A férfi felelőssége eltartani a családot?

A férfi felelőssége eltartani a családot? A DiSPUTA című műsorban erről vitáznak majd a csapatok. A legutóbbi adásban a szereplők ennek kapcsán terepmunkát végeztek. Az egyik csapat a Tomcsányi családhoz látogatott, ahol az édesanya jelenleg három gyermekükkel otthon van, míg az édesapa a családfentartó. A másik csapat tagjai Lami Juli újságírónővel találkoztak, aki egyedül neveli örökbe fogadott kislányát.

Pusztai Zsombor a tavalyi Survivor második helyezettje, a Megoldók csapatának tagja úgy gondolja, egyértelműen a férfi felelőssége eltartani a családot.

„Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a nőkre rá van téve a teher, hogy ki kell hordania a gyermeket és megszülni. Ezen nem lehet változtatni” – kezdte Zsombor.

„A saját életemből kiindulva láttam azt, hogy milyen nehéz egy nőnek egyedül felnevelni két gyereket. Illetve, ha a saját apukámra gondolok, egy iszonyat negatív példát láttam. Azt pontosan tudom, hogy milyen nem akarok lenni, ebből aztán elég könnyen kitaláltam, hogy milyen szeretnék lenni” – magyarázta Zsombor.


Mandula Lujza, a Hazatalálsz című sorozat sztárja szintén a Megoldók csapatának tagja, neki is megvan a véleménye a témáról.

„Ha lenne arra lehetőségem, hogy leköltözzek kisgyerekkel, amíg kicsik, vidékre, addig persze, hogy megállítanám a karrieremet. Nem érezném még csak áldozatnak sem” – mondta.

A DiSPUTA 6. adása az alábbi linken tekinthető meg: 

 

Molnár Janka, a Híd című reality győztese azonban nem értett egyet csapattársával. Ő a tételmondat ellen tenné le a voksát.

„Szívem szerint, én, mint Janka, és nem, mint csapatkapitány, inkább ellene szeretnék érvelni” – szögezte le Janka.

- bdpst24.hu

Check Also

A focidrukkerek támogatására is számítanak az autizmussal élők az EB szurkolói zónájában

Az Együtt az Autistákért Alapítvány is ott lesz az idei labdarugó EB szurkolói zónájában a …