Ezt ígéri az illuzionista a Káprázatok Színházáról

  • Kiss V. Balázs turnéjának egyik állomása máris teltház
Pécs, Mosonmagyaróvár, Debrecen, Tatabánya, Budapest, és természetesen a szülővárosa, Kaposvár – ezekre a helyekre látogat el az ország egyik legismertebb illuzionistája, Kiss V. Balázs A Káprázat Színháza című turnéjával.
Ahogy tőle már régóta megszokhatta a közönség, egyszerre látványos, humoros és elképesztő, már-már lehetetlennek tűnő számokat mutat be, épp, ahogy azt a Strand Fesztivál nagyszínpadán is tette, vagy ahogy Magyarország legismertebb zenészeit sokkolja Backstage Magic című előadásában.
Volt, hogy Azahriah, volt, hogy Sebestyén Balázs, volt, hogy Krúbi szája maradt tátva a fiatal illuzinonista trükkjeitől a tavalyi év során, idén, amellett, hogy járja a fesztiválokat, koncert helyszíneket, és persze azok backstage-eit varázslataival, a hat állomásos turnéján sokkolja, szórakoztatja és nyűgözi le a közönséget.
„A Káprázat Színháza előadásban egy olyan produkciót álmodtunk a színpadra, amiben a bűvészet világának minden oldalát megcsodálhatjuk, a látványos nagyszínpadi illúzióktól, a gondolatolvasás rejtelmein át, a lehetetlen szabadulásokig” – mondta Kiss V. Balázs a műsorról.
Ha nem akarsz lemaradni, igyekezz jegyet szerezni, mert van olyan esemény, amelyik máris teltházas lett.

- bdpst24.hu

Check Also

Megérkezett a málna ízű, alacsony kalóriatartalmú Dreher 24

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék …