Idén már a magyarok több mint 80%-a ünnepli a Valentin-napot

  • Minden harmadik ember minimum 8 ezer Ft-ot költ ajándékra

Az Árukereső.hu legújabb kutatásában a Valentin-napról kérdezte a magyarországi, valamint közép-európai vásárlóit, amiből kiderült, hogy Ámor nyila idén is több embert eltalált, akik inkább a klasszikus Valentin-napi ajándékok közül válogatnának. 

Ugyan a megkérdezettek több mint fele válaszolta azt, hogy nem ünnepli a Valentin-napot általában, több mint 80%-a mondta, hogy idén azért mégis hódol a szerelem oltárán. A legtöbben (ahogy a régióban is) – majdnem a résztvevők fele – párjaikkal töltik majd ezt a különleges napot. Elenyésző mértékben ugyan, de a háziállatok és barátok is előfordultak válaszként – az egyedüllét mellett. Ugyanilyen arányban oszlik meg az is, hogy kit akarnak megajándékozni február 14-én.

A szerelmet ugyan nem lehet pénzért megvenni, de a legtöbben (35%) egy romantikus vacsorának örülnének igazán. A top válaszok között voltak még a virágok (30%), a parfüm (16%), az édesség (15%), az ékszer (13%), a karóra (8%) és a fehérnemű (6%). Érkeztek válaszok azért betonkeverőgépre, processzorra és tejhabosítóra is, rávilágítva arra, hogy szinte minden termék boldog gazdára lelhet ilyenkor. Érdekes módon arra a kérdésre, hogy mit adnának szívesen másnak, mások a válaszok: a desszert vezet 32%-kal, amit az ékszer követ 19%-kal. A szépségápolási és műszaki cikkek kb. 12%-kal vannak a dobogó harmadik helyén, míg a virág még az 1%-ot sem érte el, a vacsora pedig a 2%-ot is alig.

A régió hasonlóan viszonyul a románc napjához. A csehek, szlovákok, szerbek, szlovének és horvátok sem ünneplik általában a Valentin-napot, a bolgárok és románok azonban igen. Idén viszont      mindenhol a többség valamilyen formában kedveskedik majd szíve választottjának – kivéve Horvátországot, ahol csak 50% az, aki biztosan ünnepelne majd. 

A régióban a parfümkedvelők lehetnek igazán boldogok, ugyanis több országban is ugyanannyian vágynak ilyen ajándékra, mint ahányan ezzel a termékkel akarnak kedveskedni kiválasztottjuknak. Emellett szinte mindenhol 20-30% között mozog azok aránya, akik virágot vagy édességet kapnának szívesen, míg kb. 40% azoké, akik romantikus vacsorától lennének boldogok.  

Itthon a többség, 44% maximum 8 ezer Ft-ot költene ajándékra, a megkérdezettek harmada azonban 16 ezerre emelné a limitet. 14% felelte azt, hogy akár 40 ezret is kiadna, és vannak olyanok – elenyésző mértékben –, akik 80 ezret, vagy annál többet is adnának kedveseikért. Csehországban többen vannak azok, akik egészen 16 ezer Ft értékben költenének (25%), míg Szlovákiában még többen (30-30%) maximalizálná költését 16, illetve 40 ezer Ft-nál. Romániában és Bulgáriában egyenletesebb az eloszlás, de a többség (30%) ott is 40 ezer Ft-ig menne el, míg 13-13% 80 ezer Ft-nál, vagy annál többet költene a szerelemért. Az Adriai-tengerrel határos országok lakói – horvátok, szerbek és szlovénok – is ezt az utat választják, bár ott kevesebben lépnék túl a 40 ezer Ft-ot.

- bdpst24.hu

Check Also

Régiók Kincsei – hazai finomságok a SPAR polcain 

Hazai kistermelők piacra jutását segíti a SPAR Magyarország a Régiók Kincsei programjával, amelynek keretében már …