a nemzetközi színtéren is roppant ismert Keserü Ilona, akinek az Idézetek Kornissnak (1990) című műve 50 millió forintért kelt el. A különféle műfajokat felsorakoztató kompozíciót Keserü egykori tanára, Korniss Dezső tiszteletére alkotta meg. 

A kortárs aukciók mindig ünnepelt alkotója Bak Imre, a művésztől most egy kimondottan ritka, korai alkotás került a nagyközönség elé. A nagyméretű Figura című kép ezen az estén 20 millió forintot ért.

Rozsa Endre 1981-ben készült Sors című festménye Franciaországból került haza, hiszen a művész élete nagy részét Párizsban töltötte. A kép a Műcsarnokban és a Magyar Nemzeti Galériában is szerepelt kiállításon. A Sors 15 millió forintért kelt el. 

Az este egyik különlegessége Fredric Karoly alkotása volt. A Virág Judit Galéria közel három évtizedes története során most először került a kínálatba az Amerikában híressé vált művész festménye. Fredric Karoly New Yorkban élt, az egyik legnagyobb divatcég kreatív vezetőjeként dolgozott, Pablo Picasso barátja volt és pályafutása derekán máig ismeretlen okból megtiltotta festményei kiállítását és értékesítését is. Életművének nagy része máig az Egyesült Államokban lehet. Az amerikai álmot megélő titokzatos művész képei nemcsak a keletkezésükkor voltak modernek – mai napig őrzik frissességüket.  A Lundi című képet 6,5 millió forintnál ütötte le Kelen Anna árverésvezető.

- bdpst24.hu

Check Also

Étvágygerjesztő virágköltemények

Íme néhány színpompás asztaldísz muskátlival Egy muskátliból készített asztaldísz bármilyen családi vagy baráti összejövetelt feldobhat. …