A Széll Kálmán tér elképesztő története

  • Agyagbányától közlekedési csomópontig

Valószínűleg kevesen tűnődünk már azon, hogy miért olyan meredek a Széll Kálmán tér fala a Várhoz közel eső oldalán, vagy hogy miért kaptak Pesterzsébet Dunához közel eső utcái a téglagyártáshoz köthető neveket. Pedig Budapest történetét meghatározták a téglavetők, vagyis azok az üzemek, ahol eleinte kézzel, később pedig gépek segítségével készítették a város tégláit. Budapesten például már a török időktől kezdve működtek, az akkor gyártott építőanyagot fürdőkhöz és erődítményekhez használták fel. A 18. századtól kezdve pedig már a város számos pontján működtek ilyen üzemek, de ezek emlékét ma már csak az utcanevek és a történeti feljegyzések őrzik.

Alois Miesbach az 1820-as években vált a bécsi téglagyártás jelentős alakjává. Az 1838. évi nagy Pest-Budai árvizet követően Pest Város Tanácsa hívta meg őt, hogy a Pest-Kőbányán rendelkezésére bocsájtandó területen téglagyárat létesítsen a város újjáépítéséhez. Az általa alapított Kőbányai téglavető az 1830-as években kezdte meg működését és komoly szerepet játszott a város építőiparában. Miesbach jelentős ipari tőkét hozott Pest-Budára (azon belül Kőbányára), ahol már a török kortól kezdve működtek téglavetők. A Széll Kálmán téri és Gubacsi téglagyárak története különösen izgalmas, és talán kiemelkedik a többi közül.

Agyagbányából jégpálya, majd közlekedési csomópont

A XVIII. században a budai Városi Tanács úgy vélte, a sörfőzés mellett téglaégetéssel növelheti saját forrásait és tekintélyét. Ezért úgy döntöttek, hogy megszerzik legalább az egyik, Budán, a Bécsi kapu alatt magánkézben működő téglavetők egyikét. Ezzel egyidőben, 1714 körül merült fel a budai vár helyreállításának terve is, amihez a Budai várparancsnok szintén szerette volna biztosítani az egyik téglavetőt. Ez a terv annyira nem sikerült, hogy még 1768-ban is az eredeti tulajdonosánál, a katonai-kincstár birtokában voltak. Ennek ellenére valószínűsíthetően mégis itt készültek azok a téglák, melyek a Palota újjáépítéséhez voltak szükségesek. A Bécsi-kapu alatt található téglagyár következő, mintegy 40 évének történéseiről sajnos nem maradtak fent iratok.

Az ezt követő évszázadok során a mai Vérmező út és Várfok utca közötti térnegyedet lényegében kibányászták, és egyre mélyebbre vájtak a talajba. Így a 19. század végére már egy 8-10 méter mély gödör tátongott a mai Széll Kálmán tér helyén. A téglavető üzem egészen 1892-ig működött, majd idővel feltöltődött talajvízzel, amely vízfelület telente kiváló korcsolyázási lehetőséget biztosított a helyi lakosok számára. A téglagyár szép lassan megszűnt, 1898-ra a bányagödröt teljesen feltöltötték. Az így kapott – továbbra is névtelen – terület legnagyobb részét ekkor leginkább a sportolni vágyók használták, hiszen a fővárostól bérbe vette a Budapesti-Budai Torna Egylet (BBTE), ami tenisz-, korcsolya- és atlétikai pályákat alakított ki, sőt klubházat is építtetett. Egészen 1929-ig az ikonikus helyszínt csak „Gödör” néven emlegették, mellyel a korábbi agyagbányára utalt a köznyelv, majd végül ebben az évben kapta meg a Széll Kálmán nevet. A tér forgalmi csomóponttá alakítását 1938-ban kezdték meg.

Szénbánya helyett téglagyár

Az Alois Miesbach által a Kőbánya-Óhegyen alapított téglaipari vállalkozáshoz később kapcsolódtak a Széll Kálmán téren és a Pasaréti út elején működő téglavetők is. Miesbach örökségét unokaöccse, Heinrich Drasche vitte tovább, aki 1828-tól először társként, majd később igazgatóként vette át az irányítást. Az ő nevéhez fűződik a magyar szénbányászat megreformálása is. Egy évvel a „Kőszénbánya ’s Téglagyár Társulat” megalakulása után, 1869-ben Drasche ausztriai vállalataiból jött létre a ma is ismert „Wienerberger” részvénytársaság, ami jelenleg a világ legnagyobb téglagyártója.

A Gubacsi területen – Pesterzsébet Dunaparti területén – is elsősorban szén után kutattak, de végül hatalmas agyaglelőhelyre bukkantak. A téglagyár az 1800-as évek végén kezdte meg működését és a maga korában a gépesítés és az innováció valódi jelképe lett. A telep már a kézi téglavetésre is olyan modern technológiákat alkalmazott, mint az agyagszállító hidak és szárítók, melyek összesen 43 ezer négyzetméteren terültek el.  A gyár termelése már 1867-ben 30 millió tégla és cserép volt.

A mintegy 110 éves működés és kitermelés során visszamaradt agyagmedencék szép lassan tavakká alakultak. A víz megjelenése és a Duna közelsége a környéken élőket is egy strand kialakítására ösztönözte: 1914-ben nyílt meg a fedett uszoda, melyet a 20-as években alakítottak fürdővé. Ezekben az években fedezték fel a talajban rejlő különleges jódos-sós vizet, amire a Pesterzsébeti gyógyfürdőt építették. Az egykori téglagyár helyén ma már lakóépületek állnak, az üzem emlékét csakis az utcanevek – Téglagyártó út, Téglaégető út, Téglagyár köz – őrzik. 

Budapest egykori téglavetői, nemcsak az ipari forradalom és a technológiai fejlődés szimbólumai voltak, hanem fontos szerepet játszottak a város építészeti örökségének kialakításában is. A város fejlődésével, ezek az üzemek mára teljesen eltűntek, a Kőbányai téglagyár helyén ipari- és lakóövezetek találhatóak, míg a Hűvösvölgyi téglavető helyén a Vasas Sporttelep áll.  Ugyan Budapesten ma már nem üzemelnek téglagyárak, de Miesbach Alajos öröksége velünk él a Wienerberger solymári, tiszavasvári, balatonszentgyörgyi és békéscsabai téglagyáraiban.

Check Also

45 helyszín és közel 50 program várja az ART WEEKEND BUDAPEST látogatóit

Már lehet regisztrálni az eseményekre. Advent első hétvégéjén, 2026. november 27. és 29. között már …