Az OMV Hungária és vásárlói közel 4,6 millió forinttal segítik a Máltai Szeretetszolgálat munkáját

Az OMV Hungária és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly év végén rendezett jótékonysági kampányt a vállalat töltőállomásain elérhető Máltai adománykártyákértékesítésére. Az akció kiemelkedő eredménnyel zárult: a vásárlók adományait a vállalat megduplázta, így közel 4,6 millió forint gyűlt össze a szervezet céljaira.

„Mindig különleges alkalom számunkra megélni a vásárlóinkkal közös adományozás örömét. Ezúttal egy nagy sikerű kampányban segíthettük együtt a Máltai Szeretetszolgálat rendkívül fontos, karitatív munkáját. Ugyan ez az akció lezárult, de a töltőállomásainkon továbbra is egész évben megvásárolhatók az adománykártyák. Mivel a szervezet munkatársai önkéntesként, fizetés nélkül látják el feladatukat a hazai civil mentés és egy sor egyéb szociális tevékenység terén, valóban minden jótékony forint kiváló helyre kerül” – fogalmazott Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója.

A 2023-as kampányban összegyűlt pénzt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Ifjúsági Mozgássérült Tábor megvalósítására használja fel. A rendezvényre a mozgássérült fiatalok családtagjaik és állandó kísérőik nélkül érkeznek. A tábor ideje alatt a feladatra előzetesen felkészített, hasonló korú önkéntesek segítik őket.

„Idén ismét megrendezzük az Ifjúsági Mozgássérült Tábort, ahol a mozgássérült fiatalok és az önkéntesek együtt vesznek részt a programokon, miközben kölcsönösen megismerik, így jobban meg is értik egymást. A kívülállók nem is gondolják, milyen fontos az érintett fiataloknak ez a hét, amikor az önkéntesekkel közösen olyan programokban vehetnek részt, amikben egyébként esélyük sem lenne. A táborokban ugyanakkor nem csak a fizikai akadályok omlanak le, hanem a lelkiek is. A közösen átélt élmények új lehetőségeket nyitnak a fiatalok előtt, bízni kezdenek magukban, a változásokra nyitottan térnek vissza a hétköznapokba. De lélekben gazdagabbak lesznek a segítőik is, akik sokat tehetnek azért, hogy végre lebontsuk a sérült emberekkel kapcsolatos tévhiteket, előítéleteket. Közben egészen új emberi kapcsolatokat élhet meg minden résztvevő, nem mellékesen mély barátságok is köttetnek, amiért évről évre jó visszatérni” – mondta el Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.

A tábor lebonyolításához előzetesen nagyon sok munkára van szükség. Az országot behálózó, régiókra osztott segélyszervezet helyben készíti fel az önkénteseket a feladatra. A képzések során a résztvevők megtanulják, hogy mikor, milyen módon és mértékben kell segíteni az arra rászorulóknak. A segítőkre – amint az otthoni környezetben a családtagokra is – huszonnégy órás feladat vár, hiszen a mozgássérült fiataloknak bármikor szüksége lehet a támogatásukra. Ebben a felkészítésben jelent majd pótolhatatlan forrást a most összegyűlt adomány.

A 200 és 500 forint értékű adománykártyák továbbra is elérhetőek a kijelölt OMV töltőállomásokon.

- bdpst24.hu

Check Also

itthon a magánegészségügy és az IT-szektor a legerősebb

Vonzó célpont a régió az M&A befektetők körében 2023-ban a globális M&A aktivitás csökkenése mellett Közép- …