Dobogós helyekkel zárta Hideg Ádám a Formula-4 Winter Series aragóniai fordulóját

Két dobogós helyezéssel zárta Hideg Ádám a Formula 4 Winter Series  harmadik fordulóját a hétvégén, a spanyolországi Alcanízban található aragóniai  versenypályán. A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője a vasárnap  rendezett második futamon a 18. helyről rajtolva hetedikként ért célba a 38 fős  mezőnyben, ez pedig az újoncok külön értékelésében harmadik helyezést jelentett.

A  hétvégét záró vasárnap délutáni versenyen aztán 11. helyen ért célba a svájci Jenzer  Motorsport 24-es rajtszámú autójával versenyző Hideg Ádám, a versenybíróság  viszont utólag több pilótát is megbüntetett pályaelhagyás miatt, így a magyar  versenyző kilencedik lett, s az újoncok értékelésében egy újabb harmadik hellyel  gazdagodott. 

Hideg Ádám az egész hétvége során remek teljesítményt nyújtott, az első, még  szombaton megrendezett futamon 12. lett, így saját csapatában ismét, immár  harmadszor a hétvége legeredményesebb pilótája volt. 

Hideg Ádám elmondta, az első két hétvége tapasztalatai alapján változtattak a  versenyautó beállításán, és úgy érzi, jó irányba tartanak. 

„Az időmérő edzéseken még vannak gondjaink, de a versenytempónk már  rendben van, sőt, úgy tűnik, hogy a többiekhez képest a futamok zárószakaszában  vagyunk gyorsabbak. Ez valószínűleg a guminyomással van összefüggésben, de a  lényeg az, hogy előrébb tudunk jönni a versenyeken és mindig sokat tudunk javítani a  rajthelyen. A második futamon az első kanyarban még veszítettem is pozíciókat, így  a 21. helyről sikerült feljönnöm egészen a hetedik helyig, aminek természetesen  nagyon örülök, ahogyan annak is, hogy az újoncok között ez dobogós helyet jelentett. 

A csapat elégedett volt, megkaptam a dicséretet, és nagyon pozitívan élem meg, hogy  a kevésbé jó időmérős helyezés ellenére a legrosszabb eredményem a 12. hely volt  futamon” – nyilatkozta Hideg Ádám, aki a Winter Series-ben eddig az egyetlen  pontszerző versenyzője a Jenzer Motorsportnak, és a 46 pilótát felvonultató összetett  pontverseny 19. helyén áll. 

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport  Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője a szezon későbbi szakaszában  az olasz F4-es bajnokságban is rajthoz áll majd, a négy versenyhétvégéből álló Winter  Series az erre való felkészülését és a Jenzer versenyautójával való összeszokást szolgálja. 

Az F4 Winter Series egy hét múlva ér véget, mégpedig a Barcelona mellett  elhelyezkedő Circuit de Catalunyán, amely a Formula-1-es Spanyol Nagydíjnak is az  otthona.

- bdpst24.hu

Check Also

Környezetbarát, csúcstechnológiás kávépörkölőt nyitott Budaörsön a Röast Coffee

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a 100 százalékban hazai tulajdonú Roastar …