Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek

  • augusztus 1. és 3. között, Esztergomban

A tavaly mintegy 47 ezer látogatót vonzó MCC Feszt idén is számos programot kínál a tartalmas kikapcsolódásra: a Mathias Corvinus Collegium (MCC), mint a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye, már negyedik alkalommal tartja meg fesztiválját Esztergomban augusztus 1. és 3. között. Idén is a magyar könnyűzenei élet kiválóságaival, valamint neves hazai és nemzetközi előadókkal, véleményformálókkal várja a látogatókat a többnapos rendezvény. Az eseményen részt vesz például az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, valamint a Kent Egyetem politológia professzora és az American University UNESCO által kitüntetett transznacionális kihívások és kormányzás tudományának professzora.

tavalyi eseményen összesen 47 ezer fesztiválozó vett részt, akik 120 színpadi program közül választhattak, 250 szakmai előadóval és 100 kiállítóval találkozhattak. Idén még magasabbra teszi a lécet az MCC: a látogatók nívósabb programokra, a legkiválóbb szakmai előadókra, valamint a magyar zenei élet krémjére számíthatnak.

A háromnapos fesztivál gerincét idén is a neves külföldi szakemberek előadásai, beszélgetései adják. A vendégelőadók között szerepel Peter Frankopan, az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, a világhírű Selyemutak című könyvsorozat szerzője, Bernard Yeung közgazdász, a NUS Business School volt dékánja, Rudolf Adam író, volt diplomata, a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat korábbi alelnöke, Matt Goodwin író, a Kent Egyetem Rutherford College politológiai professzora, a Chatham House vezető kutatója és Amitav Acharya, az American University UNESCO által kitüntetett transznacionális kihívások és kormányzás tudományának professzora.

A neves előadók sorát erősíti a többi között Kai Diekmann német újságíró, a Welt am Sonntag és a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, Armin Petschner-Multari, a német Bundestag CSU-frakciójának digitális kommunikációs vezetője, Phillip Linderman, egykori külügyi tisztviselő, a Center for Imigration Studies vezetőségi tagja, valamint az Nemzetközi Bevándorláskutatási Hálózat (INIR) egyik alapítója. A panelbeszélgetések során szó lesz a többi között a multipoláris világrend nyújtotta kihívásokról és lehetőségekről, az amerikai és európai uniós választásokról, a mesterséges intelligencia és az automatizálás térnyeréséről, valamint a zöldátmenet gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásairól is.

Az idei MCC Feszt a zenei előadók tekintetében szintén minden korosztálynak tartogat izgalmas szórakozási lehetőséget. Többek között olyan zenészek és zenekarok töltik meg minden este élettel Esztergomot, mint a Tankcsapda, Neoton Família és Majka, de a fesztiválozók idén is találkozhatnak a tavaly is nagy sikerrel fellépő ValMarral és T. Danny-vel. A 2024-es MCC Feszten is bemutatkoznak a tehetséggondozó intézmény képzési programjai, valamint számos partnerszervezet is képviselteti magát az Edu Sétányon, ahol napközben családi programokkal is várják a szervezők az érdeklődőket.

Az MCC Feszt Pass megvásárlásával idén is teljessé teheti a fesztivál élményt. Ez magában foglalja az esztergomi vasútállomás és a rendezvény helyszíne közötti ingyenes fesztiváljáratot, valamint ingyenes campingezési lehetőséget biztosít és a strandfürdőt is lehet majd vele használni. A Pass kedvezményre jogosít az étel és- italárakból is, és jelenleg még early bird kedvezménnyel vásárolható meg a fesztivál honlapján, ahol folyamatosan frissülő információk olvashatóak az eseményről. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is ingyenesen lesz látogatható az Edu sétány, a napközbeni szakmai programok és az esti zenei programok egy része.

- bdpst24.hu

Check Also

VILÁGDÖNTŐBEN AZ ELTE PROGRAMOZÓI

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban. …