Újabb esküvő a láthatáron? Tina és Emilio ezt tervezi a 13. házassági évfordulóra

  • A páros egy ideje már tervezgeti, hogy újra megerősíti a házassági esküjét egy kis szertartás keretében.

Újabb mérföldkőhöz ér idén Tina és Emilio kapcsolata, akik 13. házassági évfordulójukat szeretnék emlékezetessé tenni. „13 éve vagyunk házasok és mindketten úgy érezzük, hogy ugyanúgy szeretjük egymást, mint az első perctől. Sőt, az idő múlásával talán még jobban is. Persze ez nem jelenti azt, hogy néha nem ugratjuk egymást vagy hogy mindig, mindenben egyetértünk, de attól még nagyon boldogok vagyunk együtt.

A 7. házassági évfordulónkon már volt egy megerősítő fogadalmunk és egy ideje beszélünk arról, hogy a 13-at is jó lenne emlékezetessé tenni” – árulta el a Drága családomban Tina, akinek férje szintén erre vágyik. „Eljöttünk egy ékszerüzletbe, hogy megnézzük milyen gyűrűk vannak. Nekünk is van karikagyűrűnk, de nem mindig hordjuk. Azzal a céllal jöttünk, hogy hátha találunk olyan darabot, amit mindig viselni tudnánk.

Aztán kiderült, hogy egyedi gyűrű készítésére is van lehetőség. Azonnal neki is láttam a mester segítségével egy ilyen darab elkészítésének” – mondta Emilio, aki örömmel vetette bele magát a munkába. Az elkészült gyűrűt pedig azonnal Tina ujjára húzta, aki még nem döntött az ünneplés módjáról.

„Szívem szerint én elutaznék abból a pénzből, amit egy ilyen ceremóniára költenénk. Emil is hajlik erre, de még nem döntöttünk. Bár lassan úgy érzem, egyszer csak azzal jön, hogy minden kész, ez a dátum, mondjuk ki újra az ’igen’-t” – tette hozzá nevetve Tina.

- bdpst24.hu

Check Also

Ezért mond nemet az alkoholfogyasztásra Nagy Zsolt

A színész nemcsak a novembert szereti szárazon, de minden más hónapot jobban értékel, mióta úgy …